Szürkehályog műtét után

Kedves Doktornő! Mindkét szememet megműtötték szürkehályoggal, de a bal szememmel azóta is nehézségeim vannak, a jobb szememmel semmi gond nem volt a műtét után, és távolra szép tisztán látok vele (olvasni, illetve közelre nem). Adminisztrátorként dolgozom, és a munkában nehézséget okoz a bal szemem problémája. Oolyan érzés van a bal szemem sarkában, mintha benne lenne valami, ami hol erősebben, hol kevésbé töri, illetve időnként erős fájdalom jelentkezik a szemembe. Ez a műtét után két héttel jelentkezett és azóta tart. A doktornő aki műtött kétszer megnézte (június végén és július közepén) és azt mondta, hogy a műtét sikerült, és tényleg lát egy kis homályt a bal szemembe, de nem tudja, hogy mitől van. Kérdeztem, hogy mitől lehet a szemgolyó megnyúlva (csak a bal szem), illetve, hogy mit tegyek, és azt ajánlotta, hogy vegyek allergia ellen szemcseppet, és azt csepegtessek. A látástréning javíthatja-e a szem állapotát, szürkehályog műtét után, illetve, hogy én saját magam mit tehetek a szememért, tudom-e javítani természetes módszerekkel, és hogyan. köszönettel Zsuzsa

Dr. Hangyál Éva válasza szürkehályog műtét témában

Kedves Zsuzsa! A szürkehályog műtét után a hosszabban használt gyógyszeres, gyulladáscsökkentő szemcseppek okozhatnak szemszárazságot, vagy allergiás reakciót a tartósítószer tartalom miatt. Vagy allergia ellenes szemcseppet, vagy egyszerűen hatóanyag és tartósítószermentes műkönnyet kellene használni, amikor jelentkezik az idegentest-érzés. A látástréning semmilyen hatással nincs a szemére. Természetes módszerként gyümölcsök, zöldségek fogyasztását javaslom, illetve omega zsírsavakat tartalmazó ételek fogyasztását. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 13.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Műlencsével élő személy és az edzés.
Üdv! Fiatal koromban, 8 évvel ezelőtt volt szürkehályog műtétem, nem rég elkezdtem nehézsúlyos edzéseket, és azt szeretném kérdezni, hogy ez a sport...
Szürkehályog műtét utáni korrekciós...
Szürkehályog műtétem volt nemrég. Azt szerettem volna, hogy otthonomban és számítógépes munkahelyemen, ahogy a hályog megjelenése előtt is volt, ne kelljen...
Szellemképes látás szürkehályog műtét...
Tisztelt Doktornő! A jobb szememen több, mint 3 hónapja, a bal szememen 6 hete végeztek szürke hályog műtétet. Azóta szellemképes látásom alakult ki, ami a...
Szemlencse
T. Doktornő! Szürkehályog műtétem volt. A jobb szememen 22, 5 D-s műanyag lencsét kaptam és ezzel sokat javúlt a látásom, a balaldalra 22, 0 D-st ültettek be....
Szürkehályog időskorban
Kedves Doktornő! A nagymama 87 éves, a bal szemén szürke hályog van, műthető-e ennyi idő korában? Köszönettel!
Szürkehályog asztigmiás szemen +...
Kedves Doktornő! Idén márciusban észleltem először homályos látást a bal szememen, amely kiskorom óta gyengébb, asztigmiás, emiatt jobb szemet letakart plusz...