Aranyér műtét utáni időszak

Jónapot! Édesapámnak két hete aranyér műtétje volt, valamiféle új módszer, ultrahangos. Egy hete vérzése van, mindig a második napon, az orvosa azt mondta ezt normális. Elmondta neki azt is, mi az a, mennyiség, ami már azt jelenti, hogy baj van. Tegnap este elkezdett iszonyatosan vérezni, bevittük a sürgősségire, ott nem igazán csináltak vele semmit.igaz ma megy ujabb kontrollra az orvosához, de érdekelne, hogy 2 hét után mi történhetett, hogy kishíján elvérzett! Elmondása szerint nem erőlködött nem erőltette meg magát, a táplálkozásra nagyon odafigyelnek. Előre is köszönöm!

Dr. Papp Géza válasza aranyér műtét témában

Kedves Kérdező, vélhetőleg HAL műtétet végeztek édesapjánál. A vérzés kis mennyiségben szokványos egy ilyen beavatkozás után, de, amit leirt, hogy jelentős vérzése volt 2 héttel a műtét után, semmiképpen sem az. Egyetértek az ismételt kontrollal, de nem tudom megmondani, hogy mi történt a műtét során. Jobbulást kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 22.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Törzs és hasi izom panasza
Szeretnék segítséget és tanácsot kérni, mert teljesen el vagyok keseredve a tünetem miatt. Kórelőzményem: kb. 2,5 éve nehéz tárgyat kellett mozgatnom, és a...
Bélelzáródás műtét után
Üdvözlöm! Június végén kerültem kórházba hasi fájdalommal, még aznap megműtöttek (bélelzáródás miatt)."beteget egy napos panaszok széklet, szélmegállás...
Vakbélműtét felépülés
Kedves Doktor Úr! 27 éves, sportos (heti 4 edzés) férfi vagyok. Egy héttel ezelőtt estem át laparoszkópos vakbélműtéten, semmilyen komplikáció nem lépett...
Felkartörés velöűrszegezéssel
Tisztelt Doktor Úr/Nő 2022 októberében volt egy elesésből származó felkartörésem, amit velőűrszegezéssel rögzítettek. Már túl vagyok 30 gyógytornán, könyk...
Combizomsérülés utáni lábfájdalom
Kedves Doktornő . A panaszom a következő lenne . 7-8 hónappal ezelőtt, otthoni tevékenység közben sarokcsiszolóval belevágtam a jobb oldali combon belső...
PRP utáni vizesedés
Üdvözlöm! Január 13-án térdműtéten estem át porcleválás miatt (Laesio men. lat. gen. l.s.). A műtét utáni 3 héten PRP kezelésen vettem részt, hogy serkentsem...