Arccsont potlas

Tisztelt Doktor Ur! Fel éve súlyos arccsomttorest szenvedtem, aminek következtében egy lemezt műtöttek az arcomba. A járom ívben van egy kis lépcső, ami miatt be van esve kicsit a bal szemem, ez pszichikailag nagyon zavar es nem tudok rendesen a napi teendoimmel foglalkozni. Több helyről hallottam, hogy saját csontot vagy csont pótló anyagot tudnak oda beépíteni. Erről szeretnek valamivel többet megtudni. Válaszát előre is koszonom.

Dr. Bogdán Aurél válasza szájsebészeti csontpótlás témában

Vizsgálat nélkül, illetve a röntgenek, dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Valóban léteznek csontpótló eljárások, amik vagy saját csontot, vagy műcsontot használnak. Azt, hogy ennek az Ön esetében van-e létjogosultsága, egy szájsebész tudná megmondani. Azt javaslom, hogy kérjen beutalót a legközelebbi szájsebészeti centrumba, ahova vigye el korábbi papírjait, dokumentumait, és ott vizsgálatot követően pontos választ adnak majd Önnek.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. augusztus 24.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Vakbélműtét után széklet
Kedves Drúr! 5 nappal ezelőtt volt vakbélműtétem, amire az utolsó pillanatban került sor. Olyan kérdésem lenne, hogy normális e, hogy nem érzem, amikor...
Törzs és hasi izom panasza
Szeretnék segítséget és tanácsot kérni, mert teljesen el vagyok keseredve a tünetem miatt. Kórelőzményem: kb. 2,5 éve nehéz tárgyat kellett mozgatnom, és a...
Bélelzáródás műtét után
Üdvözlöm! Június végén kerültem kórházba hasi fájdalommal, még aznap megműtöttek (bélelzáródás miatt)."beteget egy napos panaszok széklet, szélmegállás...
Vakbélműtét felépülés
Kedves Doktor Úr! 27 éves, sportos (heti 4 edzés) férfi vagyok. Egy héttel ezelőtt estem át laparoszkópos vakbélműtéten, semmilyen komplikáció nem lépett...
Felkartörés velöűrszegezéssel
Tisztelt Doktor Úr/Nő 2022 októberében volt egy elesésből származó felkartörésem, amit velőűrszegezéssel rögzítettek. Már túl vagyok 30 gyógytornán, könyk...
Combizomsérülés utáni lábfájdalom
Kedves Doktornő . A panaszom a következő lenne . 7-8 hónappal ezelőtt, otthoni tevékenység közben sarokcsiszolóval belevágtam a jobb oldali combon belső...