Keresztszallag műtét utáni sebgyógyulás

Tiszelt DoktorÚr! Az alábbi problémában kérnék Öntől egy kis tanácsot, segítséget. Február 23-án volt egy kereszt szallag pótlásom. A műtét után minden megfelelően haladt azt leszámítva, hogy egyik este 38 fokos lázam volt, és a térdem is fokozatosan dagadni kezdett. Azonban gyógyszeres kezelésre a duzzanat lement, és én a saját lábamon távozhattam a kórházból. Azonban másnap a sípcsontomnál lévő seb kinyílt és erősen váladékozni kezdett. (ezen a helyen volt az egyik cső kivezetve). Mivel volt hőemelkedésem, ezért visszarendeltek a kórházba, és pár napra rá felnyitották újra a térdemet, és kitisztították. Ez után kb 2 hetet voltam kórházban, és a varrat is tovább volt a lábamban. A gyógytornák a térdet illetően megfelelően haladtak. Miután kivették a varratot ismételten kinyílt a sebem, és váladékozni kezdett. Kaptam egy gyógyszert (meloxan 15) -öt annak érdekébe, hogy a savó termelődés csökkenjen a térdemben. Most ott vagyok, hogy eltelt a második műtét óta 2 hónap, és a sebem még mindig nyílt és váladékozik. Folyamatosan járok sebkötözésre, de elég sokáig volt az az orvosom álláspontja, hogy ennek önmagától gyógyulnia kell. Észrevette, hogy a váladék a térd irányából érkezik terhelés hatására. Elsőre megpróbáltuk, hogy egy gipsszel tehermentesítjük a lábamat. Ez 1 hét után sikeresnek látszott, mert sebesedni kezdett és bezáródott. Levettük a gipszet pár nap elteltével minden ugyanott folytatódott ahol abbamaradt. Most ott tartunk, hogy 2 hete van rajtam a gipsz és a seb nem akar gyógyulni, még annyira se, mint az előző alkalommal. Igazság szerint tanácsot szeretnék kérni, vagyis véleményt Öntől. Az orvosom szerint és én is ezt érzem a térddel magával baj nincs, mert a minimális gyógytorna, amire lehetőségem volt láthatóan fejlődést produkáltam. Egy lehetőség van, amit valamiért az orvosom úgy érzem nem mer meglépni, hogy újra felnyitja és a lágy részeket kipucolja és újra összevarja. A hozzátartozóktól már több tanácsot is kaptam, mely kimerül abban, hogy váltsak orvost, próbáljak ki különböző gyógymódokat, akár bioptron lámpa is segíthet, és még a lakásban lévő macskákkal is összhangba hozták a gyógyulásomat, hisz némi allergiával rendelkeztem., Ami még hozzátartozik a történethez, hogy a baktérium tenyészetek 90 százalékban negatívak voltak, viszont a vérvételek során bizonyos mértékű gyulladást mutattak ki. (egyik érték, ami normál esetben 0-5) 20 körüli értéket mutatott. Köszönöm szépen előre is a segítséget. Üdvözlettel.

Dr. Bogdán Aurél válasza keresztszalag pótlás után témában

Vizsgálat nélkül és a dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján az a véleményem, hogy műtétre lenne szükség. Én első körben nem nyitnám fel, hanem arthroscoposan kezdenék hozzá, kitakarítani az ízületet és megnézni, hogy mi az, ami fenntarthatja a gyulladást és sebgyógyulási zavart okoz. Ha ez nem vezetne eredményre, vagy nem kivitelezhető valami miatt, akkor viszont újra kinyitnám az ízületet, akár egy szívó-öblítő rendszert is behelyeznék, antibiotikumot is lehetne adni a térdízületbe is, illetve vénásan. Tekintettel arra, hogy pontos választ nem tudok adni, azt javaslom mutassa meg más szakorvosnak is a térdét egy véleménykérés erejéig. Ezután könnyebb lesz döntenie a továbbiakról.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. május 28.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Vakbélműtét után széklet
Kedves Drúr! 5 nappal ezelőtt volt vakbélműtétem, amire az utolsó pillanatban került sor. Olyan kérdésem lenne, hogy normális e, hogy nem érzem, amikor...
Törzs és hasi izom panasza
Szeretnék segítséget és tanácsot kérni, mert teljesen el vagyok keseredve a tünetem miatt. Kórelőzményem: kb. 2,5 éve nehéz tárgyat kellett mozgatnom, és a...
Bélelzáródás műtét után
Üdvözlöm! Június végén kerültem kórházba hasi fájdalommal, még aznap megműtöttek (bélelzáródás miatt)."beteget egy napos panaszok széklet, szélmegállás...
Vakbélműtét felépülés
Kedves Doktor Úr! 27 éves, sportos (heti 4 edzés) férfi vagyok. Egy héttel ezelőtt estem át laparoszkópos vakbélműtéten, semmilyen komplikáció nem lépett...
Felkartörés velöűrszegezéssel
Tisztelt Doktor Úr/Nő 2022 októberében volt egy elesésből származó felkartörésem, amit velőűrszegezéssel rögzítettek. Már túl vagyok 30 gyógytornán, könyk...
Combizomsérülés utáni lábfájdalom
Kedves Doktornő . A panaszom a következő lenne . 7-8 hónappal ezelőtt, otthoni tevékenység közben sarokcsiszolóval belevágtam a jobb oldali combon belső...