Térdműtét (ek)

Kedves Doktor úr! 15 éves lány vagyok, kézilabdázó. Tavaly volt 3 tédműtétem: január 2- meniscus, október 22 keresztszalag plasztika és december 19 artroszkópia. (az utolsó műtét nem volt tervezve, amikor elkezdtem a plasztika után a rehabiiációt egyre rosszabul lettem, belázasodtam és hét alatt a CRP 25-ről felment 200 fölő úgy, hogy közben 2 fajta antibiotikumot is kaptam érbe. a térdem fel volt tagadva és 2x vettek a folyadékből, mintát, de semmit nem mutatott ki és miután átmosatták a térdemet minden rendben lett.) az utolsó műtét után varázslatos felépölés következett elégé megerőítettem az izmokat a térdben és már a sarkamra is rátudtam ülni enyhe nyomással a térdben.. úgy 2hete felcsatolható súlyokkal tornáztam, TRX-eztem, futottam és nemtörténnt semmi baleset viszont azóta folyadék van a térdem feletti részen és max90 fokig hajlik és persze fáj is. lehet, hogy megint elszakadt a szalagom? (bár nem érzem insatbilnak a lábamat) lehet, hogy csak túldramatizálom és csak meghúzhattam? elmennyek az ortopéd orvosomhoz? Lehet, hogy valami baj van?

Dr. Bogdán Aurél válasza kerezstszalag pótlás után témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján annak kicsi az esélye, hogy elszakadt volna a szalag. Sokkal inkább megerőltetés, gyulladás állhat a háttérben. Pontos válaszért feltétlenül keresse fel operáló orvosát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 25.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Keresztszalag-pótlás után
Tisztelt Doktor Úr! Február végén lesz egy artroszkópos elülső keresztszalag-pótló műtétem. A szalagom korábban sérült, elszakadt, valamint ennek...
Vakbélműtét után széklet
Kedves Drúr! 5 nappal ezelőtt volt vakbélműtétem, amire az utolsó pillanatban került sor. Olyan kérdésem lenne, hogy normális e, hogy nem érzem, amikor...
Törzs és hasi izom panasza
Szeretnék segítséget és tanácsot kérni, mert teljesen el vagyok keseredve a tünetem miatt. Kórelőzményem: kb. 2,5 éve nehéz tárgyat kellett mozgatnom, és a...
Bélelzáródás műtét után
Üdvözlöm! Június végén kerültem kórházba hasi fájdalommal, még aznap megműtöttek (bélelzáródás miatt)."beteget egy napos panaszok széklet, szélmegállás...
Vakbélműtét felépülés
Kedves Doktor Úr! 27 éves, sportos (heti 4 edzés) férfi vagyok. Egy héttel ezelőtt estem át laparoszkópos vakbélműtéten, semmilyen komplikáció nem lépett...
Felkartörés velöűrszegezéssel
Tisztelt Doktor Úr/Nő 2022 októberében volt egy elesésből származó felkartörésem, amit velőűrszegezéssel rögzítettek. Már túl vagyok 30 gyógytornán, könyk...