Artroszkópia után

Tisztelt Doktor úr! Nekem 2015.02.24-én volt egy műtétem (térd artroszkópia) egy porc darabka tört le a térdemből és a 2 csont között ragadt az ízületi folyadékban. A műtét során eltávolították a porcot és az alvadt vért és egy vékony csövet tettek be, hogy a maradék folyadékot is leszívja. Másnap miután a csövet kiszedték a térdemből, az orvos azt mondta, hogy most már ki tudom nyújtani a lábam teljesen mivel már nincs semmi benne, ami ebben akadályozna. Elmondása szerint terhelnem kell a lábam (mankóval jártam műtét előtt és után ameddig nem kaptam egy térdrögzítőt). Tudom még nem telt el sok idő a beavatkozás óta, de engem aggaszt, hogy a térdem még mindig meg van dagadva, szinte, mint műtét előtt, talán egy kicsit kisebb, (ha minden igaz akkor a duzzanat oka, hogy nagyon sok vér folyt a térdembe) és hogy még mindig nem tudom rendesen kinyújtani a lábam., Amikor járok nem tudom teljesen terhelni, mivel nem egyenes. Az érdekelne, hogy normálisak e a tapasztalataim vagy valami nincs rendben., Ami ténylegesen aggaszt az az, hogy napról napra enyhül a fájdalom, de változás nincs akár a kinyújtást akár a duzzanatot tekintjük. Ha próbálom felhúzni vagy kinyújtani a lábam a térdem körül feszülő, nyilalló és szúrós fájdalmat érzek. Ön szerint mi lehet a probléma?

Dr. Bogdán Aurél válasza ízületi tükrözés után témában

Vizsgálat nélkül nehéz megfelelő választ adni. Erre egyébként is operáló orvosa hivatott, hiszen Ő tudja mi történt műtét közben és milyenek is az anatómiai viszonyok. Általánosságban elmondható, hogy az ilyen beavatkozások után 2-3 hét szükséges a regenerációhoz. A térd duzzanata még beleférhet, de fokozatosan csökkennie kell, ha nem így van, akkor feltétlenül keresse fel kezelőorvosát. Ha a fájdalom nem csökken és a térd mozgása, terhelhetősége sem javul egy héten belül, akkor is javasolt a kontrollvizsgálat. Ha nem szed, akkor szedjen valamilyen porcerősítőt esetleg valamilyen nem szteroid gyulladáscsökkentő tablettát is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 06.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Vakbélműtét után széklet
Kedves Drúr! 5 nappal ezelőtt volt vakbélműtétem, amire az utolsó pillanatban került sor. Olyan kérdésem lenne, hogy normális e, hogy nem érzem, amikor...
Törzs és hasi izom panasza
Szeretnék segítséget és tanácsot kérni, mert teljesen el vagyok keseredve a tünetem miatt. Kórelőzményem: kb. 2,5 éve nehéz tárgyat kellett mozgatnom, és a...
Bélelzáródás műtét után
Üdvözlöm! Június végén kerültem kórházba hasi fájdalommal, még aznap megműtöttek (bélelzáródás miatt)."beteget egy napos panaszok széklet, szélmegállás...
Vakbélműtét felépülés
Kedves Doktor Úr! 27 éves, sportos (heti 4 edzés) férfi vagyok. Egy héttel ezelőtt estem át laparoszkópos vakbélműtéten, semmilyen komplikáció nem lépett...
Felkartörés velöűrszegezéssel
Tisztelt Doktor Úr/Nő 2022 októberében volt egy elesésből származó felkartörésem, amit velőűrszegezéssel rögzítettek. Már túl vagyok 30 gyógytornán, könyk...
Combizomsérülés utáni lábfájdalom
Kedves Doktornő . A panaszom a következő lenne . 7-8 hónappal ezelőtt, otthoni tevékenység közben sarokcsiszolóval belevágtam a jobb oldali combon belső...