Műtét után

Tisztelt Doktor Úr! Január 30.-án, a külboka törésem okán behelyezett fémlemezt és 6 db csavart eltávolítottak. 15 hónapja helyezték be a fémeket. A műtét sikeres volt, szinte nem is fáj a lábam. A tervek szerint február 16.-án veszik ki a cérnákat, addig egyszer megyek sebkötözésre február 2.-án. A kezelőorvos szerint segédeszközzel ugyan, de fokozatosan terhelhető teljes testsúllyal a műtött rész. Ön szerint, mennyire célszerű terhelni a sebet ebben a 2 hétben, és a varratszedés után, mennyire stabil a seb? Maximum sétálnék vele, amíg teljesen meg nem gyógyult, csak az a kérdés, hogy mikortól elég gyógyult a seb ehhez. A második műtét előtt a heg nagyon szép volt, 8 db öltéssel volt összevarva a seb. Köszönettel várom válaszát!

Dr. Bogdán Aurél válasza fémkivétel után témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján azt tudom mondani, hogy az ilyen típusú műtétek után (fémkivétel), Mi azonnal engedjük a teljes terhelést, de csak sétálva. Sebgyógyulásig (varratszedésig), víz nem érheti, illetve semmi olyan tevékenység nem jó, ami izzadást ezáltal sebgyógyulási zavart okozhat. Ha operáló orvosa azt mondta, hogy kell a segédeszköz, akkor használja, mert Ő ismeri a műtét körülményeit a gyógyulás fokát és az anatómiai viszonyokat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 01.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Vakbélműtét után széklet
Kedves Drúr! 5 nappal ezelőtt volt vakbélműtétem, amire az utolsó pillanatban került sor. Olyan kérdésem lenne, hogy normális e, hogy nem érzem, amikor...
Törzs és hasi izom panasza
Szeretnék segítséget és tanácsot kérni, mert teljesen el vagyok keseredve a tünetem miatt. Kórelőzményem: kb. 2,5 éve nehéz tárgyat kellett mozgatnom, és a...
Bélelzáródás műtét után
Üdvözlöm! Június végén kerültem kórházba hasi fájdalommal, még aznap megműtöttek (bélelzáródás miatt)."beteget egy napos panaszok széklet, szélmegállás...
Vakbélműtét felépülés
Kedves Doktor Úr! 27 éves, sportos (heti 4 edzés) férfi vagyok. Egy héttel ezelőtt estem át laparoszkópos vakbélműtéten, semmilyen komplikáció nem lépett...
Felkartörés velöűrszegezéssel
Tisztelt Doktor Úr/Nő 2022 októberében volt egy elesésből származó felkartörésem, amit velőűrszegezéssel rögzítettek. Már túl vagyok 30 gyógytornán, könyk...
Combizomsérülés utáni lábfájdalom
Kedves Doktornő . A panaszom a következő lenne . 7-8 hónappal ezelőtt, otthoni tevékenység közben sarokcsiszolóval belevágtam a jobb oldali combon belső...