• Hirtelen fogyás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Szeretnék tanácsot kérni. A volt párom fia, nagyon lefogyott, 60 kg-ra, legalább 7-8 kg-t fogyott, nem nőtt, most jött haza nyaralásból, nem látszik, hogy pihent, napsütött lenne. Azt mondja jó a közérzete, de rossz ránézni. Az édesanyjával él, aki minden nap látja, talán fel sem tűnik neki. Én ritkán látom, engem azért ijesztett meg, az anyjával nem vagyunk beszélő viszonyban, sem én, sem a volt páromnak nem jó a kapcsolata vele. Mit lehet tenni? lesz valahol egy nyilvános egészségnap a közel jövőben, ahova némi csellel kivizsgálásra el lehetne csalni? Az én fiam 26 éves, van gondunk nekünk is, de szerintem itt nagyon latens a baj. Hogy lehetne kideríteni??Köszönöm a segítségét. Hedi

        Dr. Veress Dóra válasza a fogyás témában

        Kedves Hédi, Leírásából nem derül ki, hogy milyen magas az ismerőse, és enélkül nehéz megmondani, hogy kóros-e a soványsága. Ebben a korban előfordulhat, hogy valamilyen lelki problémája van, családi konfliktus, viszonzatlan szerelem, így esetleg ezekről próbálhatna beszélni vele, hátha tud segíteni. Az is előfordulhat, hogy Ő maga fogyókúrázik, esetleg többet sportol, ami súlyvesztéssel jár... A helyi lehetőségekről em tudok információt adni, mert nem tudom hol lakik, de aháziorvos biztosan tud segíteni. A fiatalembert esetleg addig is rá lehet beszélni, hogy keresse fel a háziorvost és csináltasson egy laborvizsgálatot, ehhez még az édesanyja engedélye sem kell. Nem feltétlenül a fogyással kell rávennni ennek a kivizsgálásnak az elvégeztetésére, mondhatja neki azt is, hogy a sportolás miatt kell, vagy valamilyen számára fontos testi tünet ellenőrzésére.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2011. július 16., 20:25; Megválaszolva: 2011. július 17., 22:06

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdv 23 éves férfi vagyok kiskoromba kezdődött hogy hangokat hallottam elalvas előtt meg ha keveset aludtam ezt az orvosom nem differenciálható skizofréniának diagnoztizálta ).4 hónapja gyogyszermentes vagyok semmit nem szedek es annyira jol erzem...
        Tisztelt Doktornő, Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy mire utal, miként lehetséges az, ha én képes vagyok az agyamat érezni? (csakúgy, mint a gyomromat, tüdőmet, vagy más egyéb szervemet) Ismerőseim körében senki nem "képes" erre"....
        Jó napot! Erős szorongásos zavarok, melyek párkapcsolatban, és egyéb társaságban jelentkeznek, s ezek mellékhatásai miatt felkerestem egy pszichiátert. Akivel sok gyógyszert kipróbáltunk de az egyetlen negatív mellékhatásmentes gyógyszer...
        Tisztelt Doktornő 30 éve dolgozom folyamatos műszakban, éjszakázom is.Két éve kezdtem el antidepresszánst szedni, állandó szorongásra és alvási problémákra, amit édesapám halála felfokozott.Azt gondolom, a munkakörülmények miatt alakult...
        Tisztelt doktornö! Nem is tudom hol kezdjem.Gyerek korom óta félek a sulyos betegségektöl.Akkor ez a dolog még nem volt olyan erős de mostanra nagyon minden napomat ki tölti nincs nap hogy ne lenne valami bajom. Hol a hasam fájt hónapokig hol a...
        Kedves Doktornő, 2012 óta szedtem napi 150 mg Ketileptet, amit (mivel szorongásos tüneteim nagy mértékben csökkentek) sikerült 2017 decemberére 12,5 mg Kventiaxra csökkenteni. Decemberben javasolta kezelőorvosom a Kventiax elhagyását (minden...
        Jó napot kívánok. 3x ért olyan amióta egyedül élek a lányaimmal hogy mellkas szorítás/heves szívverés/hidegrázás/labremegés. Elmentem a háziorvoshoz, Ő azt mondta ezek pánik roham tünetei, pszhilogus segítségét kérjem.De addig is a...
        Kedves Doktornő! Dióhéjban a gondom. Az elmúlt 4 évben pornófüggő voltam.Nyár elején már éreztem h nem nagyon izgulok a pornóra, plusz lett egy barátnőm akivel randiztam és mindig amikor kontaktus volt köztünk felállt de nem 100%osan Aztán...
        Jó napot kívánok. Segítséget szeretnék kérni. 31 éves egyedülálló anya vagyok iker kislányokkal. Amióta megszülettek a lányok a szüleimmel éltünk egy két szobás lakásban.Elkezdtek nőlni a lányok,kinőltük anyukámék házát (3éves...
        Tisztelt Doktornő! A napokban tudtam meg,hogy 5 hetes terhes vagyok a páromtól. Páromnál évekkel ezelőtt nagyon kevés esélyt adtak arra,hogy gyereke születhessen. (alacsony spermiumszám miatt) Mind kettőnket nagyon meglepett ez a hír. A...