• Normális?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Weborvos! A nyarat rendkívül felpörögve töltöttem, sok volt a program és kevés az alvás, pihenés. Kb. 3-4 hete már éreztem, hogy fáradok, de nem tudtam délután pihenni, nem tudtam elaludni. Éjjel igen, de későn feküdtem, korán keltem. Elkezdtem egyre türelmetlenebb lenni. Két hete már minden idegesített, hangok, emberek, minden apróságra felkaptam a vizet és iszonyú agresszívnek éreztem magam. Egy hete még a munkahelyemet is elveszítettem, mert ott is volt egy "kitörésem". Eléggé megijedtem. Azóta is sokat sírok, elkeseredett vagyok és rettentően agresszív, hulla fáradt, de már úgy, hogy szinte fájnak is az izmaim, idegeim, és csupa negatív gondolatom van, sokat aggódok a jövő miatt, most munka nélkül meg pláne! Elég sok nehézség van a privát életembe már évek óta, amivel szélmalomharcot vívok. Most mintha elszakadt volna a cérna. Mindehhez még tudni kell, hogy sokáig kezeltek pánikbetegséggel, eddig a leghosszabb időszak gyógyszer nélkül 2 év volt, de akkor boldog párkapcsolatban éltem. Most megint nem szedek semmit 3 hónapja. Ezek viszont nem pánikos tünetek, amik rám törtek, de akkor mi ez??? Úgy viselkedem sokszor mintha elment volna az eszem. Jó lenne ezen is saját erőből túl lenni, és gyógyszert nem szedni, esetleg valami gyógynövény, tea? Mit tetszik tanácsolni? És mi ez az ijesztő tünetegyüttes egyáltalán? Nagyon szeretném tudni, mert ez nem pánik. Nagyon köszönöm előre is a válaszát! Üdvözlettel

        Dr. Diószegi Judit válasza a pszichés probléma témában

        Kedves Levélíró! Részletes pszichiátriai vizsgálat nélkül nem tudok pontos diagnózist felállítani, csak valószínűsíteni tudok. Állandó stressz, feszültség, szorongás vezethet idegességhez, nyugtalansághoz. Depresszió esetében is előfordulhatnak hasonló tünetek. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy mániás depresszióról van szó. A kezelést is csak a megfelelő diagnózishoz lehet igazítani, ezért keressen fel pszichiátert.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Diószegi Judit
        pszichiáter

        Dr. Diószegi Judit

        Kérdés: 2010. szeptember 25., 16:45; Megválaszolva: 2010. szeptember 27., 18:34

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő ! Súlyos májbetegségem van (alkohol+gyógyszer). Mirzaten45(este 1), Frontin 0,5(2x1) tablettákat szedek.Az alkoholt elhagytam, de mit tegyek a gyógyszerekkel? A betegtájékoztatók szerint ezeket a gyógyszereket nem szedhetném,...
        Kedves Doktornő! Már évek óta jellemző rám,hogy nagyon könnyen felkapom a vizet. A legnagyobb probléma az,hogy ezt egyáltalán nem tudom kezelni annak ellenére,hogy évek óta próbálok változtatni rajta;a családom pedig egyáltalán nem...
        Édesanyámról lenne szó az elmúlt pár hónapban nagyon megváltozott, eddig otthon ülős volt könyvet olvasott sorozatokat nézett, nem érdekelték a kozmetikai dolgok amik a női léthez úgymond tartoznak. Pl. fodrász, szép ruhák, smink, egyéb...
        Tisztelt Dr. Nő/Dr.Úr! Azzal kérdéssel fordulok önökhöz hogy ha valaki a lent említett gyógyszereket szedi az kaphat-e hormonleállítás ,fogamzásgátlás céljából Depo Provera injekciót?Váltana-e ki bármilyen kereszthatást ,okozhatna-e...
        Tisztelt Doktornő! Szeretném megérdeklődni, hogy milyen lehetőségeim vannak. Gyerekkortól kezdve több lelki probléma következménye maradt feldolgozatlanul (iskolai kudarcok, évismétlés, szorongás) , ezeket követte a fiatal felnőttkorban...
        Tisztelt Doktor Nő! Már több,mint 1,5 éve küzdök szapora pulzussal,gyomorideggel,fejfájás,enyhe hányinger,szédülés(mint ha ittam volna),néha gomboc érzés a torokban,ájulásérzés,fura nyomás érzés a fejben,fáradtság,gyengeség..ezek...
        Tisztelt Dr. Pálvölgyi Rita! Előjáróban annyit szeretnék írni, hogy egy olyan családból származom, ahol a függőségek jellemzőek például: az alkohol, a kapcsolat vagy a szexuális együttlét iránt. Születésemkor váltak el a szüleim és a...
        Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! A következőben kérném segítségét. Iszonyatosan el vagyok keseredve. Pár hónapja kezdődött egy vírusos megbetegedéssel, napokig fel sem bírtam kelni. Azóta rengeteget szédülök, nem bírok egy helyben állni,...
        Tisztelt Doktornő! Azzal a problemaval fordulnék önhöz,hogy mar lassacskán 2eve olyan problémával kuzdok ami megnehezíti a mindennapjaimat. Folyamatosan szorongok,es felek az új emberektol valo ismerkedestol,de mar betegesen ha lehet ki kerulom...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tanácstalan vagyok, nem tudom kihez fordulhatnék. Több mint 1 évvel ezelőtt véget ért egy majdnem 6 éves párkapcsolatom, ami nagyon megviselt, sajnos csak pár napig. Néhány nappal a szakítás után fura...