• Neurológiai tünetek

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Úr/Nő!

        Édesanyám panaszaival fordulnék Önhöz, mivel nem hajlandó orvoshoz menni, én pedig nagyon aggódom miatta.

        Mostanában nagyon sokat dolgozott, túlórázott, hétvégén is bejárt, soha egy percre le nem pihent, rengeteget stresszelt a munka miatt, a munkahelyén és itthon is.

        Ma kezdett el panaszkodni. Elmondása szerint egyfajta "köd" húzódik előtte, nem tud koncentrálni semmire, menekül a munka elől (soha nem tette), kerüli a munkát, hogy ne kelljen koncentrálni, a korábban mindent a legprecízebben elvégző nő most a legkisebb levél megírásakor is retteg, izgul, összeszorul a szíve.

        Ezenkívül a két füle mögött tompán fáj-zsibbad a feje.

        Gondoltam, a végtelen sok stressz okozhatott idegfáradtságot, de rendszeresen szed Magne B6-ot, Bilobilt, mostanság néha Valerianat is, ezért félek, nehogy komolyabb lehessen a baj.

        Kérném véleményét, mire lehet/kell számítani, mik a kilátások, mert az Ön indokaival biztosan rá tudnám venni, hogy menjen orvoshoz.

         

        Előre is nagyon köszönöm!

        WEBBeteg szakértő válasza a stressz témában

        Kedves Levélíró! A Bilobil és Valeriana lehetséges mellékhatásai között szerepel a fejfájás, illetve ez utóbbi esetében kialakulhat érzelmi labilitás is. Az állandó stressz, kimerültség vezethet szorongásos kórképhez, depresszióhoz. Mindkét esetben megjelenhet koncentrációzavar, fáradtság, félelmek. Fejfájást is okozhatnak ezek a betegségek, de ezt a panaszt előbb ki kellene vizsgálni, ezért először keressék fel háziorvosukat, a többi tünet miatt, pedig pszichiátert. Lehetséges, hogy gyógyszeres kezelésre van szükség, de pszichoterápia megkezdését mindenképpen javasolnám.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2010-06-09 17:25:53; Megválaszolva: 2010. június 09., 17:25

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő ! Súlyos májbetegségem van (alkohol+gyógyszer). Mirzaten45(este 1), Frontin 0,5(2x1) tablettákat szedek.Az alkoholt elhagytam, de mit tegyek a gyógyszerekkel? A betegtájékoztatók szerint ezeket a gyógyszereket nem szedhetném,...
        Kedves Doktornő! Már évek óta jellemző rám,hogy nagyon könnyen felkapom a vizet. A legnagyobb probléma az,hogy ezt egyáltalán nem tudom kezelni annak ellenére,hogy évek óta próbálok változtatni rajta;a családom pedig egyáltalán nem...
        Édesanyámról lenne szó az elmúlt pár hónapban nagyon megváltozott, eddig otthon ülős volt könyvet olvasott sorozatokat nézett, nem érdekelték a kozmetikai dolgok amik a női léthez úgymond tartoznak. Pl. fodrász, szép ruhák, smink, egyéb...
        Tisztelt Dr. Nő/Dr.Úr! Azzal kérdéssel fordulok önökhöz hogy ha valaki a lent említett gyógyszereket szedi az kaphat-e hormonleállítás ,fogamzásgátlás céljából Depo Provera injekciót?Váltana-e ki bármilyen kereszthatást ,okozhatna-e...
        Tisztelt Doktornő! Szeretném megérdeklődni, hogy milyen lehetőségeim vannak. Gyerekkortól kezdve több lelki probléma következménye maradt feldolgozatlanul (iskolai kudarcok, évismétlés, szorongás) , ezeket követte a fiatal felnőttkorban...
        Tisztelt Doktor Nő! Már több,mint 1,5 éve küzdök szapora pulzussal,gyomorideggel,fejfájás,enyhe hányinger,szédülés(mint ha ittam volna),néha gomboc érzés a torokban,ájulásérzés,fura nyomás érzés a fejben,fáradtság,gyengeség..ezek...
        Tisztelt Dr. Pálvölgyi Rita! Előjáróban annyit szeretnék írni, hogy egy olyan családból származom, ahol a függőségek jellemzőek például: az alkohol, a kapcsolat vagy a szexuális együttlét iránt. Születésemkor váltak el a szüleim és a...
        Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! A következőben kérném segítségét. Iszonyatosan el vagyok keseredve. Pár hónapja kezdődött egy vírusos megbetegedéssel, napokig fel sem bírtam kelni. Azóta rengeteget szédülök, nem bírok egy helyben állni,...
        Tisztelt Doktornő! Azzal a problemaval fordulnék önhöz,hogy mar lassacskán 2eve olyan problémával kuzdok ami megnehezíti a mindennapjaimat. Folyamatosan szorongok,es felek az új emberektol valo ismerkedestol,de mar betegesen ha lehet ki kerulom...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tanácstalan vagyok, nem tudom kihez fordulhatnék. Több mint 1 évvel ezelőtt véget ért egy majdnem 6 éves párkapcsolatom, ami nagyon megviselt, sajnos csak pár napig. Néhány nappal a szakítás után fura...