Skizo. kezdés..?

Pár hónapja fordultam pszichológushoz alapvető bizalmatlansággal, szorongással, cselekvésképtelenséggel. Felírt egy Lamotep nevezetű gyógyszert., Amióta szedem, jobban lettem egy kicsit és kezdek visszaemlékezni és felfogni olyan tüneteket, amiket azelőtt egyszerűen nem fogtam fel, csak a közvetlen környezetem, barátnőm/barátnőim. Valójában csak a párkapcsolatomra voltak főként negatív hatással, de rengeteg nagyon erős konfliktust okoztak. A szociális életem egy kcisit visszaesett, de azt szerencsére udtam kezelni mindig, mert alapvetően szeretnek az emberek. Kinyílt a szemem és kezdem észrevenni, hogy azok a dolgok, amiket hiszek rengetegszer alaptalanok, csak egy zavaró érzés okozza őket. A gyógyszer szedése előtt gyakran kerültem katatón állapotokba, továbbá gyakran azt hittem, hogy mások meghallják a gondolataimat és szemináriumokon gyakran a saját gondolataimat véltem visszahallani. Hallottam belső hangokat is amik a racionális és tapasztalt tények ellenkezőjét bizonygatták bennem. A gyógyszer óta a katatón állpotok megszűntek szinte, az alvászavaraim részlegesen és így van egy kis energiám és lehetőségem gondolkodni azon miket gondolok, teszek és érzek., Amikor összesítettem a tüneteimet és utánanéztem ezeknek pár oldalon minden jel arra utalt, hogy skizofréniában szenvedek. A barátnőm anno a gimiben pszicho faktra járt és a skizofréniából írt egy beadandó dolgozatot. Már a kapcsolatunk eleján is megjegyezte, hogy úgy viselkedek, mint egy skizo, de egyikünk sem vette komolyan. Most viszont megmutattam neki az oldalt, amit találtam és konfirmálta a tüneteket. Járok orvoshoz még a feltételezett bizalmatlanságommal és szedem a lamitrin tartalmú gyógyszert. Csak jövő héten tudok menni legkközelebb újra a gondozóba. Azt hiszem, mire kiderítik vajon skizo vagyok-e vagy sem, még több ideig fog tartani. Ez a betegség viszont mélységesen kihat a párkapcsolatomra. Hihetetlen módokon tudok viselkedni néha. Amúgy olyan dolgokban hiszek, amiknek a gyógyszer szedése óta felismerem a relevanciátlanságát, ám gyakorlatban szinte alig vagyok képes ellenük tenni. A barátnőm elég sok ideig kitartott mellettem. Talán így megértőbb lesz egy kicsit, mint eddig. Ám egy éve játszom vele ezeket a dolgokat és most így, hogy van egy nyom, amin elindulhatok úgyérzem muszáj ellene valmit minél előbb tennem. Nem akarok így élni, főleg h tudom milyen hibákat követek el. A saját életem felett sem vagyok képes releváns ítéletet, vagy döntést hozni még akkor sem ha tudom mi lenne a jó. Képes vagyok átlátni ha irracionálisan cselekszem, vagy irracionálisan reagálok esetleg irracionális érzelmeim vannak., Amit tudni kell még: nagyjból 16 évesen kezdődött. Az alvászavaraim 14 évesen. 16 éves koromban hittem azt először h mások hallják a gondolataimat. Nem vettem komolyan. Utána, depressziós voltam egy másfél évig, ám ezt észre sem vettem csak így visszagondolva, amióta a gyógyszert szedem. Után egy enyhébb időszak következhetett, akkorról elég jó emlékim vannak, sok mindent csináltam. Olyan 19-20 éves korom között hatalmasodtak el rajtam a katatóniás és kényszerű cselekvési tünetek. Ám ezt sem vettem akkor észre. BElül minden reális volt. Mindenhol aludtam, vagy mozdulatlanul ültem. Azóta ezek a tünetek fennálltak folyamatosan, ám azt hiszem voltak hullámok. Tavaly nyár elején kb egy éve is egy jobb időszakomat éltem., De augusztus eleje óta egyre rosszabbul voltam. A tanulmányi eredményeim átlagosak, amióta voltak tüneteim. Gimiben gykran voltak rosszabbak, de mindig meg tudtam oldani, hogy ne legyen nagyobb bajom. Most is változóan Jobb-rosszabb. Valami tanácsot szeretnék kérni!, annak tükrében, hogy képes vagyok észrevenni magamon ha valmi nincs rendben. Soha nem vagyok ellenséges - ám az utóbbi időben voltak olyan gondolataim is - Igazság szerint az életemnek elég kevés értelmét látom így. NEm vagyok képes sok cselekvésre önállóan. És azt szeretném megtudni, csak, hogy tudjam mire készüljek a doki előtt is:, mennyi esélyem van, hogy még ennél is rosszabb lesz a helyzetem..?

WEBBeteg Szakértő válasza pszichés betegség témában

Tisztelt Levéliró! Először is az orvosra nem kell készülni, ez nem vizsga. Egyedül az a dolga, hogy legyen mindig őszinte. A diagnózis pedig elválik: legalább fél év követés kell ahhoz, hogy konkrét diagnózishoz jussunk. Egyébként a szkizofréniára is ez igaz. A tünetek összessége nem elég...ami pedig a gyógyszert illeti: jelenleg hangulatstabilizálót kap (ha csak a lamotrigin hatóanyagút szedi), és ha ez használ, akkor jobb a prognózisa, mint Ön gondolja. A levél egyébként jelenleg megtartott realitásérzékre utal. Jó egészséget kivánva, Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. október 04.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Roham
Jó napot kívánok. 18 éves lány vagyok, szakmunkás tanuló. Kb két hónapja ismeretlen rohamok törnek rám, pl.ha össze veszem a párommal valami olyanon, amiről...
Hallják az emberek a gondolataimat
Tisztelt Dr. Nő Úr! Abban a tudatban vagyok, hogy az emberek hallják a gondolataimat. Ezáltal teljesen összezavarodtam. Olyan, mintha nem lenne magánéletem és...
Ön szerint nem túl sok ez a gyógyszer...
Szép napot kívánok!, Depresszióval 2014.01.25.-én kórházba kerültem, mert visszhangzott, amit mondtak és vonat hangot hallottam a fejembe, de 1 hónap után...
Leszokni a Frontrinrol es Fevarinrol
JO napot kivanok. Már kiskoromban megvoltak a jelek arra, hogy en obszessziv-kompulziv betegsegre hajlamos vagyok, de akkoriban meg nem tudtuk es nem is...
Gyomorremegés
Tisztelt dr Úr agyomorremegés ugrálás álltalában lefekvés után jön vagy 2-3 óra alvás után felébredek és utána már nem is tudom miatta aludni. Probáltam gyógy...
Bővebben.. S. O. S.
Bővebben címmel raktam fel a Tisztelt Orvosoknak a kérdést.. És ezúton is kérem az önök diszkrécióját... Tudom, hogy sok levélre kell önöknek válaszolni, de...