Állandó éjszakai műszak pánikbetegként

Tisztelt Dr. Pálvölgyi Rita pszichiáter asszony! A véleményét szeretném megkérdezni az alábbiakról: 54 éves, évtizedek óta pánikbeteg nő vagyok. Nagyon hosszú ideig (folyamatos gyógyszerszedés mellett) teljes életet éltem, már csak "szinten tartó mértékben" kellett gyógyszert szednem. Jelenleg 7. hónapja munkanélküli vagyok, s egy alkalommal visszautasítottam egy állást, ahová felvettek volna. Nagyon sokat kellett volna metrózni (ez volt pánikbetegségem egyik alapja), s egyéb okok is közrejátszottak. Miután ezt megtettem, otthon újból kitört rajtam a pánikbetegség elemi erővel és úgy éreztem, hogy soha többet nem fogok tudni elhelyezkedni, sőt ki sem tudok majd menni az ajtón. Másnap rögvest szilárdan elhatároztam, hogy "metrózom egyet", hogy megy-e. Szerencsére ment, de azóta bárhová behívnak állásinterjúra oda még csak-csak elmegyek, de attól rettegek, hogy fel is vesznek, mert akkor mi lesz, ha rám jön a rosszullét, sőt be sem tudok majd menni, stb. Most megint volt egy álláslehetőség, ami egy állandó éjszakai műszakos adatrögzítői állás, este tíz órától hajnali öt óra húsz percig. Nem mertem elvállalni, mert azt olvastam az interneten, hogy teljesen felborítja az éjszakai műszak az ember bioritmusát, s féltem, hogy nehogy még jobban elhatalmasodjon rajtam a pánik. Kérem Tisztelt Doktornő véleményét, hogy újból ki tudok-e keveredni a pánikból, (jelenleg a körzeti pszichiátrián Scippa 10-ről 15-re emelték a gyógyszeremet (6 hónapja szedem, előtte évtizedekig Fevarin 100 mg-ot szedtem) plusz 0, 5 mg-os Rivotrilt. (ez a Fevarin mellett is így volt). A gyógyszereket este kell bevennem, reggel vérnyomás csökkentőt (Telmisartan) és pajzsmirigy gyógyszert (L-thyroxin) szedek (eltávolították a teljes pajzsmirigyemet, Basedow miatt 4 éve). Valamint, hogy mi a véleménye az állandó éjszakai műszakról ilyen esetben. Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel:

Dr. Pálvölgyi Rita válasza Pánikbetegség - munkanélküliség témában

Tisztelt Kérdező, Az éjszakai műszak valóban felboríthatja az ember napi ritmusát, és erre hajlamosok esetén szorongással, alvászavarral járhat. Azt olvasom azonban, hogy a munkanélküliség is nagy terhet ró Önre, szintén a szorongások fokozódásával jár. emiatt talán jó volna elvállalni olyan munkát, ami - ha nem is ideális, - mégis segít az egyensúlya visszaállításában. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. szeptember 19.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...
Mennyire károsak az antidepresszánsok?
Jó napot Az volna a kérdésem, hogy, mennyire károsak az antidepresszáns gyógyszerek hosszú távon? értem ezalatt, hogy 10-20 évig szedi valaki Milyen...
Hallucináció vagy más magyarázat?
Kintről, az utcáról hallottam egy halk, magasabb búgó hangot, ami feltehetőleg egy elhaladó járműtől származott. Eközben úgy tűnt, mintha a fejemben a...
Xanax elhagyása
Tisztelt Doktornő! Édesanyám légszomj és magas vérnyomás miatt, Dec 28-an kórházba került, ahol a korábban szedett gyógyszerek közül többek között a Xanaxot...