Szorongás, pánik

Tisztelt Doktornő! Szeretném a segítségét kérni. A történetem elég hosszú, de szeretném röviden leírni. Mindig is egy szorongó, pánikos ember voltam, már gyermekkoromban is megjelent nálam sajnos, de szerintem viszonylag gyorsan felül tudtam rajta kerekedni megértő, szerető családi körben. Nagyon hosszú ideig szorongásmentes életet éltem, de kb. egy éve sajnos eléggé megkeseríti az életemet ismét. Egy évvel ezelőtt kezdtem el életem első komoly párkapcsolatát, munkahelyet váltottam és összeköltöztünk a párommal, szóval sok volt a változás, ami persze előhozhatta a tüneteket, hiszen teljesen kikerültem az addigi komfortzónámból. Sajnos jeleneg ott tartok, hogy már mindenhol szorongást érzek (teljesen ok nélkül), otthon, a munkahelyen, a szüleimnél, barátokkal. Ilyenkor félek, hogy rosszul leszek, hogy valakivel történik valami, akit szeretek, vagy, hogy megőrülök. Persze küzdök a szorongás ellen, hogy nem lesz semmi baj, minden rendben lesz, de úgy érzem, ez a küzdelem már minden erőmet felemészti. Egy-egy hosszabb szorongást követően annyira fáradtnak érzem magam lelkileg és testileg, a mellkasomat pedig, mintha nagyon nyomná valami, de nem fájdalom, csak érzem, hogy valami nem stimmel. Pszichológushoz járok, akiben megbízok, de szívesen meghallgatnám az Ön véleményét is, hogy, hogyan másznak ki ebből mások. A legnagyobb problémám, hogy a betegség megkérdőjelezi a jelenlegi életemet, félek, hogy azért jött elő, mert nem ott vagyok, ahol lennem kéne, pedig az eszem nagyon jól tudja, hogy mindenem megvan a boldogsághoz.. Köszönöm előre válaszát. Üdvözlettel.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza pánikbetegség témában

Tisztelt Kérdező, Az nagyon jó, hogy pszichológus segítségét kérte. Emellett azonban fel merülhet a gyógyszerszedés szükségessége is, akár átmenetileg, a tünetek enyhüléséig. Ezt akár a pszichológusával is megbeszélhetné. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. február 10.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Mellkas, mellszúrás, összetett kérdés
Üdvözlöm! Az utóbbi években több sajátos problémával is szembe kellett és kell néznem, de sajnos a legtöbb esetben tanácstalanul, válaszok nélkül maradok. Az...
Mi allhat a zsibbadas mogott?
Udvozlom, kb 3 honapja egy ponton elkezdett fajni a, derekamba, ami kisugarzik a farizomba majd vegig fut a labamba es a zsibbadas van a labszarba es a...
Nyomás érzet
Tisztelt doktor úr! Nemrég hirtelen magas lett a pulzusom és nem éreztem túl jól magam ezzel be mentem az ügyletre ott pánikrohamnak nyilvánítottak, azóta...
Szorongás kivizsgálás
Kedves Doktornő! Elnézést hosszabb leszek. 2021. január közepén történt, hogy egyik éjszaka 11 körül felriadtam arra, hogy fázom, remegek, izzadok,...
Felírt gyógyszerek
Szép jó napot Pánik problémákkal felírtak nekem most scippát illetve napi 3*1 frontint Létezik, hogy semmi más gyógyszert nem szükséges szednem csak ezzel a...
Van-e egyéb teendőm?
Tisztelt Dr. Nő! 2021.08.31-én pánikrohammal erkeztem a sűrgősségi osztályra, ahol azt mondták adnak egy nyugtatót.. Voltam magán úton kardiológiára (a szívem...