Hangulat ingadozása

Tisztelt Doktornő! Már több hete tartó problémám van, egy számomra érthetetlen hangulatingadozás. Egyik pillanatban legszívesebben mindenkivel csak üvöltöznék, a másodikban még olyan dolgon is nevetek, ami igazából egyáltalán nem vicces, a harmadikban pedig mindenért sírva fakadnék. Még tavaly nyáron alakult ki nálam, hipochondria, ami miatt több hónapon át egyfolytában szorongtam, remegtem a félelemtől, de azt hiszem, hogy ebből már október-november tájékán kilábaltam. Ezzel a hangulatingadozással kezdődött majdnem minden napos feszítő, nyomó fej és nyakfájás, szemhély remegés, gyengeség. Néha pedig, mint ha össze mosnám a szavakat beszéd és olvasás közben is. Most úgy érzem, megint kezd előjönni a hipochondriám, fogalmam sincs mit kéne tennem. Ön mit tanácsol? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Pálvölgyi Rita válasza hangulati hullámzás témában

Tisztelt Kérdező, Szerintem el kéne menni először egy neurológiai vizsgálatra. Ha minden lelete negatív, akkor pedig fel kéne keresni egy kollégámat, és segítségét kérni annak megállapításában, hogy mi lehet a tünetek hátterében, ill. terápiás segítséget kérni. / lehet hangulati- és szorongásos betegség is/. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 20.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Érdeklődés egy betegséggel...
Kedves Dr. Pálvölgyi Rita! A kérdést nem magammal kapcsolatban, hanem egy nagyon kedves barátommal kapcsolatosan szeretném feltenni. Egy 48éves nőröl van szó...
Érzelmi kilengések
Kedves Doktor Nő! Azért fordulok önhöz, mert nem tudom mit tegyek. Utóbbi más fél év során többször voltak hangulatingadozásaim, de többnyire tudtam kezelni....
Minden rendben van a lelki...
Tisztelt doktornő! Elnézést, de ez egy hosszú üzenet lesz. 17 éves vagyok, szüleimmel és két bátyámmal élek együtt. Azért írok önnek, mert nem vagyok biztos...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...