Mi lehet ez?

Tisztlet doktornő! Nagyon meg vagyok ijedve. Van egy fiam, aki nappali gimnáziumban tanul. (kitúnő tanuló) A gyerek tegnap este bejött hozzám beszélgetni. Majdnem hanyatt estem. Elmondta, hogy félelmei vannak, hogy magában vagy másokban (akár bennünk, a családtagokban) kárt fog tenni, mert ilyen késztetések jönnek rá és alig bírja leküzdeni. Wlmondta, hogy pár éve kezdődtek, akkor csak ritkán fordult elő, de mostmár rendszeresen. Emellett fél a páros számú dolgoktól, bizonyos holmijait nem meri használni, mert fél, hogy ártanak neki. A gyerek az utóbbi 1-2 évben picit meg is változott, néha dühös volt, pl hangos beszéd zavarta és ezt ordítva, csapkodva fejezte ki és néha nagyon zárkózott és nem lehet hozzá szólni. Ha mégis próbálunk vele beszélni ideges lesz. Javasoltam neki, hogy menjnk el pszichiáterhez, de hallani sem akar róla. Attól fél, hogy őrültnek fogják tartani. Mi lehet ez, doktornő? Köszönöm előre is válaszát, S. Lara

Dr. Pálvölgyi Rita válasza kényszerbetegség témában

Kedves Lara, Nagyon jó, hogy a fia meg tudta Önnel osztani a félelmeit. Sokat szenvedhet tőlük, és most, hogy elmondta, vélhetően már ettől is megkönnyebbült. A leírt tünetek alapján kényszerbetegségben / OCD/ szenved, ami a szorongásos betegségek egyik fajtája. Jó volna, ha sikerülne meggyőzni, hogy keresse fel egy kollégámat. Gyógyszeres, és/vagy pszichoterápiától eredmény várható. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 28.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Együttélés egy kényszerbeteggel
Tisztelt Doktornő! Az alábbi kérdéssel fordulnék Önhöz. A párom kényszerbetegségben szenved, ezt pszichiáter diagnosztizálta nála kb. 10 évvel ezelőtt. Azóta...
Ez is csak egy kényszergondolat?
Tisztelt Doktor Nő! 14 éves korom óta (6 éve) kényszerbeteg vagyok különböző kényszergondolatokkal, impulziókkal illetve kényszercselekvésekkel. Január körül...
Kényszerbetegség?
28 éves nő vagyok, egy leukémiával a hátam mögött… (19 évesen lemondtak rólam az orvosok, most 28 vagyok.) Mindig szorongó alkat voltam, de az utóbbi időben...
Szexuális gondok fejben
Tisztelt Hölgyem/Uram! Kényszerbeteg vagyok, ami nem is lenne akkora probléma, együtt tudok élni vele. Azonban a volt barátnőmmel egy idő után elromlott a...
Rossz gondolatok
Tisztelt Doktornő! Született egy kislányom, akit mindennél jobban szeretek. Egyszer mégis átfutott a fejemen, hogy milyen lenne leejteni, milyen védtelen,...
Kényszerbertegség
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Pánikbetegséget diagnosztizáltak nálam 2 éve. 20mg citapramot szedtem, másfél év után abbahagytam. Fél éve gyógyszermentes vagyok, de...