Nyugtalan alvás

Férjem 2 hónappal ezelőtt halt meg, és én minden éjjel vele álmodom, nem tudok tőle elszakadni, Ehhez kérnék segítséget, hogy mi a teendőm, hogy eltudjam engedni békében. Köszönettel veszem válaszukat.

Kovács Piroska válasza gyász témában

Kedves Asszonyom!, Amit megél, az a gyászfolyamat. Ez legalább 1 év, amíg minden olyan eseményt végigél -, de már Nélküle -, ami rituálisan ismétlődött közös életükben. Az ünnepek közeledte pedig felfokozza az emlékezést és az érzéseket.. - vagyis különösen nehéz időszak. Ha teheti, ne legyen egyedül. Ossza meg valakivel érzéseit, gondolatait. Az egyedüllét pillanatait pedig szentelje a búcsúzásnak, az elválásnak és a lezárásnak. Erre legjobb, ha ír. Ez lehet búcsúlevél, napló, vagy csak közös életükről készült számadás, ami segít láttatni azt, hogy mivel járultak hozzá egymás sorsának, életútjának jobbításához, esetleg azt is, hogy mi maradt el, amit talán rituális keretek között Önnek még van módja pótolni.. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. december 19.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Hipohondria?
Tisztelt doktor úr/nő! Nem is rég próbáltam ide írni egy másféle problémával (Ami valószínűleg a mostani témából indul ki szerintem), de sajnos azóta sem...
Gyászprobléma
Kedves Doktornő/Doktor Úr! Apukám ebben a hónapban öngyilkos lett. Úgy időzített, hogy én találjak rá. Sajnos alkoholproblémái és hatalmas adóssága volt, az...
Gyász feldolgozása
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 24 éves lány vagyok. Anyukám egy héttel ezelőtt meghalt. Egyedül maradtam a húgommal és apukámmal. Anyukám már 2 éve beteg volt, (4...
Gyászreakció, elengedés
Egy számomra kedves, hozzám közel álló férfinek szeretnék segíteni. Már közel 3 éve meghalt a felesége, egy véletlen baleset során, 25 évet töltöttek együtt...
Teljes közöny
Tisztelt Dr. Nő/Úr! 1, 5 hónapja szakított velem a barátom, 2, 5 év után. Az első 3 hétben rettenetesen éreztem magam, "hisz" ő ismert egyedül igazán, és...
Hogy álapítják meg a, depressziót...
Azért is lehet valaki, depressziós ha a közelében lévő emberekből meghal valaki?