• Lehet-e a féltékenységet kezelni?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        A párommal 2 éve vagyunk együtt, de eközben már vagy 10 szer összevesztünk, mert ő nagyon féltékeny. Amikor még csak elkezdtünk találkozgatni nekem volt más az életembe, de amikor komoly lett én megszakítottam a kapcsolatot a másik férfival. Ez akkor történt, amikor a párom még az elején nem akart velem komoly kapcsolatot, azt mondta hogy ami kettőnk között van az csak barátság, és nem is mutatott mást érzelmileg. Később derült ki, hogy nekem az elején volt másik barátom és ez teljesen kiborította. ezt nem értem, hisz ő mondta, hogy csak barátok vagyunk. Én mióta komoly lett a dolog soha meg nem csaltam nagyon szeretem. de ő nagyonféltékeny és mindenben gyanús jelet lát, amihez kikombinál egy hihetetlen megcsalós történetet. Féltékenységében durva jelenetet rendez és rendszerint én akkor több napra eljövök tőle. Azt mondja, amit ő csinál, az nem féltékenység. Aztán megint kibékülünk, míg nem jön a követkető kitalációja. Mit lehet ezzel kezdeni?

        Dr. Veress Dóra válasza a féltékenység témában

        Kedves Kérdező! Ha a párja gyanakszik, történeteket kreál, megfigyeli Önt, akkor mindenféleképpen forduljanak orvoshoz, mivel ez túllép az egészséges határokon. Egyszerűbb esetben elegendő lehet pszichoterápia, komolyabb tünetek esetén gyógyszeres kezelés javasolt. Ha párja nem kíván segítséget igénybe venni, akkor Önnek kell meghozni a döntést, hogy meddig bírja ezt az állandó vádaskodást és bizalmatlanságot. A kialakult helyzet miatt önmagát ne vádolja, mert az újabb és újabb féltékenykedések nem az Ön viselkedésén múlnak.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2011. november 23., 14:59; Megválaszolva: 2011. november 24., 13:37

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt doktor úr/nő Olyan problémám lenne. hogy sokszor depresszios vagyok Gyakran tör elő belőlem félelem Sokszor fordul elő, hogy félelmet érzek az emberek jelenlétében Nem megyek inkább utcára se már Öngyilkossági gondolataim is...
        Tisztelt Doktornő! Nehéz pontosan leírni, amit érzek. A háziorvosomnak biztosan nem tudnám nyugodtan elmondani a tüneteket, mivel az ő jelenléte is már stresszel. Nyilván a gének is hordozzák a betegségem bizonyos mértékben,de, ami az...
        Mostanában kezdődött. Azt képzelem, hogy alszok/kómában vagyok és a valóság csak egy álom. 1 éve ért egy trauma, mikor a feleségem rajta kaptam, hogy megcsal. Korábban is voltak pszichés betegségeim, kényszer betegség, alvás paralizis,...
        Tisztelt doktor úr/nő! Párom másfél éve skrizofén beteg,sajnos a rosszabbik fajta,ugyanis sokáig /több,mint félévig/ nem volt hajlandó gyógyszert szedni. Nemrég elköltöztem tőle a gyerekekkel mert már nem lehetett a téveszméit és az...
        Tisztelt Cím! A segítségét és a javaslatát szeretném kérni, súlyos problémával fordulok Önhöz. 31 éves miskolci férfi vagyok és egy furcsa és ritka fóbiától, emetofóbiától szenvedek immáron több mint két évtizede. Nem az interneten...
        Az alabbi linken kifejtettem a panaszokat a mai napon. Sajnos bemasolni nem tudom a kerdes hosszusaga miatt. https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__9482475-mi-lehet-velem-szorongas-panik-depresszio-skizofrenia-vagy-csak-bekepzelem
        Tisztelt Doktor úr/Doktor nő 5 nappal ezelőtt egy kerti partin vettem részt, ahol speed-et fogyasztottunk, előtte soha nem próbaltam. 12 óra leforgása alatt 4-5 csíkkal fogyasztottam el. 30-33 fok volt, delutántól hajnalig tartott, tehát lement...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Magas vérnyomás problémáim vannak több éve, és gyógyszert szedek folyamatosan, mivel a Valsartant visszavonták ezért több fajta gyógyszert írt már fel a háziorvosom. 2 hónapja jelentkezett a fej hátsó részén...
        Tavaly szeptemberben akut pszihotikus zavarral osztályra kerültem 7 hónapig utógondozással. Április végén elfogytak a gyógyszeteim és nem éreztem hiányukat. Azonban munkás szállón lakom többed magammal és egy vágó, remegő érzést...
        Tisztelt doktor Úr/Nő! Édesanyámat 1987-től két évvel ezelőtti haláláig skizofréniával kezelték, gyógyszereket kapott rá, azonban az állapotán javítani nem tudtak, többször öngyilkosságot kísérelt meg, állapota csak stagnált....