Prosztata, merevedés pszichés vagy testi gond?

Tisztelt Doktor Úr! körulbelul három éve kezdődött, hogy nagyon megfáztam télen, az alhasamban éreztem fájdalmat. több orvosnál is jártam, valaki el akart kuldeni a pszichiátriára, aztán nagy nehezen rávettem, hogy vizsgáljon meg, ami alatt megállapította, hogy elég komoly prosztatagyulladásom van. kaptam rá két féle gyogyszert is. egyutt 10 ezer forintba kerultek (egy fájdalomcsillapíto és egy antibiotikum). egy honapig szedtem, az alatt nem éreztem a fájdalmat. aztán, amikor abbahagytam, újrakezdődött, erősebb fájdalommal. akkor elmentem egy második orvoshoz az szintén hasonlo gyogyszereket írt föl. akkor már a gyogyszerektől sem múlt el. fél honapig szedtem. aztán vettem prostamol unot, és nem tudom, hogy attol-e, de elmúltak a panaszaim. egy évre rá enyhén előjöttek a fájdalmak az alhasamban megint, akkor is a prostamol unot szedtem, akkor megint eltűntek a panaszok egy évig. aztán a következő télen ismét jött a fájdalom. akkor nemi úton (egy alkalmi kapcsolat alkalmával, amikor sajnos nem védekeztem) kaptam valoszínűleg egy újabb fertőzést, akkor már folyásom is volt, valamint nehezen tudtam vizelni, fájt a húgycsövem, szintén prosztatagyulladást is kaptam megint. akkor a partneremnek is volt folyása., de a tenyésztés nem mutatott ki sem gombát, sem egyéb betegséget nála. fertőzésre kaptam antibiotikumot, amitől piros pöttyök jelentek meg a péniszemen, amire kaptam gombaelleni szert. a fájdalmak enyhén, de megmaradtak. megint elkezdtem szedni a prostamol unot valamintegyéb vitaminokat is. egy kicsit több idő után elmúltak a panaszaim. most viszont újra jelentkeztek. annyi kulönbséggel, hogy egyik naprol a másikra merevedési panaszaim is vannak. szeretkezés közben nem volt ilyen gondom, de másnap reggeli merevedést nem éreztem és azota nem tudok maszturbálni sem, mert nem, vagy csak enyhén jön létre a merevedésem. kérdésem az lenne, hogy kihez forduljak. egy éve nincsen munkám és az utobbi 3 hétben elég sokat alkoholizáltam, de az alatt nem volt semmi gondom.

Dr. Papos István válasza Prosztata témában

Prostatagyulladás kiújulása okozza panaszait. Javaslom, hogy urológiai szakrendelésen jelentkezzen, lehetőleg egy orvosban bízzon meg és kövesse a javaslatait.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. december 03.

Kérdések és válaszok: Prosztatabetegségek

Krónikus prosztatitisz utóhatása
Tisztelt Doktor Úr! 2006 és 2017 között krónikus prosztatitisszel kezeltek. Mindig streptococcus alfa haemolizáló tenyészett ki masszátumból, masszírozás...
Mit használjak visszatérő...
Jó napot kívánok Doktor úr! Évek óta krónikus prosztata gyulladásban szenvedek az urulógusom szerint. Sajnos az antibiotikum kúrák és a vény nélküli...
Fájdalmas vizelés különleges esetben
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! Egy elég specifikus problémával kapcsolatban lenne kérdésem, amihez az interneten se találtam nagyon hasonló dolgokat így...
Visszatérő véres ondó - Vizsgálat...
Tisztelt Doktor Úr! 2017 óta húzódó, visszatérő véres ondó tünettel voltam újfent urológusnál, mert ezúttal a szokásosnál tovább állt fenn a tünet (kb 3...
Saballo - szedni, vagy nem szedni
Kb fél évvel ezelőtt elhatároztam, hogy tünetmentességem ellenére a prosztata problémák megelőzése érdekében vmilyen étrendkiegészítőt kezdek el szedni. Egy...
Extra magas PSA
Tisztelt Doktor Úr, magas a PSA szintem, 2015 óta 15-ről legutóbb 46. 2 biopszia volt, 2015 és 18, mindkettő negatív. Most PCA3 vizsgálaton 27 lett az...