• Potenciazavar

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Az utóbbi hetekben megdöbbentő visszaesés mutatkozik a férfiasságomban. Nem egyszerűen merevedési zavarról van szó, hanem a szexuális izgalom sem alakul ki nálam. Nemcsak a péniszem (makk), de más erogén zónáim is szinte érzéketlenek. Ha el is jutok a magömléshez, az orgazmus (kéjérzet) sokkal kisebb, mint korábban. Az okok keresése közben felmerült bennem, hogy a parlagfű-allergia, illetve az ellene szedett gyógyszer (Claritine, Sefaller) okozhat zavart. A múlt télen átestem egy felfázásból adódó prosztatagyulladáson, de abból felgyógyultam, és az urológusom szerint a prosztata most semmilyen elváltozást nem mutat. A potenciazavaromra az urológus napi 2,5 mg Cialist írt fel, amit kúraszerűen kellene szednem. Azt mondta, hogy ez majd helyrehozza a merevedést és a hormonháztartásomat is. A gyógyszer tájékoztatójában azonban azt olvasom, hogy a Cialis csak a véráramlásra hat, a hormonokra nem, és főként nem eredményez tartós javulást. Önöknek mi a véleménye minderről? A konkrét kérdéseim: 1. Lehet az allergiának, illetve az antihisztaminnak köze a szexuális érzékenység csökkenéséhez? 2. Okozhatja a prosztata betegsége a leírt problémát? 3. A Cialisnak lehet pozitív hatása a szexuális érzékenységre és a hormonokra? Előre is köszönöm válaszukat.

        Dr. Csanádi Gábor válasza a potenciazavar témában

        Kedves Uram! Ahogy' a politikából már megszokhattuk, úgy az emberi szervezetben is minden mindennel összefügg. Emiatt az antihisztaminoknak is igen ritkán alakulhat ki hasonló hatása, változó súlyossággal. A prosztata korábbi, lezajlott gyulladása nem valószínűsíthető. Sokkal nagyobb értelmét látnám egy részletes un. férfi hormonpanel vizsgálatnak. A Cialis valóban nem fog a hormonokra hatni. A kolléga valószínűleg úgy érthette, hogy a gyógyszer hatására javuló merevedés "visszahozza" a libidóját. A 2,5 mg-ot kicsit aluldozírozottnak tartom. A mennyiben 1 héten belül nem tapasztal javulást, nyugodtan emelje a dózist 5 mg-ra naponta. Az érzés- és libidózavarok miatt mindettől függetlenül az említett laborvizsgálatot szükségesnek tartom.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Csanádi Gábor
        urológus, andrológus

        Dr. Csanádi Gábor

        Kérdés: 2010. október 01., 10:51; Megválaszolva: 2010. október 04., 14:56

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor! Véleményét szeretném kérdezni az alábbi táplálék kiegészítő termékről. Biotech usa...
        Kedves Doktornő/Doktorúr! Arra a problémámra szeretnék választ kapni, hogy Barátnőmmel folytatott szexuális együttlét során miért tapasztalhatok erekciózavart, nem teljes erekciót. Mivel tudnék javítani helyzetemen? 18 éves vagyok, kb 1,5...
        Egy fél éve kb merevedési zavarral szenvedek. Voltam urulógusnál, semmi problémát nem talált. Aggódom, hogy mi lehet a probléma, mert már hosszú párkapcsolatban élek és a barátnőmet is zavarja. Az urológus írt ki gyógyszert, amelyet...
        Tisztelt Doktornő! 7.950 nmol/l total tesztoszteron szint és csökkent libidó indok arra, hogy orvoshoz forduljak, vagy ez vitaminokkal és életmódváltással rendeződhet? Köszönöm válaszát. Üdvözlettel: András
        Tisztelt Doktor úr! Partnerem 75 éves,sportos, de szívbeteg. Utóbbi időben merevedési problémája van,ami őt / és nem engem/ nagyon zavarja. Segédeszközön gondolkodik, én semmiféle potencia növelő "gyógyszert" nem engedek neki beszedni.Most...
        Kb.1 hónapja kezdődött ez nálam.. 24 éves férfi vagyok. A párommal kb. fél éve vagyunk együtt. Nagyon kevesett vagyunk együtt,munkánk miatt csak hétvégén. A szexel eddig nem volt gond. Az elején meg párszor, mert ritkán vagyunk együtt...
        Tisztelt Doktornő / Úr! Korábban egyetlen alkalommal előfordult merevedési zavarom. Áprilisban lett új kapcsolatom, és már azzal indítottam, hogy sildenafilt kezdtem szedni, hogy a legjobb formámat nyújtsam. A probléma az, hogy ha serkentő...
        Tisztelt föorvosûr. kerdesem a következö lenne.22éves vagyok.2éve vagyok kezelt hypertonias.nehêz fizikai munkàt végzek,egyedük êlek albêrletben.hétvêgén iš dolgozok.nehéz csaladi hàtterem van..merevedêsi zavarral küszködök.sexuális...
        Tisztelt Doktor Úr! 25 éves, férfi beteg vagyok. Közel féléve szenvedek erekciós diszfuncióban, továbbá többször ellenőriztettem a hormonszintjeimet az utóbbi időben, melyek közül némelyik rosszabb értéket mutatott a kívántnál. Noha az...
        Tisztelt doktor úr! 22 éves vagyok. Dohányzok. Lassan két éve napi szinten maszturbálok, van, hogy naponta 2-3 szor is. Már eközben sem érek el teljes merevedést. Nemrégiben jöttem össze életemben először egy lánnyal, aki bár csodálatos,...