• Folytonos pecsételés

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        2006-ban kezdődtek a problémáim, köztes pecsételéssel, melyet ideiglenesen, gyógyszerrel "helyreállított" az orvosom. 2007. májusában kisfiam született, a terhesség első felét szinte végigpecsételtem, okát nem találták. 2008-2010. között fogamzásgátlót szedtem, a pecsételés ekkor sem szűnt meg, mióta abbahagytam, fokozódott. Eddig csak félidő környékén jelentkezett, mostanság már a menstruáció vége után néhány nappal, majd félidőt követően is, akár többször egy cikluson belül. Jelenleg mellfájdalom is kíséri. Kisbabát szeretnénk, miután closilbegyt segítségével nem sikerült teherbe esnem (már 2 gyerkőcünk van), az orvosom meddőségi centrumot javasolt, minden egyéb kivizsgálás nélkül. A pecsételést akárhányszor említettem neki, figyelmen kívül hagyta, nem foglalkozott vele. Egyre inkább úgy érzem, hogy ez nem normális. Milyen kezelésekre/vizsgálatokra volna szükségem? Mi okozhatja a folytonos pecsételést? Számíthatok arra, hogy ha netán teherbe is esem, ismét pecsételni fogok a terhesség alatt? Köszönettel:

        Dr. Vereczkey Attila válasza a pecsételő vérzés témában

        Tisztelt Asszonyom! A ciklus közötti pecsételő vérzések okát nem mindig lehet kideríteni, számos oka lehet, megszüntetni nem könnyű. Egyetértek orvosával abban, hogy forduljon meddőségi centrumhoz. Nem szükségszerűen fog következő terhessége esetén is pecsételni. Üdvözlettel, Dr. Vereczkey Attila

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Vereczkey Attila
        Meddőségi specialista

        Dr. Vereczkey Attila

        Kérdés: 2011. október 19., 08:13; Megválaszolva: 2011. október 20., 10:54

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor(no)!38 eves no vagyok, kisfiam 13 honapos es meg szoptatom.3 hos volt mikor ujra megjott,azota rendszeres a havi verzesem.Par honapja elkezdtem menzeszek kozt verezgetni, majd majus 9-en megjott ujra.12 napig tartott,nagy alvadekok voltak...
        Tisztelt Doktor Nő! A napokban észleltem, hogy a nagyajkak bal oldalán a leg szélén szemérem domb kezdetétől a hüvely bemenetig érzékeny kis pattanás szerű dudorok vannak egyre jobban kezdet fájni,,kis égő érzést is érzek még kicsi...
        Tisztelt Dr. Úr!! segítséget szeretnék kérni nőgyógyászati leletem értelmezéséhez Has puha betapintható kórós nyomásérzékenység nincs VV.: portion ép hám r nagy uterus sejthető de az incooperábilitás miatt nehezen megitélhető hasi...
        Van már 1 gyermekem 2,5 éves. Tudom milyen szülni bár igaz sürg.császárral született. Hátha ez az info is segít a kérdésem megválaszolásában. 2018.05.29-06.03- ig menstruáltam. 06.06 án teszteltem egy halvány +, másnap nőgyógyászat de...
        Kedves doktor ur!egy evvel ezelott volt egy also felso szemhej plasztikam.Nagyon beverzett a szemem.Azota szellemkepes latas es 10naponta verzek..nogyogyasz nem talalt szervi elvaltozast es agyalapi mirigy MRi-re kuldott.Letezhet osszefugges a plasztikai...
        Tisztelt Doktor Úr, Azért fordulok önhöz mivel az elmúlt néhány alkalommal mikor lefeküdtem a párommal vérzés jelentkezett (élénk piros, híg), de semmilyen kellemetlen érzését nem tapasztaltam, és az aktus után azonnal el is múlt....
        Tisztelt Dr . Úr /Nő!! A nőgyógyászati konziliumi leletemhez szeretnék segítséget kérni öntől ez áll rajta : has puha betapintható kóros nyomásérzékenység nincs. VV.:portion ép hám. R-nagy uterus sejthető de az incooperábilitás miatt...
        Ahogy írtam már fent még mindig panaszaim vannak. A műtét helyén jobb oldalon egy pontban fáj. Olyan érzést érzek mint ha a húgyhólyagom kiakarna szakadni, ez ilyen feszítő érzés. Emelni egyáltalán nem tudok. És a jobb oldalon zsibbadó...
        Üdvözlöm. 4 hete kezdtem el fogamzásgátlót szedni. Előtte rengeteget fájt a hasam, leginkább köldök alatt, erősen görcsölt , sokszor nyilalt a méhemtől egész lentig, mint a terhesség utolsó szakaszaban. Sokszor szédültem ezért tesztet...
        Tisztelt Doktor Úr! 2,5 év után tegnap méhnyakrákszűrésen vettem részt. A vizsgálathoz kolposzkópia is tartozott (korábbi rákszűréseken nem emlékszem ilyenre), mely során a következőt találták: "A külső mégszájnál 12 és 6 óra...