• Endometriosis műtét utáni kérdések

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő! 2010. decemberében endometriosis miatt kivették a bal petefészkemet. A műtét után Azalia-t szedtem 4 hónapig. Az első hónapban még volt vérzésem, majd a gyógyszer szedése alatt és után két hónapig nem volt. Az első mensturációm után (ami csak 3 napig tartott és nagyon gyenge volt) visszamentem kontroll vizsgálatra és most a jobb petefészkemen találtak egy 3 cm-es cisztát.. Az orvosom Duphaston-t írt fel két hónapra. Tavaly ugyanezt szedtem, amikor augusztusban cisztát találtak a bal petefészkemen, de attól nem szívódott fel, csak nagyobb lett, és decemberben már műtöttek is. Nem értem miért kaptam megint ugyanazt a gyógyszert, ami már egyszer nem használt. Lehetséges lenne, hogy amíg nem nő meg nagyobbra a ciszta, addig műtét nélkül valahogy eltávolítsák? (Hallottam egy injekciós kúráról is, attól felszívódna??) Attól félek, hogy ha megint beágyazódik a petefészkembe, akkor már csak azzal együtt vehető ki. Ebben az esetben a méhemet is kiveszik (mivel már nem lesz petefészkem)?. Ha ez megtörténne (amit még nem szeretnék), akkor teljesen megszűnik ez a betegségem? Azt honnét lehet tudni, hogy az endometriosis csak a petefészkemben van, vagy esetleg már elterjedt e máshova?? Csak a mensturáció napjain és előtte egy-két nappal vannak erősebb, görcsös fájdalmaim (egyéb zavaró tünetem nincs). 9 évvel ezelőtt szültem egy kislányt. Előtte és egész a válásomig ( 2 évvel ezelőttig) Diane 35-t szedtem. Szexuális kapcsolatom azóta nem volt. Összefügghet e a betegségem kialakulása azzal, hogy abbahagytam a fogamzásgátló szedését? Talán továbbra is szednem kellene?? Nagyon szépen kérem, szíveskedjenek teljeskörűen válaszolni, mert az orvosommal sajnos ezeket nem tudtam megbeszélni. Tisztelettel és köszönettel:

        WEBBeteg szakértő válasza a endometriozis témában

        Tisztelt Hölgyem! Az endometrioticus ún. "csokoládéciszta" felszívódása a hormonkezelésektől nagy valószínűséggel nem várható, még az injekcióban alkalmazott, ún. GnRH analóg gyógyszerektől sem. Egy 3 cm-es cysta miatt egyébként szinte kizárt, hogy el kellene távolítani a petefészkét - ez már csak azért is kerülendő, mert igen fiatal korban alakulna ki önnél művileg menopausa, annak minden káros hatásával. Az endometriosis kiterjedését a laparoscopos műtét során, alapos megtekintéssel lehet felmérni, emellett bizonyos képalkotó vizsgálatok (UH - méh, petefészek, MRI, CT - bél, méh, cystoscopia - húgyhólyag) segíthetnek. A fogamzásgátló-szedés segíthet, de a gesztagénszedés a legfontosabb, erree pedig az Azalia, Duphaston is jó. További kezelési lehetőségek: Danazol, GnRH analógok, Visanne. Ezekről kezelőorvosa tájékoztatja, illetve tudjon róla, hogy joga van szükség esetén más orvoshoz fordulni.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség

        Kérdés: 2011. szeptember 05., 23:30; Megválaszolva: 2011. szeptember 10., 11:25

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kicsivel több, mint egy hete a hüvelygomba tüneteit észleltem magamon, de nem volt módom orvoshoz fordulni, így vettem a patikában Canesten kombit. Elolvastam, hogy a menstruáció kezdete előtt abba kell hagyni a kezelést, de mivel nem rendszeres a...
        Tisztelt doktornő/doktor úr! 2 hónapja szültem első gyermekemet. A szülés utáni 6 hetes kontrollon végzett rákszűrés eredményét most kaptam meg: "A cytológia vizsgálat eredmény (Positiv-P3), Betadine hüvely kúp kezelés javasolt, 3 hónap...
        Üdv! Két hete késik a menstruációm és most egy elég érdekes, enyhén savanykás szagú tejszerű folyásom keletkezett. Néha mestruációs görcsöket érzek, de ez már a kimaradt menzesz elötti héten kezdődött. A méhszájam eléggé fent...
        Tisztelt Doktor Úr! 6 nappal ezelőtt elektromos kèses eljàràssal,mêhszâjseb műtètem volt.1 nap utân hazajöhettem.vèrzès nincs,viszont nagyon puffadt a hasam,nagyon fâj az alhasam ès az egész hasfalam is és sajnos ez egyre rosszabb.van egy 2...
        Tisztelt Doktor Úr! A lindinette 20 tabletta szedésében még csak első levélnél tartok, a 3 hét kezdődik el. vasárnap a szokott időben szerettem volna bevenni a tablettát és akkor vettem észre hogy a szombati tabletta kimaradt. így több mind...
        Tisztelt Főorvos úr! Az alábbi kérdéssel fordulnék önhöz! Endometriózis miatt műtöttek,mivel még nem szeretnék gyermeket a Nuvaring hüvelygyűrűt ìrták fel nekem. Egy rövid ideig semmi gondom nem volt vele, de sajnos aurás migrént okoz....
        Tisztelt Doktornő/Úr! A rákszűrés leletem a következő eredményt hozta:P2 HVP pozitív,enyhe fokú intraepithelialis laphám lesio/LSIL/. Kérdésem az lenne,hogy ez már rák vagy "csak " fertőzés.?Az előző évi lelet negatív volt minden...
        Üdvözlöm! 3 hete felkerestem a nőgyógyászom folyás alhasi fájdalom aktus utáni vérzés miatt.Krónikus hüvelygyulladást állapított meg.Kaptam rá augmentint,klion tablettát(párom is)és klion kúpot.1 hete hagytam abba a gyógyszerek...
        Tisztelt Szakértő! Októberben voltam éves rákszűrésen,ahol a vizsgálat során kiderült, hogy a bal oldali petefészkemben van egy 4cm átmérőjű ciszta.Elég erősek voltak a vérzéseim, illetve előfordult egyszer egy menstruáció közötti...
        Tisztelt Doktor Úr! Páromnak vannak a nemi szervén szemölcsök, még pár éve volt orvosnál, de nem tudta megmondani neki, hogy pontosan mitől van, azt mondta, hogy lehet HPV. Rám nézve jelenthet valami veszélyt, problémát? Ecsetelővel szokta...