• Fájdalom szeretkezés közben.

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        T. doktor úr! A problémám elég régóta tart és elég változatos. 3éve vagyunk együtt a párommal. Mikor először szeretkeztünk, nekem végig fájt, majd ezt követően még hetekig, ami aztán abbamaradt. Azt gondoltam, hogy feloldódtam és ettől jött helyre minden. K.b 1évvel később visszatért ez a fájdalom, és szinte minden szeretkezés után, másnapra viszketni kezdtem és folyásom lett. A nőgyógyászaton hol kivizsgáltak hol nem, és szinte mindíg valami más eredményre jutottak. Hol gombás fertőzés, hol nemi betegség (amit nem neveztek meg), hol valami más. Többször említettem, hogy viszkető kiütéseim is vannak, de csak. kb. a 10-15. alkalom után vette észre valamelyik nőgyógyász, hogy "jéé, tényleg" és rájöttek, hogy az herpes. Nemrég olvastam, hogy szeretkezés közben a gát bőrének berepedése is okozhat szex után fertőzést, és hogy fürdés/zuhanyozás után azt a részt erősen dörzsölni kell, majd vastagon bekrémezni, ezzel edzve van ott a bőr. Kipróbáltam és nemtudom, hogy ettől, vagy az utóbbi időben használt sikosítótól, de szerencsére most nincsenek fertőzéseim. Ellenben van más. A szeretkezés még mindíg fájdalmas, akkor is ha az előjáték hosszan tart és kellően felizgulok. Még a sikosító sem segít. Akár még orgazmusom is lehet, a fájdalom akkor is megvan. Azon kívül, hogy talán nem lazultam el kellően, nincs más tippem, de ha már orgazmusom is van akkor talán mégis ellazultam. Nemrég jártam a háziorvosnál, mert hol a bal, hol a jobb oldalon fájt a hasam alja. Ő azt mondta, nőgyógyászati probléme lesz, így elmentem oda. Ott azt mondták, azért lehet mert pár hónapja nem szedtem a fogamzásgátlót. Jelenleg szedem, mégis érzem néha. Sajnos még nincs vége. Legújabban, a fent említett szeretkezés közben érzett fájdalom mellett, erős nyilalló érzést is éreztem az alhasamban. Régebben is előfordult, olyankor arra tippeltem, hogy talán túl mélyre történt a behatolás és valami megnyomódott, nem is igazán foglalkoztam vele. Most viszont már akkor éreztem mikor a párom csak kb. félig hatolt be, és nem csak 1x-2x, hanem szinte folyamatosan éreztem. Kevésbé erősen még másnap és harmadnap is éreztem valamit mikor leültem vagy felálltam, és a menstruációm alatt, a tampon felhelyezésénél is éreztem ezt a nyilalló fájdalmat. Persze egyértelmű, hogy a válasza az lesz, hogy menjek el kivizsgálásra, de sajnos magánorvosra jelenleg nem telik, a 'sima' rendelőben pedig már az összes nőgyógyásznál jártam valamikor, és mindegyikükről kiderült, hogy vagy nem figyelnek, vagy félvállról vesznek, vagy látszik hogy minél hamarabb szabadulni akarnak tőlem, pedig ezt így egy még fel sem vázoltam sehol. Fogalmam sincs, hogy hogy kezdjek neki a megoldásnak, kihez forduljak :( Előre is köszönöm a választ!

        WEBBeteg szakértő válasza a fájdalmas szex témában

        Kedves Kérdező!

        Panasza hátterében nem csak nőgyógyászati ok állhat. Természetesen első körben ezt kell kizárni tapintásos és ultrahangvizsgálat segitségével. Amennyiben eltérés nem igazolható, akkor laborvizsgálatok (vizelet általános+üledék, szükség esetén tenyésztés, vérkép, májfunkció, vesefunkció) birtokában kell dönteni a szükséges további vizsgálatokról (urológus, belgyógyász, reumatológus).

        Azt gondolom a nőgyógyászati vizsgálathoz nem szükséges magánrendelőt választani. Az biztos, hogy az SZTK-ban nincsen idő végighallgatni a panaszait (bár erre a magánrendelőben sincsen garancia), de a vizsgálat+Ultrahang ettől függetlenül ki tudja zárni vagy igazolni tudja, hogy nőgyógyászati megbetegedés van-e a háttérben. Ebből a szempontból a magánrendelés sem biztos, hogy alaposabb. A laborvizsgálatra és a többi szükséges vizsgálatra a háziorvosa be tudja utalni. Abban az esetben, ha egyik vizsgálat sem igazol eltérést, szóba jön az egyetemi központokban megtalálható sexuálpszichológus segitségének az igénybevétele.

        Üdvözlettel: Dr. Csóka Miklós

        A kérdésre a választ a www.fokuszbanano.hu portál orvosszakértője írta >>Tovább a www.fokuszbanano.hu -ra!

        Kedves Hölgyem!

        Igen össszetett problémáról lehet szó.
        Kezdjük a fájdalommal, és a fertőzésekkel. A kettő nagy valószínűséggel összefügg. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk, tudnunk kellene, hogy milyen fertőzések voltak, milyek kezelést kapott, jelenleg van-e fertőzés, egyáltalán elmúlt-e teljesen a korábban megállapított fertőzés. A fertőzések fájdalommal járnak, de nem feltétlenül járnak drámai folyással. A Herpes vírusról tudni kell, hogy ez egy vissza-visszatérő betegség, hólyagos kiütéssel és varr képződésével jár. Miután a kiütések elmúltak, még sokáig állhat fenn fájdalom a érintett területen, ezt neuralgiának nevezzük. Ez is egy fertőző betegség.
        Az alhasi fájdalom miatt valóban ismét javasolt orvoshoz fordulnia, mert több lehetséges ok is lehet a háttérben. Egy egyszerű petefészek-ciszta, vagy egy krónikus kismedencei fertőzés is előfordulhat.
        Amikor orvoshoz fordul, a legfontosabb tünetek, és előzmények, amit meg kell említenie: a fájdalom, mind a hüvelyben, mind az alhasban. A korábbi gyakori fertőzések, és az ismert nemi betegség. Esetleg megpróbálhat rákérdezni, vajon nem alakulhatott-e ki krónikus fertőzés, mert korábban nem volt sikeres mindegyik kezelés.
        Nem tudom, eddig milyen vizsgálatok voltak, de egy váladék tenyésztést mindenképpen érdemes lenne végezni, természetesen az UH vizsglat mellett. A váladékot a méhszájból mind nemi betegségre, mind általános mikrobiológiai tenyésztésre jó lenne elküldeni. Ezeket természetesen az Önt vizsgáló orvos fogja eldönteni, hogy szükséges-e.
        Természetesen, az Önt érintő panaszok, a párját is érintik nagy valósínűséggel, neki is érdemes lenne orvoshoz fordulnia, és a legtöbb esetben, amikor Önt kezelik, Őt is kezelni kell. Így tudják megakadályozni a folyamatos visszafertőződést.
        Ha mindezek ellenére sem javulnak panaszai, felmerül a pszichés eredet is, különösen, mert ez Önben is felmerült. Érdemes lenne szakember segítségét kérnie.

        Üdvözlettel: Dr. Farkas Ágnes


        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg Szakértő
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2008-09-28 16:51:21; Megválaszolva: 2011. augusztus 19., 08:46

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Nő! A napokban észleltem, hogy a nagyajkak bal oldalán a leg szélén szemérem domb kezdetétől a hüvely bemenetig érzékeny kis pattanás szerű dudorok vannak egyre jobban kezdet fájni,,kis égő érzést is érzek még kicsi...
        Tisztelt Dr. Úr!! segítséget szeretnék kérni nőgyógyászati leletem értelmezéséhez Has puha betapintható kórós nyomásérzékenység nincs VV.: portion ép hám r nagy uterus sejthető de az incooperábilitás miatt nehezen megitélhető hasi...
        Van már 1 gyermekem 2,5 éves. Tudom milyen szülni bár igaz sürg.császárral született. Hátha ez az info is segít a kérdésem megválaszolásában. 2018.05.29-06.03- ig menstruáltam. 06.06 án teszteltem egy halvány +, másnap nőgyógyászat de...
        Kedves doktor ur!egy evvel ezelott volt egy also felso szemhej plasztikam.Nagyon beverzett a szemem.Azota szellemkepes latas es 10naponta verzek..nogyogyasz nem talalt szervi elvaltozast es agyalapi mirigy MRi-re kuldott.Letezhet osszefugges a plasztikai...
        Tisztelt Doktor Úr, Azért fordulok önhöz mivel az elmúlt néhány alkalommal mikor lefeküdtem a párommal vérzés jelentkezett (élénk piros, híg), de semmilyen kellemetlen érzését nem tapasztaltam, és az aktus után azonnal el is múlt....
        Tisztelt Dr . Úr /Nő!! A nőgyógyászati konziliumi leletemhez szeretnék segítséget kérni öntől ez áll rajta : has puha betapintható kóros nyomásérzékenység nincs. VV.:portion ép hám. R-nagy uterus sejthető de az incooperábilitás miatt...
        Ahogy írtam már fent még mindig panaszaim vannak. A műtét helyén jobb oldalon egy pontban fáj. Olyan érzést érzek mint ha a húgyhólyagom kiakarna szakadni, ez ilyen feszítő érzés. Emelni egyáltalán nem tudok. És a jobb oldalon zsibbadó...
        Üdvözlöm. 4 hete kezdtem el fogamzásgátlót szedni. Előtte rengeteget fájt a hasam, leginkább köldök alatt, erősen görcsölt , sokszor nyilalt a méhemtől egész lentig, mint a terhesség utolsó szakaszaban. Sokszor szédültem ezért tesztet...
        Tisztelt Doktor Úr! 2,5 év után tegnap méhnyakrákszűrésen vettem részt. A vizsgálathoz kolposzkópia is tartozott (korábbi rákszűréseken nem emlékszem ilyenre), mely során a következőt találták: "A külső mégszájnál 12 és 6 óra...
        Tisztelt Doktor úr! 3 héttel ezelőtt nőgyógyászati vizsgálaton voltam rendszertelen, megváltozott állagú menstruációs panaszokkal, ahol a hüvelyi ultrahang jobb oldali petefészek cisztát mutatott ki. Sajnos az orvos a ciszta méretét nem...