Enterocous a hüvelyben

Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi problémában szeretném a segítségét illetve a tanácsát kérni. Évek óta küzdök a húgyúti „ megfázásos tünetekkel”, amire állandóan antibiotikumokat kaptam. Voltam már ezzel a problémámmal magán nőgyógyásznál, urológusnál egyaránt. Mindenütt csak antibiotikumok sorra…. 2017 ben is már többször kaptam gyógyszereket, húgyúti tükrözésen is átestem, ami negatív lett, vizelet tenyésztések is negatívak lettek. Aztán jöttek a hüvely problémáim égő érzés a hüvelyben a szemérem ajkakon és az egész hasamban, ez már október óta folyamatosan fenn áll. Nőgyógyásznál már négyszer voltam 2017-ben (cns kúp, macmiror kúp) mire végül is levett egy kenetet, aminek az eredménye enterococus fecalis. (Már ahogyan levette a tenyésztést a párommal azóta nemi életet nem éltünk.) Az orvos közölte, hogy nagyon nehéz kiirtani. Kaptam rá augmentint, amit 2 hétig szedtem, (ezalatt az idő alatt cns, lactofell, gynoflor hüvelytabletta felváltva használtam) az égő érzések továbbra sem múltak el. Visszamentem a nőgyógyászhoz TantumRosa hüvelyöblítőt kaptam 12 db-t, ezt is elhasználtam. Jeleztem ismét, hogy a panaszaim nem múltak el, amire azt közölte, hogy már mindenféle kezelésben részesültem nem tud mit mondani kérjem ki más véleményét is- nemi gyógyász. Felkerestünk a párommal együtt egy nemi gyógyászt. Ismét, mintavétel nekem is és a páromnak is: baktérium, gomba és STD panel. (Itt közben a nemi gyógyász tanácsára Silver-Q hüvelytablettát használtam) Az eredmény nálam: enterococus és + klebsiella a páromnál: enterococus. Még csak telefonon beszéltem a nemi gyógyásszal azt mondta, hogy ez a baktérium érzékeny a forcid antibiotikumra. Megnéztem az augmentin hatóanyagát és az is amoxicilint tartalmaz, mint a forcid. Már nagyon el vagyok keseredve, mert nem tudom, hogy jó lesz-e ez így, megint ugyanaz a hatóanyagú antibiotikum?, Hogyan tudnák ettől a baktériumoktól megszabadulni, lehetséges-e egyáltalán? Kihez forduljak, mit tegyek? Lehet, hogy a sok antibiotikumok miatt rezisztencia alakult ki nálam, de akkor a tenyésztések eredményein miért írják, hogy mire érzékeny a baktérium? Vagy az csak egy általános közlés nem a nálam lévő baktériumra nézték? Válaszát előre is megköszönve! Tisztelettel D. E.

† Dr. Szalóczy Péter válasza Makacs hüvelyi ferőződés témában

Kedves Kérdező! Őszintén sajnálom szörnyű kálváriáját! Vannak alapvető betartani valók. A hüvely egy védett, egyenletesen meleg, glikogén dús váladék táplálékkel tálalt barlang, melybe bármely kórokozó szívesen költőzik és szaporodik, gomba, baktérium, egyebek. Nagyszerű biológiai védettsége van, a tejsav, vagy Döderlein baktériumok, akik az említett hüvelyhám glikogénből kifejezetten esős tejsavat gyártanak saját anyagcseréjükkel. (PH: 3-4!) Ezt a savasságot rajtuk kívül nem bírja ki más kórokozó., De a tejsav baktérium sajnos nem ellenálló, elsőnek pusztul ki bármely antibiotikumtól és a vár katonák nélkül marad, az első kóbor kórokozó védelem nélkül elfoglalhatja. Főleg a gombák, melyekre nem hatnak az antibiotikumok. A másik követelmény, hogy párja mindig kapja meg ugyanazon gyógyszereket szájon át vagy helyileg, hogy ne legyen visszaoltás. Hiába használt helyesen néhány, egyébként nagyszerű, tejsav baktérium tartalmú hüvelyi probiotikumot, a betelepítő hatást újabb, vagy tartós gyógyszerek megint elrontották. Meggyőződésem, hogy masszív gombás, régi fertőzése van. Egyszer sem említette, hogy ez ellen is kezelték! Soha bármely bakteriális fertőzés nem okoz olyan makacs, akut tüneteket, mint a magáé, csak a gomba! Hagyja abba az antibiotikumokat, írasson fel bármely szájon át szedhető 150 milligrammos gomba elleni kapszulát 2x2-t, maga hetente (!) három héten át vegyen be egyet (!), párja a maradék egyet és másnaponta, majd kétszer hetente helyezzen fel bármely hüvelyi protexinből. Idővel panaszmentesen heti egyet évekig. A húgyúti fertőzés megelőzésére kérjen a patikustól recept nélkül kapható Canefron-t hosszú távra, olvassa el a használati utasítást. Jó gyógyulást!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. január 17.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Nőgyógyászati probléma, nem szűnő...
Tisztelt Doktorúr, Utóbbi pár hónapban volt 3 húgyuti fertőzésem. Ezenkívül az elmúlt 1 hónapban, visszatérő bűzös, darabos, bő folyásom van. Körülbelül 4,5...
Citologiai eredmény HPV?
Tisztelt Doktor Úr! 2022. Augusztusban volt egy conisatio műtétem HSIL CIN2 miatt. HPV típizálas is történt 16-os eredménnyel. Az első évben 3 havonta mentem...
Endometriózis és sokízületi gyulladás...
Tisztelt Dr. Kiss György! Nálam mr vizsgálat alapján endometriózist álapítottak meg. Kérdezni szeretném, hogy az endometriózis okozhat-e sok izületi...
Genitalis herpesz
Udvozlom Doktor Ur 2 eve diagnosztizaltak nalam genitalis herpeszt, tuneteim alapjan. Kenet vetel volt, vervetel nem tortent. Elso evben tobbszor volt...
Citológiai lelet reaktív hámelváltozás
Tisztelt Doktorúr! Citológiai eredményem a következő: Rákszűrés negatív Gyulladás, reaktív hámelváltozással Javaslat: ismétlés szükség szerint. Panaszom...
Sárga intim folyás
Tisztelt Doktor Úr! Stabil párkapcsolatban élek. A párom is és én is rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra. Páromnak vannak intim területen szemölcsei, én...