Vetélés vagy menstruáció?

Az utolsó menzeszem, dec. 26-a és 30-a között volt, a következőt jan. 25-26-ára vártam. Bár nem jött meg, a szokásos pms tüneteket éreztem (mell feszülés, fokozott étvágy, pattanások). 28-án közösülés után észrevettük, hogy véres az óvszer, de, mint kiderült nem megjött, hanem megsérültem odalent. Csak az utóbbi fél évben lett rendszeres a ciklusom, először nem is zavart, hogy késik, de aztán elkezdtem aggódni (1-jén, 5-én, 19-én, 28-án voltunk együtt párommal, minden alkalommal óvszert használtunk, gyógyszert nem szedek, ovulációm pedig 11-e környékén volt) és 30-án csináltam egy terhességi tesztet, ami negatív lett. A tüneteim továbbra is fennálltak, a mell fájdalom erősödött, majd szinte folyamatos, egyre erősödő alhasi görcseim lettek és nagyon enyhe fehéres színű szagtalan folyásom volt. Feb. 2-án csináltam még egy tesztet, ami szintén negatív lett és volt egy alhasi ultrahangom, de azon csak az látszott, hogy nagyon megvastagodott már a méhnyálkahártyám, azt mondták menjek vissza 2 hét múlva. 3-án aztán valami elég sokkoló történt: közösülés után mikor felálltam, nagyon megszédültem, meg kellett kapaszkodnom, hogy el ne essek. Mikor lenéztem észrevettem magam alatt pár csep élénkvörös vért, majd éreztem, hogy szó szerint ömleni kezd belőlem a vér. A vér mellett a padlón hatalmas szövetcafat hevert, szóval kikövetkeztettem, hogy egyben levált a nyálkahártyám. Még 1-2 órán keresztül erős görcseim voltak, de se akkor se azóta nem véreztem többet, ma is már csak a melleim fájtak enyhén. Szeretnén tudni, hogy esetleg vetélésről van-e szó, és ha igen, van-e valami teendőm, vagy van-e valami következmény?

Dr. Pétervári László válasza Nőgyógyászati betegségek témában

A leírtak alapján ez egy később jelentkező menstruáció, tüneteivel. Ennek az oka a peteérés hiánya és emiatt kialakult ösztrogén hormon túlsúlya. A terhességi teszt negatív. Ezek így a vetélés ellen szólnak. A normális menstruációs ciklus spontán is rendeződhet. Sürgős teendő nincs. Továbbra is hasonló tünetek panaszt okoznak akkor nőgyógyász szakorvosi vizsgálat tanácsos.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. február 05.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

NA HPV pozitivitás
Kedves Doktor Úr! Szeretném a tanácsát kérni, hogy van e további teendőm, illetve kell e aggódnom egészségügyi szempontból, ha a 2 évvel ezelőtt végeztetett...
LSIL eredmény
Tisztelt Doktor Úr! Nőgyógyászati rákszűrésem eredménye kóros hámelváltozást mutatott, LSIL (enyhe). A rákszűréssel egyidejűleg kértem a HPV vizsgálatot,...
Citológiai vizsgálat eredménye ASCUS?
Tisztelt Doktor Úr! Kézhez kaptam a citológiai vizsgálat eredményét, az értelmezésében szeretném a segítségét kérni. Endocerv átm. zónából kenet, minősége...
Nemi szemölcs
Jó Napot Kívánok! Én egy olyan kérdéssel fordulnék magához, hogy kb. 2 hete megjelent a hüvelyem körül illetve a gáton 2-3db kinövés. Nem viszket, nem fáj....
Candida gomba
Jó napot! Tegnapi nap folyamán kiderült, hogy candida gombám van. Az utolsó szexuális együttlétem után, vörös enyhén véres hüvelyinyálkahártyám volt. Másnap...
Lehetek terhes?
3 éve vagyunk házasok a férjemmel és próbálkozunk a kisteso projekten én szeptemberben töltöttem a 40.-et a férjem a 34.-et a férjemnek van egy 10 éves kisfia...