Nőgyógyászati lelet

Tisztelt Doktor úr! Körülbelül 1 éve hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését, kezdődtek is a problémák (előbb egy 5 cm-es ciszta a jobb petefészkemben, majd 1 hónapra rá sok kicsi lett helyette mindkét petefészkemen) PCO jellegű elváltozást állapítottak meg. A doktor úr, aki megvizsgált igen szűkszavú volt, ez nagyon nem volt szimpatikus, főleg úgy, hogy az esküvőm előtt 1 héttel annyit közölt velem, hogy nem működnek rendesen a petefészkeim, nem mond semmit, majd a labor megmutatja az okát. Elmentem egy másik nőgyógyászhoz, ő is javasolta a vérvételt, és felírta az inofolicot. A héten (kb. 5 hónap elteltével) voltam nála ismét, azt mondta, hogy a jobb petefészkem egész szép, a balon azért még elég sok a ciszta: a leleten ez áll: J.o. ovarium: 3, 8*2, 19 cm-es, B.o. ovarium 4*1, 91 cm-es PCO-s jellegű. Mind ezt úgy mondta, hogy szép nagyok a petefészkeim. Voltam 3 nap múlva egy másik probléma miatt hasi ultrahangon, ahol a belgyógyász kissé meglepődve mondta, hogy nagyok a petefészkeim, 3 napra a nőgyógyászati vizsgálatot követően a belgyógyászati leleten ez áll: Mindkét ovarium a szokottnál nagyobb, echoszegény szerkezetű, a jobb oldali 3*4, 2 cm-es, a bal oldali 3, 7*4, 4 cm. Mindkét ovariumban számos apró folliculus található. Ez gyakorlatilag ugyan az a diagnózis, de aggaszt ahogyan a petefészkem méretén meglepődött, a nőgyógyászom nem találta ezt furcsának. Olvastam, hogy a PCO esetén jóval nagyobb lehet a petefészek mérete. Ez valóban így van? Előre is köszönöm a válaszát, Üdvözlettel.

Dr. Kiss György válasza petefészek témában

Tisztelt Hölgyem! Igen, PCO syndroma vagy betegség esetén nagyobbak lehetnek a petefészkek/vastag, fehér fallal rendelkeznek, ezt laparoscopiák során tapasztalhattuk is/, ,de ez, vagyis a petefészkek nagysága csak a "jéghegy csúcsa ", hiszen a PCOS egy sokkal összetettebb, ugynevezett Metabolikus X syndroma egyik tünete, mellette magas vérnyomás, elhizás, 2-s tipusu cukorbetegség és szőrnövekedés szerepelhet, ezért, egyértelmüen endokrinológus szakorvost igényel a korrekt és eredményes kivizsgálása. Óvva intem, ,hogy tulzottan belebonyolódjék és nögyógyászra is csak akkor tartozik, ha meddőség gyanuja merülne fel. Nem akarom védeni a nőgyógyászát, de nem hiszem, hogy a fentebb emlitett belgyógyász kollega hüvelyi ultrahang vizsgálattal állapitotta volna meg a pwtefészkek nagyságát és talán ez lehet az eltérő eredmény egyik oka is. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. február 28.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Korai változókor?
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! A ciklus 4. napján az alábbi hormonértékeim lettek: LH 8,6, referencia 1,9-12,5 FSH 17,4, referencia 2,5-10,2 Prolaktin 292...
Petefészek
Üdvözlöm! 21 éves vagyok. 2018. májusában felkerestem egy nőgyógyászt, ahol a következő eredményt kaptam: uterus corpus: 39*37*27mm, collum: 22mm, endometrium:...
Petefészek gyulladás
Üdvözlöm! Egy hónappal ezelőtt volt petefészek gyulladásom kaptam antibiotikumokat hüvelykúpot mivel pici hüvelygyulladás is volt rendbe jöttem most pedig egy...
Endometriózis - egy petefészekkel...
Üdvözlöm! A problémám egy cisztával kezdődött, amire a norcolutot írták fel. Ezt követően hosszan tartó (4-5 hét) vérzés miatt egészségügyi kaparásom volt....
Mirigy gyulladás
Tisztelt Doktornő! 1, 5-2 éve kezdett el fájni menstruáció alatt a jobb oldalamon a szeméremcsont és a combom között. Nem tudták diagnosztizálni egészen múlt...
Petefészek megbetegedése?
Üdvözlöm. 25éves nő vagyok, október óta 20kg-ot fogytam, persze készakarva, fogyókúráztam, de mindent megettem, ügyeltem arra, hogy napi 1200-1400kcalnél...