Humán Papiloma Vírus

Tisztelt Doktor Úr! 2002-ben P4-es cytológia után HPV fertőzéssel (Diagnózis: praeblast.port.ut./PIV.cyt) conisatiot végeztek rajtam. A szövettani eredmény negatív lett. Férjemet nem kezelték! Javasolták, ha babát szeretnénk, minél előbb. Hát nekiálltunk, de 2004-ben ismét HPV poz lettem P3-as cytoval, majd 3 hónap múlva ismét P3 majd P2 (kezelésekre nem eml.), majd 2005-ben megszültem kislányomat (2. terhesség 2003-ban volt egy vetélésem). 2006-ban ismét magas rizikójú HPV poz. P3-s cyto, majd az ismételt már P2. 2008-ban megszületett 2. gyermekem. a 2006-os eredmények óta minden évben P2-es a cytom ill. a legutóbbi (júl.) P1. 2 éve megkérdeztem nőgyógyászomat (úgy tudván, hogy minden rendben) érdemes-e beoltatnom magam. Ő javasolta. KÉrdeztem, hogy nem kellene-e előtte HPV szűrés. Válasz: nem, cyto, rendben, minden rendben. Legyen, beoltattam magam. Egy napokban elhalálozott fiatal nő kapcsán kezdtem el kutakodni és olvastam olyan orvosi véleményeket, hogy nálam már 2004 javasolt lett volna egy újabb conisatio: - (És ha már nem szerettem volna gyereket, akár méheltávolítás: - (A kérdésem a következő lenne: , Mennyire vagyok jelenleg veszélyben? Olvastam, hogy van egy immunerősítő, nem volna érdemes, azt mindkettőnknek szedni? Férjem kivizsgálása? Ha igen, miből áll? Szeretnék most egy HPV szűrést. Indokolt? HA ismét pozitív a magas rizikófaktorban, vessem alá magam műtétnek? A kórtörténethez még az is hozzátartozik, hogy mindkettőnk második kapcsolata a másik. 16 éve élünk együtt. Előre is köszönöm segítségét! Tisztelettel: Krisztina

Dr. Pétervári László válasza HPV témában

HPV szűrése tanácsos.Ennek birtokában a citológia lelettel együtt kell döntést hozni a további kezelési teendőkről. A beoltott nőknek továbbra is méhnyakrákszűrésre tanácsos járni. Igen. Három ok van, amiért a nőknek továbbra is kell járniuk a rendszeres méhnyakrákszűrésre: Először is a vakcina nem véd az összes méhnyakrákot okozó HPV-típus ellen, tehát a beoltott nők továbbra is ki lesznek téve a rák kialakulása veszélyének. Így a rendszeres nőgyógyászati- és HPV-szűrés a későbbiekben ugyanolyan fontos. Másodszor, azoknak a nőknek az esetében, akik azután kapják meg a vakcinát, hogy a négy említett vírustípus (6, 11, 16, 18) közül már bármelyikkel megfertőződtek, kérdéses lehet a vakcina teljes hatása. Harmadszor, néhány nő nem kapja meg az összes szükséges dózist (vagy nem megfelelő ütemezésben), tehát a vakcina teljes hatása nem biztos, hogy érvényesül az ő esetükben. A védelem csak a HPV-vakcina azon négy típusa ellen szerezhető, amellyel a nő az adott időpontban nem fertőződött. A négy HPV vakcina-vírustípus (6, 11, 16, 18) kimutatása (kizárása vagy megerősítése) HPV-vizsgálattal lehetséges. Az esetleges műtéti beavatkozást ezután kell eldönteni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 02.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Hpv fertőzés során, hogyen lehet...
Kedves doktor úr, HPVt diagnosztizáltak nálam le, három héttel ezelőtt, valószínűleg a páromnál is jelen van. Két héttel ezelőtt megkaptam a HPV elleni...
Az élet Hpv-vel
Tisztelt Doktorúr! 8 éve diagnosztizáltak hpv 16-os típussal. S a mai napig a vírus nem hagyta el a szervezetem Kédésem arra vonatkozna, miként lehet élni...
Irritált hüvely bemenet
Kedves Doktor úr! 39 éves nő vagyok, 4 terhességen vagyok túl, van egy 5 és egy 3 éves lányom. 2021-ben voltam még terhes a harmadik gyermekemmel, akit...
Hpv diagnosztika
Hpv 68 eredményt kaptam juniusba akkor a citologia eredményem negatív lett, de aktív magok egy lezajlott gyulladást mutatnak 3 hónap múlva ismét citologia...
HPV Otthoni kezelése
Kedves István 2018ban egy partnerem után hpv-s lettem, amit le is szedettem és utána is kezeltem, amikor kellett, az orvos által felírt szerrel. Egészen...
HPV fertőzés
Tisztelt Doktor Úr! Önhöz fordulok, hiszen korábban kaptam Öntől megtisztelő választ, ahol készségesen tájékoztatott engem az adott problémával kapcsolatban....