P3 állapot, HPV oltás után

Tisztelt Doktor úr! Tavaly télen beoltottak méhnyakrák ellen (nyáron volt az utolsó oltás -hozzáteszem úgy, hogy az orvos nem vizsgálta, hogy hordozom-e a HPV vírust)., Decemberben voltam rákszűrésen, az eredményemet a mai napig nem tudom, csak azt mondták, hogy fél év múlva menjek vissza kontrollra, de minden rendben van. Egy hónappal ezelőtt volt a féléves kontrollom, aminek az eredménye P3-nak megfelelő (de közben arról tájékoztattak, hogy a p-s értékelésnek már nincs is jelentősége), irrigáljak heti kétszer és nincs más teendő., De azért fél év múlva ismét kontroll., Amit még nagy nehezen megtudtam - mert csak közösségi portálon tájékoztatott a nőgyógyász mellett dolgozó asszisztens -, hogy méhszájplasztikát nem igényel ez a dolog, meg, hogy nem rákmegelőző állapot ez és hogy teljesen legyek nyugodt. Semmi egyebet nem tudok. Régebben mondták, hogy van egy kis méhszájsebem, de erről sem semmi többet. A havi vérzésem 3-4 hétre jön meg, az első 3-4 napban csak barnás folyás, aztán 2-3 nap van rendesen és azzal el is múlik. Folyásom az szinte mindig van, hol kevesebb, hol több, félidőben több és olyankor legalább egy napot fáj az alhasam minden komolyabb mozdulatnál., De ezt leszámítva nem fáj a hasam. Ezekre nekem mind azt mondta a nőgyógyászom, hogy normális dolog.. Nem tudom, nyilván nem értek hozzá úgy, mint ő, de azért aggódom. Ön szerint van értelme elmennem magánrendelésre is másik orvoshoz? Vagy csak túlkombinálom a dolgokat (kissé hipochonder vagyok) és elég ha fél év múlva megyek vissza kontrollra? 32 éves vagyok, két kisgyerek (7 és 4 évesek) anyukája és egyébként egészséges (refluxot leszámítva). Rendszeresen járok éves vérvételre, hasi ultrahangra -, amik mind rendben vannak. Sportolok, 55-57 kg vagyok a 162 centiméteres magasságomhoz, tehát odafigyelek az egészségre. Válaszát előre is köszönöm!

† Dr. Szalóczy Péter válasza méhnyakrák szűrés témában

Ke3dves Kérdező! Minden szűrővizsgálatról kötelező eredményt kézbeadni írásban, mert ma valóbaqn nem csak a P érték mérlegelendő. Az eredményt más szakmák is igénylik, magának is joga van másik szakember véleményét kérni azt látva. A P3 önnmagában nem tartható hosszú távon, vagy P2-re kell javuljon, vagy p4-re rosszabbodjon. Nem fél évet, hanem 3 hónapot kéne csak az ismétléssel várni. Ha bizalma megrendült, érdemes egy kenet ismétlést másik intézményben elvégezni mielőbb kontrollként.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. július 26.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Cytologia
Tisztelt DR Úr az lenne a kérdésem, hogy rakszűrésen voltam februárban az eredményen kenet általános értékelése hamsejtrendelenesegek. Reszletes diagnozis Nem...
HPV fertőzés, méhnyakrák szűrés...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Tavaly kaptam az ANTSZ-től egy behívót méhnyakrák szűrésre, amire azóta sem mentem el. Nőgyógyásznál is régen nem jártam, évek óta....
Méhnyakrákszűrés eredményében mit...
Tisztelt Szakértő! Méhnyakrák-szűrésem eredménye P2 lett (hozzáteszem, hogy volt már két éve is P2-esem, az utána következő évben, meg már teljesen rendben...
Nőgyógyászati probléma, nem szűnő...
Tisztelt Doktorúr, Utóbbi pár hónapban volt 3 húgyuti fertőzésem. Ezenkívül az elmúlt 1 hónapban, visszatérő bűzös, darabos, bő folyásom van. Körülbelül 4,5...
Citologiai eredmény HPV?
Tisztelt Doktor Úr! 2022. Augusztusban volt egy conisatio műtétem HSIL CIN2 miatt. HPV típizálas is történt 16-os eredménnyel. Az első évben 3 havonta mentem...
Endometriózis és sokízületi gyulladás...
Tisztelt Dr. Kiss György! Nálam mr vizsgálat alapján endometriózist álapítottak meg. Kérdezni szeretném, hogy az endometriózis okozhat-e sok izületi...