• akne, menstruációs zavarok

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő/ Úr! 19 éves vagyok és már 12 éve korom óta nagyon pattanásos/aknés a bőrőm az arcomon, illetve a hátamon. Ezen kívül nem rendszeres a menstruációm már a kezdetektől, csak 2-3 havonta vagy még ritkábban jelentkezik. Korábban szedtem már Roacuttan-t, amely szépen rendbe hozta a bőröm, de később bár enyhébb formában újra jelentkezett. Szedtem Cypromixet is, mely szintén segített, ám fél évvel abbahagyása után újra jelentkeztek a tüneteim. A nőgyógyász szervi problémát nem talált, alap-hormonvizsgálatot is végzett, ahol szintén mindent rendben talált. Ez 2 hónapja volt, menstruációm azonban már július óta nem volt. Nem vagyok túlsúlyos, próbálok egészségesen étkezni, nem tudom valóban mi állhat problémám hátterében. Kihez fordulhatnék? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel!

        Dr. Pétervári László válasza a vérzészavar témában

        Nőgyógyászati és Endokrinológus,Bőrgyógyász szakorvos vizsgálata tanácsos.Ez alapján lehet megfelelő kezelést választani.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2011. december 04., 20:13; Megválaszolva: 2011. december 08., 14:23

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Nő! A napokban észleltem, hogy a nagyajkak bal oldalán a leg szélén szemérem domb kezdetétől a hüvely bemenetig érzékeny kis pattanás szerű dudorok vannak egyre jobban kezdet fájni,,kis égő érzést is érzek még kicsi...
        Tisztelt Dr. Úr!! segítséget szeretnék kérni nőgyógyászati leletem értelmezéséhez Has puha betapintható kórós nyomásérzékenység nincs VV.: portion ép hám r nagy uterus sejthető de az incooperábilitás miatt nehezen megitélhető hasi...
        Van már 1 gyermekem 2,5 éves. Tudom milyen szülni bár igaz sürg.császárral született. Hátha ez az info is segít a kérdésem megválaszolásában. 2018.05.29-06.03- ig menstruáltam. 06.06 án teszteltem egy halvány +, másnap nőgyógyászat de...
        Kedves doktor ur!egy evvel ezelott volt egy also felso szemhej plasztikam.Nagyon beverzett a szemem.Azota szellemkepes latas es 10naponta verzek..nogyogyasz nem talalt szervi elvaltozast es agyalapi mirigy MRi-re kuldott.Letezhet osszefugges a plasztikai...
        Tisztelt Doktor Úr, Azért fordulok önhöz mivel az elmúlt néhány alkalommal mikor lefeküdtem a párommal vérzés jelentkezett (élénk piros, híg), de semmilyen kellemetlen érzését nem tapasztaltam, és az aktus után azonnal el is múlt....
        Tisztelt Dr . Úr /Nő!! A nőgyógyászati konziliumi leletemhez szeretnék segítséget kérni öntől ez áll rajta : has puha betapintható kóros nyomásérzékenység nincs. VV.:portion ép hám. R-nagy uterus sejthető de az incooperábilitás miatt...
        Ahogy írtam már fent még mindig panaszaim vannak. A műtét helyén jobb oldalon egy pontban fáj. Olyan érzést érzek mint ha a húgyhólyagom kiakarna szakadni, ez ilyen feszítő érzés. Emelni egyáltalán nem tudok. És a jobb oldalon zsibbadó...
        Üdvözlöm. 4 hete kezdtem el fogamzásgátlót szedni. Előtte rengeteget fájt a hasam, leginkább köldök alatt, erősen görcsölt , sokszor nyilalt a méhemtől egész lentig, mint a terhesség utolsó szakaszaban. Sokszor szédültem ezért tesztet...
        Tisztelt Doktor Úr! 2,5 év után tegnap méhnyakrákszűrésen vettem részt. A vizsgálathoz kolposzkópia is tartozott (korábbi rákszűréseken nem emlékszem ilyenre), mely során a következőt találták: "A külső mégszájnál 12 és 6 óra...
        Tisztelt Doktor úr! 3 héttel ezelőtt nőgyógyászati vizsgálaton voltam rendszertelen, megváltozott állagú menstruációs panaszokkal, ahol a hüvelyi ultrahang jobb oldali petefészek cisztát mutatott ki. Sajnos az orvos a ciszta méretét nem...