• Petting, történhetett baleset?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor nő/úr! 14 éves lány vagyok, a barátommal tegnapelőtt pettingeltünk először. Először ő élvezett el, az alsógatyájába. Ekkor nagyon nedves volt. Kezet mostunk mindketten, majd eltelt fél óra, mire ő elkezdett engem kielégíteni. A gond az, hogy előtte benyúlt az alsógatyájába, mert érzett egy kis fájdalmat. Utána megnézte a kezét, meg is dörzsölgette, de nem érzett nedvességet és nem is látott semmit. Utána még simogatott először a testemet 1-2 percig, majd bugyin keresztül, és később alatta is, ezután nyúlt fel a hüvelyembe. Amitől igazából félek, hogy a 14. napon voltam. A menstruációm gyakran kimarad, de ha egymás után kétszer megjön, akkor eltellik 30 nap legalább. Van okunk félni? Kérem segítsen, és előre is köszönöm a válaszát! Egy aggódó lány

        Dr. Csuth Ágnes válasza a védekezés nélküli aktus témában

        Kedves Kérdező! Minimális az esélye, hogy ily módon teherbe ess. Ha mégis késne a menses, tesztet kell csinálni.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Csuth Ágnes
        családorvos

        Dr. Csuth Ágnes

        Kérdés: 2011. november 08., 16:19; Megválaszolva: 2011. november 09., 09:41

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt doktor úr ! Két hete vettek tőlem kenet mintát,csináltak laboratoriumi viszgálatot. A leletemen az áll hogy III. tisztasági fok: Döderlein flóra nincs, sok fehérvérsejt és vegyes baktériumflóra van. Ki tudná nekem fejteni,hogy mi...
        Jó napot.A problémám a következő: Másfél éve szültem a harmadik gyermekemet,azután el lettem kötve.Már ugyanígy másfél éve nem jött meg a mensesem,de minden hónap elején( akkor lenne időszerű)ugyanúgy görcsölök. Pár napja azt...
        Tisztelt Dr. Szalóczy Péter! Nagyon szépen köszönöm gyors válaszát, amit a legutóbbi kérdésemre kaptam, melyben írtam Önnek édesanyámról, akit 2018.08.15-én műtöttek méhrákkal. A mai napon sikerült beszélni édesanyám...
        Tisztelt Dr. Szalóczy Péter! Édesanyám 63 éves, 2018. augusztus 15-én műtötték méhrákkal. Pénteken kaptuk meg a szövettan eredményét, amit nem tudunk értelmezni. Az orvosával csak jövő héten tudunk beszélni. Nagyon hálásak lennénk, ha...
        Tisztelt doktorúr/doktornő A héten voltam orvosnál hüvelyi panaszok miatt amik akkor enyhültek nem talált semmi kórossat tapintásra sem uh on az orvos viszont 2 napja nagyon felerősödtek a tüneteim: hüvelybe végbélbe nyilaló fájdalom a...
        Tisztelt Dr.! Több mint egy hete késik a menstruációm, terhességi teszt negatív. Egy stresszesebb időszakomban vagyok, illetve nemrég kezdtem három műszakban dolgozni. Néhány héttel ezelőtt edzeni is elkezdtem. Van okom aggódni, vagy ezek a...
        Üdvözlöm! Párommal az első babánkat tervezzük. Augusztus 28.-án volt a menstruációm első napja, kiszámolva a peteérést, folyamatosan próbálkoztunk! Kalkulálásunk szerint, ha sikeres volt a megtermékenyülés, akkor a napokban történik...
        Tisztelt Doktornő! Két napja a barátom megujjazott, és éreztem hogy fáj és verzett is. Egyből abbahagytuk, de aznap és másnap is vereztem akkor csak barnás volt, most viszont piros a vér és elég bosegesnek mondanám. Ez mitől lehet? El fog...
        Tisztelt Doktornő! Régebb óta érzek viszketést intim tájon. Semmilyen bőrirritáció, pirosság, hólyag nem jelentkezett. Először azt hittem gombás fertőzés, canestent használtam. De a viszketés nem múlt el. Mi lehet ez, mivel...
        Tisztelt Doktor Úr! 50 éves nő vagyok. Az utolsó menstruációm 2017 novemberében volt. Már 2015 óta voltak kimaradozások. Szintén 2017 novemberében voltam utoljára rákszűrésen, amelynek P1-es lett az eredménye. Hüvelyi ultrahang vizsgálaton...