EEG lelet értelmezése II.

Kedves Szakértő!

Köszönöm szépen válaszát. Szeretnék biztosat tudni ezért irok újra. Múltkori levelezésünket szeretném folytatni, amiben leirta, hogy biztos csak akkor mondható, ha ismerve vannak a tünetek is.
Kislányom 40. gest.hétre, Apgar 2-5 értékkel, spontán születetett oxigénhiánnyal. Agyi ultrahangon agyoedémát láttak, mely később már nem volt látható. A 4. ápolási napon convulsio jelentkezett, epanutint, majd később convulex syrupot kapott. Ezt a syrupot kapta 1 éves koráig (azóta nem kell szednie, és tünetmentes azóta is), közben kontroll eeg-k történtek.
Az átélt hypoxia miatt izmai mind a 4 végtagban feszesek.
A fejlődése elmaradt, 1 éves korában kezdett el mászni, azóta még lassabb a fejlődés, most 22 hónapos, heti 4-szer járunk tornázni, bal kezét mászásnál már kinyújtja, szólásra mindkettőt. Kapaszkodva feláll, bizonytalan oldalazás, lábújjhegyezve járás, nehéz finommotorikai mozgás, nyálfolyás, kevés szót használ (hoppá, apa, kuka, baba, pápá, háp-háp).
Hát ezek a tünetek, igy is ugyanaz a véleménye az EEG-jéről? Majd csak egy év múlva kell visszamenni kontrollra, de bizonytalan vagyok, kell-e valamit figyelnem, miből vehetek észre valamit rajt, kérem segitsen. A leletet újra leirom:

"Éber álmos állapotban induló eeg felvétel, 8-9 HZ-s kp feszültségű alpha tevékenység látható, 4-5hz-s theta hullámok keveredésével, melyek gyakorisága nő, váltakozó tudatszintek, valamint II stádiumig mélyülő alvás észlelhető. Bal oldalon a FT-T elvezetésekben meredekebb hullámalakok előfordulása.
Vélemény: éberségi szintnek, alvásnak megfelelő eeg kép, tudatszintingadozások mellet bal FT-T-an irritativ jelek láthatók."
Remélem igy nagyobb rálátása lesz a problémánkra, és segiteni tud értelmezni az eeg-t.
Köszönettel: Judit és Réka baba

Dr. Csuth Ágnes válasza EEG témában

Kedves Judit! EEG vizsgálatra igazából akkor lesz szükség legközelebb, ha újból epilepsziás rohamok jelentkeznek, ugyanis hiába jelennek meg esetleg epileptiform jelek az EEG-én, ha nincsa gyermeknek rohama, nem informatív és nem jelzi előre egy esetleges roham kialakulását, illetve csak az EEG alapján epilepszia ellenes gyógyszert sem állítunk be. Sajnos az elszenvedett hypoxias agykárosodás miatt nagyobb korban előfordulhatnak újból rohamok, de ezek kialakulását a csak megelőzés gyanánt beállított gyógyszer nem védi ki. Most leginkább a kislánya fejlesztésére fordítson minden energiát, ezzel tud neki a legtöbbet segíteni. Ne csak a mozgását fejlesszék, hanem az értelmét is kora fejlesztőben. Ha pedig újból jelentkeznének rohamok, akármilyen enyhe formában is, azt Önök úgyis észre fogják venni, és akkor lesz értelme az újabb EEG-nek illetve gyógyszeres kezelésnek.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. november 25.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

EEG vizsgálati eredmény
A segítségét szeretném kérni a leletem értelmezésében. Sajnos időbe telik amíg eljutok vele az illetékes orvoshoz. Nagyon szeretném tudni van-e változás a két...
EEG véleményezés
Tisztelt Doktor Úr! Egy EEG vizsgálat kiértékelésénél figyelembe szokták venni a beteg anamnézisét?
EEG eredmény
Kedves Doktornő! Az EEG eredményemmel kapcsolatban,szeretnék kérdezni. A vírus miatt elég zavaros a jelenlegi helyzetem. Készült egy EEG, amit kiértékelt egy...
Lelet
Tisztelt Doktornő! Az alábbi EEG leletet kaptam. 10-12 cps alfa háttértev. foly. beta kev. Frontálisan alacsony szapora el. aktivitás. Szemnyitás...
EEG, MRI Kontroll eredmények.
Tisztelt Doktornő! Két éve egy Herpes Simplex vírus következtében agyvelőgyulladást kaptam. Lebénult a bal oldalam illetve a bal perifériás látásom is részben...
EEG eredmény
Kedves Dr.nő! Azzal a problémával fordulok Önökhöz, hogy van egy 1éves kislányom, akinél észleltem 5hónapos korban, hogy a bal oldalra bólintja a fejét. Nem...