• Meniere szindroma

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt doktor ur/no. Pár nappal ezelőtt édesanyám /52 éves/ munka közben erőssen szédülni kezdett majd utánna hányt is több rendben, végül már nem tudott megállni a lábán annyira szédült. Természetesen rögtön mentőt hivtak. A korházban a második nap után modta a doktornő, hogy belső fül vérkeringési zavar okozhatta a problémát. Én utánna néztem és egy Meniere nevü betegséget találtam. Sokmindent olvastam de konkrétan nem talaltam feleleltet arra, hogy hogyan gyógyítható illetve ha nem gyógyítható, akkor a tüneteket hogyan lehet csökkenteni. Én sajnos nem élek közel édesanyámhoz, ezért az orvosával nem tudok beszélni csak édesapámtól tudok meg dolgokat. Ha mégis ez lesz a végső diagnozis (mert még nem mondtak véglegeset) akkor nagyon szeretném tudni, hogy miről is van szó. Hogyan segíthetnék. Segítségét előre is KÖSZÖNÖM. Egy kétségbeesett lány, aki nagyon félti az édesanyját.

        WEBBeteg szakértő válasza a középfül témában

        Kedves Kérdező!

        A Meniere betegség  tényleg a középfül betegsége, mely heves szédüléssel, hányingerrel, hányással, elesettséggel, megsemmisülésérzéssel, sokszor halálfélelemmel jár. Oka a belsőfülben lévő egyensúlyozó szerv két részét kitöltő, különböző iontartalmú folyadékok keveredése, mely a két teret elválasztó hártya szakadása miatt következik be. Ez spontán záródik, mely a tünetek megszűnéséhez vezet. Fontos, hogy az ismétlődő rohamok kapcsán halláscsökkenés is fellép, ami fontos tünete a betegségnek. A kezelése inkább tüneti, a rohamok alatt értágítók, hányáscsillapítók, nyugtatók  adása, a közti időszakban szintén értágítókat, B-vitaminokat szoktunk javasolni.


        Nem csak a Meniere betegség lehet a belső fül eredetű szédülés hátterében, lehet labyrinthitis (egyensúlyozó szerv gyulladása), benignus rohamokban jelentkező, testhelyzettől fügű szédülés (kis mészkristályok lerakódása, mely fokozottabban ingerli az egyensúlyozó szerv érzővégkészülékeit). Várja meg az eredményeket, akkor biztos pontos diagnózist mondanak majd, ne gondoljon rögtön a legrosszabbra.


        Üdvözlettel:   Dr. Bessenyei Mónika

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-03-12 15:13:47; Megválaszolva: 2011. szeptember 13., 14:05

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Jó napot Kívánok! Én egy elkeseredett 26éves anyuka vagyok,20hónapos kislányom van! Másfél éve kezdődött a kálváriám,pánikrohamok,fejfájás,látásromlás és mostmár 1éve tartó szédülés,fülcsengés.Elkezdtem orvosról,orvosra járni...
        Kedves Dr.nő! Azzal a problémával fordulok Önökhöz hogy van egy 1éves kislányom, akinél észleltem 5hónapos korban,hogy a bal oldalra bólintja a fejét.Nem rángás szerűen csak egymás után többször,ilyenkor kizökkenthető volt Mint amikor...
        Kedves Doktornő! 77 éves édesanyám miatt írok Önnek. Kb.4 hónapja érzi, amint felkel reggel (fekve nem), hogy egy tompa "érzem a fejemet" nyomás-érzület van a fejében, jellemzően a szemei mögött , ami nagyon zavarja, közérzete folyamatosan...
        Tisztelt Doktornő! Édesapámmal kapcsolatban keresem fel Önt,mivel nemrég egy elég súlyos nyaki,illetve lágyéki gerincsérvet állapítottak meg nála. A neurológus szerint le fog bénulni ha nem tesznek ellene valamit. Arról érdeklődnék,hogy az...
        Üdvözlöm! Kb 3-4 hete fenntállnak a következő tüneteim: szédülés, (nem állandóan csak néha néha leginkább mozgó helyzetben) illetve akaratlanul 1-2 mp-re beremeg egyet a fejem ami nagyon ijesztő, főképp nyugalmi helyzetben. Végigjartam a...
        Jó napot kivánok! A páromnak vannak rohamai, a kérdésem az lenne hogy hogyan tudnék neki segitení. A tünetei a következők: -jobb kéz hirtelen zsibbadása, remegése -mellkasi tájon jelentkező szorító érzés -jobb kéz- és mellkastáji heves...
        Kedves WebBeteg.hu Szoval en ejszakai auditor vagyok egy hotelban. Heti 5 napot dolgozok 23:00 tol 07:00 ig. Most mar tobb mint egy eve dolgozok itt, folyamatosan esti muszakban. Altalaban probalom tartani a rutinomat azaz 07:00 kor vegzek, haza megyek be...
        Tisztelt Doktornő! 28 éves férfi vagyok, nem dohányzom, nincsenek káros szenvedélyeim, rendszeresen sportolok. Zsibaddásos problémámmal szeretnék Önhöz fordulni, melyek idén februárban kezdődtek egy több napon át tartó erős fejfájást...
        Tisztelt dr.Kerekes Éva neurológus! Leletemen az alábbi kijelentések szerepelnek,melyet nem tudok,mit jelentenek."A jobb oldali centrális régióban,T2 súlyozásnál hypointens részeket magába foglaló,necroticus jellegű eltérés enyhén...
        Tisztelt Doktornő! 26 éves fiatalember vagyok, az alábbi problémáim a következők. Állandó nyaki izületi fájdalom és vállizületi fájdalom, olyan érzés mintha az izületek le lennének tapadva ehhez társul még állandó fáradtságérzés,...