• Szédülés, émelygés, fülzúgás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő! Régi, évtizedes problémám, a szédülés, bizonytalanságérzés. Néhányszor már kivizsgáltattam magam, soha semmilyen szervi, vagy egyéb elváltozást nem találtak. Tizenpár évvel ezelőtt pánikbetegségre gyanakodtunk, azzal is kezeltek, de az sem oldotta meg a problémámat. Körülbelül 4 évvel ezelőtt olyan súlyos tüneteim voltak, hogy korházba kerültem. Nem tudtam járni sem, és émelyegtem, hánytam is. Akkor Notropil infúziót kaptam 8 alkalommal. Ez ugyan talpra állított, de a közérzetem, a szédülés miatt továbbra is nagyon rossz volt. Évek alatt lassú javulás után megint visszaestem, akkor a háziorvosom adott 10 infúziót, majd gyógyszeres kezelést is kaptam. Sokat javult az állapotom, de továbbra is vissza-vissza tér a rossz közérzet. Néha van, hogy teljesen jól érzem magam órákra, napokra, de mindig vissza tér a rossz közérzet. Nehezen tudom megfogalmazni egzakt módon mi a pontos tünet. Megpróbálom körülírni: Bizonytalanság érzet, gyengeség, émelygés, fülzúgás, alvászavar. Nagyon rosszul viselem a sorban állást, és a tömeget. Úgy vettem észre, hogy összefüggés van a nyakfájásommal, illetve bizonyos megerőltető edzések által okozott izomfeszültséggel is. Gyakran fáj, és ropog a nyakam, feszültek a hátizmaim. Voltam reumatológusnál is. A kezelések talán segítettek, de nem oldották meg a problémát. Segítsen! Mit tegyek? Orvosnál már voltam többször is, nem oldódott meg a problémám. Nem iszom, nem dohányzom, rendezett egészséges életet élek. Munkám számítógéphez köt, de ha időm engedi próbálok mozogni, sétálni, a ház körül dolgozni. Szeretnék aktívabb életet élni, de valahogy nem bízom a közérzetembe, és ez beárnyékolja a terveimet. Nincs valami módszer, amivel elkerülhető lenne a szédülés. Milyen életmóddal lehet csökkenteni, vagy megszüntetni a panaszokat. Van-e valami gyógyszer, amihez nyúlni lehet a panaszok erősödése esetén. Segítségét előre is köszönöm.

        WEBBeteg szakértő válasza a szédülés, fülzúgás témában

        Kedves Kérdező!
         
        Az, hogy a szédülése hátterében nem találtak szervi eltérést biztató. Nyaki gerinc eredetű is lehet a szédülése, melyet megfelelő nyaktornával egyensúlyban lehet tartani. Esetleg, ha még Fül-Orr-Gégészeten  nem volt, akkor kérheti a vestibularis vizsgálatát, peridódikus szédülés hátterében Meniére betegség is állhat. Egyéb vizsgálatot javasolni nem tudok, mivel nem ismerem a többi vizsgálatát.
         
        Üdvözlettel: Dr Bessenyei Monika

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2008-11-28 15:14:41; Megválaszolva: 2011. augusztus 17., 14:16

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Két éve egy Herpes Simplex vírus következtében agyvelőgyulladást kaptam. Lebénult a bal oldalam illetve a bal perifériás látásom is részben elveszett. Most két év után voltam kontroll vizsgálaton ahol az EEG-n a...
        Tisztelt Doktornő! MRlelet értékelését kérném: Koponya MR és MRA vizsgálat:NativanT1 súlyozott sagittalis, T2 súlyozott, DW1 és SW1 axialis,valamint coronalis síkú FLAIR felvételeket készítettünk. 3D TOF MRA felvételeket készítettünk...
        Jó napot Kívánok! Én egy elkeseredett 26éves anyuka vagyok,20hónapos kislányom van! Másfél éve kezdődött a kálváriám,pánikrohamok,fejfájás,látásromlás és mostmár 1éve tartó szédülés,fülcsengés.Elkezdtem orvosról,orvosra járni...
        Kedves Dr.nő! Azzal a problémával fordulok Önökhöz hogy van egy 1éves kislányom, akinél észleltem 5hónapos korban,hogy a bal oldalra bólintja a fejét.Nem rángás szerűen csak egymás után többször,ilyenkor kizökkenthető volt Mint amikor...
        Kedves Doktornő! 77 éves édesanyám miatt írok Önnek. Kb.4 hónapja érzi, amint felkel reggel (fekve nem), hogy egy tompa "érzem a fejemet" nyomás-érzület van a fejében, jellemzően a szemei mögött , ami nagyon zavarja, közérzete folyamatosan...
        Tisztelt Doktornő! Édesapámmal kapcsolatban keresem fel Önt,mivel nemrég egy elég súlyos nyaki,illetve lágyéki gerincsérvet állapítottak meg nála. A neurológus szerint le fog bénulni ha nem tesznek ellene valamit. Arról érdeklődnék,hogy az...
        Üdvözlöm! Kb 3-4 hete fenntállnak a következő tüneteim: szédülés, (nem állandóan csak néha néha leginkább mozgó helyzetben) illetve akaratlanul 1-2 mp-re beremeg egyet a fejem ami nagyon ijesztő, főképp nyugalmi helyzetben. Végigjartam a...
        Jó napot kivánok! A páromnak vannak rohamai, a kérdésem az lenne hogy hogyan tudnék neki segitení. A tünetei a következők: -jobb kéz hirtelen zsibbadása, remegése -mellkasi tájon jelentkező szorító érzés -jobb kéz- és mellkastáji heves...
        Kedves WebBeteg.hu Szoval en ejszakai auditor vagyok egy hotelban. Heti 5 napot dolgozok 23:00 tol 07:00 ig. Most mar tobb mint egy eve dolgozok itt, folyamatosan esti muszakban. Altalaban probalom tartani a rutinomat azaz 07:00 kor vegzek, haza megyek be...
        Tisztelt Doktornő! 28 éves férfi vagyok, nem dohányzom, nincsenek káros szenvedélyeim, rendszeresen sportolok. Zsibaddásos problémámmal szeretnék Önhöz fordulni, melyek idén februárban kezdődtek egy több napon át tartó erős fejfájást...