• Fáj a lábfejem - Kihez forduljak?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Reggelente arra ébredek, hogy nagyon fáj a lábfejem belső, inkább felső részi oldala. Olyan érzés mintha az erek fájnának. Erős folyamatos fájás. Nem piros, nem dagadt, csak fáj. Amikor felkelek és járkálok elmúlik. Napközben semmi baj, csak éjjel illetve a reggeli ébredésnél. Érdeklődöm, lehet-e köze a gerincbántalmaimhoz?

        WEBBeteg szakértő válasza a fájdalom, láb, neurológia, vizsgálat témában

        Lábfájdalmát okozhatja gerincsérv, a gerincen kialakult kisízületi problémák,  illetve  polyneuropathia  is.  Az a tény, hogy "bejáratásra"  a panaszai javulnak az érszűkület ellen szól, ugyanis ha ez állna fenn, akkor fokozódnának a panaszok terhelésre. A polyneuropathia az idegrostok különböző okból bekövetkező károsodása, mely először általában az érző idegeket érinti és zsibbadást, fájdalmat okozhat. Keressen fel egy ideggyógyászati szakrendelést, ahol a tünetei és  fizikális vizsgálat  alapján  a megfelelő műszeres vizsgálatokat előírva - pl. gerinc CT, ENG (elektroneurographia), labor - a pontos okot meghatározhatják.

        Tisztelettel: Dr Bessenyei Monika neurológus

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2008-08-27 20:39:05; Megválaszolva: 2011. augusztus 04., 13:57

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözlöm!9 éve diagnosztizáltak nálam herpes simplex vírust ami leginkább pénisz bőre felületén szokott időnként jelentkezni.Most 2 éve van barátnőm akinek most 3 héttel ezelőtt szem kötőhártyagyulladása volt ami már gyógyult de...
        Üdvözlöm ! 3 hete diagnosztizálták nálam a 2- es tipusú cukorbetegsegem! Éhgyomorra a glükóz 6,1 volt cukorterhelésre viszont 14.6 volt az érték. Nagyon megijjedtem az orvosom merkformin xr szedését javasolta , mivel hogy a cukorbetegség...
        Tisztelt Doktornő!Nov,29én kiszakadt nyaki sérvvel sürgősségi műtétem volt,implantátumot kellett berakni! hét múlva,bal lábamba ,és derékba kezdődött a kisugárzás,orvosom szerintLV,van gond,MR most lett kész! Erről kérném...
        Kedves Doktornő! 35 éves nő vagyok, és nagyon el vagyok keseredve. 3 hónapja tartó égő fejfájással(idegfájdalom jellegű) ideggyógyászhoz fordultam. Tüneteim a következők voltak:égő fejfájás általában bal oldalon, néha jobb oldalon,...
        Tisztelt dr. Szappanos Zsuzsanna! Idős 3. stádiumú demens bácsit ápolok már egy éve. Mindennapi megszokott rutint kialakítva, lelkiismeretesen, nagyon sok szeretettel végzem a munkám. Nyáron leesett az ágyról a bácsi, combnyaktörése volt,...
        Tisztelt Doktor Úr/Doktor nő! 3 hónapja szédülök. A szédülés nem forgó jellegű, inkább olyan, mintha húzna a fejem. Csak mozgáskor tapasztalható (főleg elorehajoláskor). Labor, F-O-G vizsgálat negatív. A Neurológus az első vizsgálatkor a...
        Tisztelt Doktor Úr! Hónapok óta tartó bal kéz és bal zsibbadással kapcsolatban kérném a véleményét.Közel 1 éve kézzsibbadással enyhe kézzsibbadással kezdődött.Múlt év szeptemberében azonban volt egy rosszullétem,amihez már társult...
        Üdvözlöm! Kisfiúnknak (4 éves) októberben 1 alkalommal nem provokált convulsiója volt. Kivizsgálás során kórosat nem találtak, az EEG negatív lett. Ma voltunk egy altatásos MR vizsgálaton, ami a következő eredményt adta: Lelet: a...
        Tisztelt Doktornő! Szeretném segítségét kérni az alábbi lelet értelmezésében, illetve abban, hogy az alább felsorolt, tapasztalt tünetek összefüggésben vannak-e a leletben leírtakkal. Lelet: Koponya - Periventricularisan a...
        Jó napot kívánok. 2017.marciusban részt vettem.: Részleges koponya CT és részleges koponya MR vizsgálaton. /Negatívok lettek/ 2017.majusban szív uh és 24oras ekg és vérnyomás mérésen részt vettem. /Negatív lett/ 2017. Júliusban részt...