Fogyás, demencia

Tisztelt Zsuzsanna! Én édesanyámmal kapcsolatban szeretnék kérdezni Öntől, mivel tele vagyok kérdésekkel, aggodalmakkal. Szóval édesanyám most 74 éves, de kb három-négy éve elkezdett fogyni, egy masszív, erős, agilis asszony volt, még túlsúlyos is. Munkáját is nagyon jól végezte, végig az egészségügyben dolgozott, mint körzeti nővér. Majd kb 10 évvel ezelőtt nyugdíjba ment, rá egy évvel édesapám eltávozott, majd megint egy évvel az akkor 38 éves bátyám is. Együtt valahogy átvészeltük ezt a borzalmat édesanyámmal, és sokáig utána semmi jele sem volt bajnak. Majd úgy négy évvel ezelőtt fokozatosan elkezdett fogyni és a számolási készsége is érezhetően hanyatlani kezdett. Majd 2015-ben volt egy autóbalesetünk is, nagybátyám vezetett, édesanyám az anyósülésen ült, bordatörést szenvedett (a biztonsági öv be volt kötve). A kórházat saját felelősségére elhagyta, de még aznap este kissé vérzett az orra meg a szája. még hónapokkal a baleset után is véres nyál távozott a szájából. Majd 2015 oktoberében hererákot diagnosztizáltak nekem, kilenc alkalommal feküdtem kórházban, a legutóbbi ez év áprilisában volt. Már a kórházi befekfédeim előtt is észrevettem, hogy anyum, mint ha elkezdett volna dadogni, nehezen találta meg a szavakat. Már az első műtétem alkalmával is volt úgy, hogy nem tudta, hogy én kórházban vagyok. A továbbiakban ez az állapot fokozatosan romlott, és ezzel egyidejűleg nagyon le is fogyott. Most már nagyon nehezen tud kommunikálni, sokszor nagyon zavart. Ahogy elhagytam áprilisban a kórházat elvittem őt a háziorvoshoz (addig megkértem egy ismerőst, hogy vigyázzon rá), volt mellkas rtg, teljes labor, has+medence CT ill kardiologiai kivizsgálás, neurológia. Hála Istennek a leletei jók, viszont a neurologus alcheimer, demenciát állapított meg, egy pár perces manuális vizsgálat után. A vérképre nem volt kíváncsi és koponyafelvétel szükségességét sem említette meg, hanem a kerületi gondozóba irányította, mondván, hogy erre már vannak jó gyógyszerek. Nos, egy fél Mirvedol (memantin) után másnapra annyira zavart lett, hogy azt sem tudta, hogy mit csinál. Majd, amikor nem adtam neki a gyógyszert, megint jobban lett. Amúgy rendszeresen adok neki merckformint napi 3 alkalommal a cukorbetegsége miatt és a zöldhályogra is csöpögtetek napi három alkalommal szemcseppeket. Szóval a kérdéseim a következők: Merjem e neki adni agyógyszert, amit a gondozó felírt, vagy mit tegyek, hiszen tétlen sem akarok maradni. A vérképe alapján a b12 vitamin szintje 87 pmol/l az alsó határ 133. Lehet e, hogy valójában vitaminhiányos demencia áll a háttérben? Vagy esetleg az AIDS-re is gyanakodni kell? (neuroaids) Hiszen Nővér volt. Ezek lennének a kérdéseim. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza demencia témában

Kedves Kérdező! Az édesanyja bizonyára nagyon nagy lelkierővel megáldott asszony, ha ezt a sok érzelmi traumát átvészelte. A fogyás önmagában nem Alzheimer kórra utal, inkább arra, hogy a beteg étvágytalan, ezért kevesebb kalóriát fogyaszt. Ennek oka lehet időskorban is depresszió, amit az Ön betegsége is súlyosbíthatott. A beszédzavar, fokozódó zavartság, számolási képesség romlása összességében jele lehet a, demenciának. Vitaminhiány azonban nem okoz ilyen tüneteket. Fogalmam nincs, miért kéne AIDS-re gyanakodni, mert valaki nővér volt., Amit hiányolok, az a vizsgálat nem manuális, hanem az ilyen esetben szokásos tesztekkel pontosan kimutatható teljesítménycsökkenés, és a megváltozott magatartás alapján, biztosan felállított, demencia diagnózis.Ez a betegség gyógyszeresen nem gyógyítható, legfeljebb a lefolyást enyhíti némiképpen. Ha édesanyja a gyógyszeres kezelésre fokozódó zavartsággal reagál, akkor semmiképpen sem kellene adni. B vitamin pótlás mindenképpen javasolt. Nyugodt, segítőkész környezet, állandó felügyelet mellett a, demens betegek a megszokott családi környezetben tarthatók. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. július 14.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

"paranoia" "becsapás érzés"
Tisztelt Doktor Úr! Egy 60-65 év közötti családtag állapota miatt aggódom és nem tudom milyen irányba indulhatnánk el. Az illető mindig is heves személyiség...
Kórház utáni zavartság
Tisztelt Doktornő! Anyukám 86 éves, enyhe, demenciában szenved, gyógyszert még nem szedett rá, csak a szokásos (cavinton, memoril, betahistin 24 mg)...
Mi lesz, ha lejár az egy év?
Tisztelt Doktor Úr! Megköszönöm gyors válaszát a Palixiddal kapcsolatos kérdésemre, de lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, válaszából ítélve gondolom...
Mi lesz, ha lejár az egy év?
Tisztelt Dr. Fehér Gergely, tisztelt Doktor Úr! A kérdésemhez kapcsolódó előzményt is alulra másoltam, - melyet szintén Doktor Úrtól kérdeztem, s kaptam is...
Középsúlyos demens betegnek milyen...
Édesanyám vaszkuláris demenciában szenved. Egy hónapja állapota annyira leromlott, hogy magatehetetlenné vált, 24 órás ápolásra szorul. Éjjelt nem tudja...
Agyi vascularis demencia, és más...
Tisztelt Dr úr, A kérdés nem személy szerint rám vonatkozik, de szeretnék ha lehet választ kapni. Rokonom alapbetegsége egyre súlyosbodó vascularis dementia...