• Migrénaura

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő! 5-6 évvel ezelőtt tapasztaltam egy villodzó fényt a szemem előtt, ami lassan kitágult, majd a szemem sarka felé húzódott és vibrált, közben pedig egy területen kiesett a látásom. Akkor azt állapította meg az orvosom, hogy mivel tökéletes volt az MR felvétel, ez Aura migrén. Az esetek többségében azonban nincs fejfájásom. Az elmúlt években azonban egyre sűrűsödött a roham, van olyan, hogy hetente jön elő. Az elmúlt időszakban azonban észrevettem, hogy általában a menzesz alatt, vagy azt megelőzően alakul ki. A mai napon tartok a ciklusom második napját és ma is előjött. Ma azonban úgy, hogy jött a látászavar, majd fél óra elteltével elmúlt, majd 10 perc múlva még egy. Nagyon megijedtem, mert ilyen még nem történt. A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint a menstruáció miatt lehet? Illetve ebből kilehet gyógyulni? A korábbi orvosom azt mondta, hogy általában egy idő után teljesen megszűnhet. Az utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy olvastam, hogy stroke-ot is lehet ettől kapni. Tudom, hogy mindent írogatnak, de annyira megijedtem ettől, hogy egyfolytában emiatt szorongok. Köszönöm előre is a választ,

        Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza a szem migrén témában

        Kedves Kérdező ! A jelenség ismertebb nevén szem migrén, mely alatt önmagában csak a leírthoz hasonló vibráló fény által okozott, múló jellegű látászavart értjük, fejfájás nem kíséri. A jelenség előfordulhat migrén auraként is,mikor a leírt látászavar vezeti be a tipusos,migrénes fejfájást. A szem migrént nagyon gyakran a stressz váltja ki. Mivel rosszabbodik a helyzet, jó lenne tudni, milyen ok lehet a háttérben, mely Önnél ezeket a tüneteket előidézi,és hozzá kéne látni a stressz kezeléshez. Minden jót kívánok. üdvözlettel. Dr.Szappanos Zsuzsanna

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2017. április 21., 16:14; Megválaszolva: 2017. április 25., 09:52

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 3-4 hete kezdődtek panaszaim, először fülzúgással, ami még most is tart és folyamatos. Voltam fül-orr gégészeten, de ott nem találtak problémát. Később már a fejem is elkezdett fájni, de az magától elmúlik...
        Tisztelt doktornő! A következő panaszaim vannak gyakori izom fibrillációk testszerte és hangyamászás szerű érzés a bőröm alatt, továbbá gyakori vizelési inger és szemszárazságom van én úgy gondolom hogy ezek a tünetek valahogy...
        Tisztel kedves doktornő! Nálam néhány évvel ezelőtt megállapították,hogy hallervorden-spatz betegségben szenvedek és mellette a kísérőtünet a parkinsonismus,de csak most tudtam időt szakítani arra,hogy megkérdezzem azt,hogy ez milyen...
        Ákos vagyok, 23 éves. Két hete beütöttem a fejem egy fémkapóba. A nem túlzottan nagy lendületű és erősségű ütés hátul érte a fejemet. A kampó lekerekített része talált el, eszméletvesztés, hányinger, látászavar stb. nem volt. Púp...
        Kedves Doktornő! 29 éves vagyok, körülbelül 2 hónapja jelentkezett a fülzúgásom a bal fülemen. Kezdetben nem volt imbolygásom, majd 3 hét után jelentkezett egy állandó bizonytalanság érzésem is, melyhez folyamatosan társul ez a tenger...
        Tisztelt Doktornő! Édesanyám leletének az értelmezésében kérném a segítségét, amelyet mellékelten csatoltam. Ha szükséges leírom részletesen ide is. Tisztelettel: K. Barbara
        Tisztelt Doktornő! A következő problémával fordulok Önhöz. Azt tapasztalom, hogy a gyerekem éjszaka álmában nagyon sokat rángatózik. Van amikor csak a lába, a karja, van amikor az egész teste megfeszül és van amikor egymás után sokszor...
        Tisztelt Doktornő! Először is, nem biztos, hogy jó betegségcsoportot jelöltem meg, hisz a baj az, hogy nem tudom, mi a baj. Nyár óta magas a vérnyomásom, szedek gyógyszert, gyakran így is olykor picit magas, a pulzusom inkább alacsony. Az...
        Kedves Doktornő! Segítségét szeretném kérni egy radiológiai vélemény megértésében. "A felső szakaszon kisfokú balra konvex scoliosis van. A T.IX-X csigolyák mindkét oldalán laterálisan csőr és kezdődő kapocsképződés látható, a...
        Üdvözlöm Dr. Kerekes Éva! Az az eset történt velem, hogy az éjjel bevizeltem ugyanis reggel csodálkozva néztem az alsó gatyámat hogy pisis. Minden este fogyasztok egy pohár vizet lefekvés előtt de ez még nem jelentett problémát, valamint...