Fej csapkodás

Kedves Doktor Nő 6 hónapos kisfiam jobbra balra csapkodja a fejét nem elalvásnál napközbe, akár játék közbe, hason vagy etetőszékbe vagy hanyatt fekve. Engem nagyon zavar gyógytornára járunk ott azt mondták az egyensúlyérzéke jó a fülével nincs gond, a látása is jó, fejlődik rendesen már kúszik is, de ez a fejrázás vagy csapkodás aggasztó. Neurologiára 1, 5hónap múlva tudunk menni addig szeretnék valami segítséget kérni mert aggódom. Köszönöm válaszát

Dr. Kerekes Éva válasza mozgászavar témában

Kedves Szülő! Látatlanban sajnos nem lehet megmondani, hogy ez a jelenség kóros vagy nem. Ha a gyógytornászok, akik látták a fejcsapkodást, nem tartják kóros jelenségnek, akkor bízhatunk bennük, mert ők sok mindent tapasztalnak a munkájuk során. Mindenképpen érdemes felvenni a mozgást egy telefonra, hogy be lehessen mutatni a neurológusnak. Remélem, a vélemény megnyugtató lesz!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. március 27.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Hirtelen növés mellékhatása
körülbelül 12 éves koromban 3 hónap alatt nagyjából 10 centit nőttem, de már előtte is magasabb voltam az átlagnál.azóta viszont az izmaim nem megfelelőn...
Otthoni kezeléssel mit tehetek.
Tisztelt Doktor Úr/Nő Úgy két éve lumbágóm volt, akkor először. Nagyon fájdalmas volt nem tudtam felkelni napokig, zsibbadt a lábam is, elektromos kezelésre...
Lábmozgászavar
Jó napot kívánok! A problémám a következő. 18 éves egészséges gyerek vagyok és sportolok, labdazsonglőrködök. 3 éve csinálom már és most jelentkezett egy...
Miért nem mozog rendesen a jobb lábam?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 4 hónapja azt vettem észre, hogy a jobb lábfejem nem úgy mozog, ahogy kellene. Járni sem úgy járok rajta, mint azelőtt, már mások...
Szteroid injekciótól izomleépülés
Üdvözlöm, Kérdésem az lenne, hogy régebben kaptam Kenalong injekciót farba (allergia miatt kaptam) …Ezt követően, néhány hónap múlva azt vettem észre,...
Nagyon gyors fejrázás babánál
Tisztelt Doktornő! 10,5 hónapos unokaöcsém néha nagyon gyorsan rázza a fejét jobbra-balra. Többször láttam már ezt a fejrázást, pl. napközben az...