Szédülés és életmódváltás

Jó napot kívánok! Nálam kb tinédzser korom óta embertelen szédülés szokott lenni, ami fél napig tart, főleg akkor szoktam szédülni, ha a jobb fülem zúg és szinte süket vagyok rá. A jobbfül zúgás az még 12 éves koromban jelentkezett, de szédülés nem volt, az csak pár év múlva jelentkezett. Régen még jó volt, mostanra már csak 1-2 frekvenciát hallok vele. A bal fülem tökéletes. A tv fénye mégjobban erősíti a szédülést a lámpa, nap fénye nem, talán, a vakító fény, meg esetleg a neon fény és elképesztően érzékeny vagyok a mozdulatokra, tehát, minnél jobban mozgok (csak a fejemet, vagy teljes testtel) annál jobban szédülök, és minnél jobban szédülök annál érzékenyebb vagyok a mozdulatokra. Sőt, ha már brutálisan szédülök, akkor elég ha afogaimat összekoccintom és már jobban szédülök, vagy, ha egy kicsit hangosabban beszélek, amitől a hangszállaim jobban rezegnek, és máris erősebb a szédülés. Ha már izzadok, hányok, egymás után többször, az a legkeményebb fokozat. Egy embertelen, kegyetlen, kínzó brutális, átkozott stédülés. Egy 10-es skálán nézve, ez egy 30-as erősségű szédülésnek felel meg. Tehát egy szintén 10 skálán nézve egy hármas erősségű szédülés körülbelül annak felelne meg, mint amikor az ember összevissza iszik és attól szédül, tehát ez se piskóta. Gyengébb lefolyású is szokott lenni, de, ha elkezdek tv-zni, (a monitor fénye az még rosszabb, mert azt közelebbről nézem és erősebb a hatása) akkor az enyhe szédülésből a brutál erősségűig fajulhat, ezért kerülöm. Ha a jobb fülem zúg, akkor bizonyos hangokra érzékeny vagyok, pl nejlon zörgetésre. Olyan is volt, hogy hirtelen felkeltem és brutálisan elkezdtem szédülni pedig nem zúgott a fülem, de ez nagyon-nagyon ritka, összesen kb 4 szer volt. Olyan is volt, hogy 1 évben, csak 1-szer szédültem, de olyan is volt, hogy 2 hónapig szédülte, tehát heti 2-3 alkalommal. Koponya Mr, ct negatív, a fül mr mutatott ki a balfülemben daganatot, fagy meszesedést, de állítólag az nem felelős a szédülésért. Majd ismételve lesz a vizsgálat. Szédülés közben szoktam azt érezni, mintha jobbra balra ugrálna a szemem. Gondolom ezt hívják szemteke rezgésnek.? A függőleges szemtekerezgés az az, hogy föl le mozog a szem? A jobb szememre állítólag kettős látásom van, de én se nem kettőt, se nem egyet játok, inkább olyan, mint amikor a szemészeten olvasom a táblát, hogy se nem nyolcast, se nem hármast látok, ez most kettőslátásnak minősűl? Régen ilyen biztos nem volt nekem, mert akkor szóltak volna. A szédülés többnyire fokozatosan szokott emelkedni, spontán tényleg csak ritkán, de elmúlni mindig fokozatosan múlik el, olyan még sosem volt, hogy egyből elmúlt volna. Meg pár éve az újjam hegyével nehezebben tudom megérinteni az orrom hegyét, nem tudom, hogy köze van e. Elméletileg epilepsziám is van. Ez úgy néz ki, hogy gyerekkorom óta szoktam olyan furcsán fáradt lenni, vag inkább, mintha túlságosan ellenék lazúlva, és, ha olyan kor lefekszek aludni, vagy felkeléskor, tehát nem is vagyok ébren, de nem is alszok és olyankor szokot a mellkasom megfeszülni, elernyedni kb 1 másodpercenként ismétlődik, de, ha felkelek, akkor teljesen megszűnik. Ha vissza alszok, akkor megint elkezdi, ha teljesen elalszok, akkor már nem, vagy csak nem tudom olyankor már. Először azt hittem álmodtam, de nem, mert többször szokot lenni. 3 havonta 1-2-szer. Ez epilepszia? Mi lehet ez az embertelen, kegyetlen szédülés, mert inkább ez a legrosszabb. Ha ez epilepszia, akkor a szédüléshez is köze van? Meg állandóan álmos, kábult vagyok, ha berugok, akkor 3-4 napig nyomott, édes ízt is szoktam érezni, de ezt ritkán, ezzel azt akarom mondani, hogy egy egészséges embernek nincs ilyen tünete, de akkor rossza, ha nem is ittam és, akkor is érzem ezeket, mondjuk ez is gyerekkorom óta van, és inkább a rossz, borúl esős időre szokott előjönni. Ez a tünet is epilepszia lenne? A vérképem jó. Ha nekem tényleg ezek a betegségek vannak, basilaris migrén, vagy vestibularis migrén A TÜNETEI KEZELHETŐEK? Milyen gyógyszerekkel lehet kezelni, ha lehet egyáltalán? Az epilepszia nem érdekel, mert úgy tudom, hogy azt lehet kezelni, de életmód váltással is elég jó, csak nem tudom, hogy köze van e a szédülésnek? Vagy teljesen más betegség lehet? A notropil az jó rá, vagy az inkább másra használják? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza szédülés témában

Kedves Kérdező! Hosszú és panaszait apró részletességgel tárgyaló levele alapján alapján arra a következtetésre jutottam, hogy Önnek a jobb oldali fülzúgásán, bal fülében talált daganat? meszesedés?, és szédüléses panaszán túl feltétlenül szüksége lenne pszichiátriai vizsgálatra is. Ha ráadásul epilepsziás is, akkor gyógyszeres kezelését be kellene állítani. Tekintettel arra, hogy nem kap semmilyen gyógyszert, nem csodálom, ha rosszul érzi magát. Az Ön esetében, levele alapján sajnos ennél több és jobb tanácsot nem tudok adni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. február 12.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Mi okozhatja a régóta fennálló...
Tisztelt Doktor Úr! Több, mint 5 éve egy intenzív hányással párosuló erős szédüléssel kerültem kórházba (stroke, neurológia). Mivel semmi kóros problémát nem...
Alcsony pulzusszám pajzsmirigy...
Tisztelt Doktornő! 75 éves vagyok. Régen pajzsmirigy túlműködés, 2016-tól alulműködés a diagnózis, a TSH szinten van tartva Letrox gyógyszerrel. A...
Szédülés és beszéd akadás
Tisztek Doktornő! Menyasszonyom kB. egy héttel ezelőtt elkezdett alkalmanként szédülni. A szédülés általában nem tart soká, de ilyenkor a beszéde is egy...
Szédüléses érzés 2.0
Tisztelt Dr. Dunás-Varga Veronika, 2022.12.27. 21: 31-kor kaptam öntől választ és arra szeretnék újra írni önnek. Remélem visszanézhető a korábbi válasza,...
Szédüléses érzés
Üdv, Kicsit komplex kérdésem van és iránymutatást szeretnék kérni, merre menjek tovább. Kifejtős rész: Kb. egy évvel ezelőtt (talán kicsivel több) a covid...
Enyhe szédülés bizonyos pozícióban
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hónapban részt vettem egy online informatikai képzésen ahol a napok nagyrészében a számítógép előtt kellett ülnöm és nem is...