Mit tegyünk?

Kedves Doktornő! Tavaly októberben az öcsémnél (15 éves) súlyos tudatzavar bizarr téveszmék, hasmenés, émelygés, és 24 órából olykor 18 órát végigalszik. Ezek a tünetek egy hétig tartanak, majd két hét normális állapot (jóllét) következik majd megint visszaesik. Csináltak akkor CT és MR vizsgálatot. Az előzőnek negatív lett az eredménye az MR-en voltak kisebb eltérések, a Doktornőnk azt mondta akkor, hogy az vélhetően a gyulladt területeket mutatja. A gerincfolyadák és a vérkép negatív. Az agyhullám vizsgálat sem mutatott lényeges elváltozást. A doktornőnk, október óta nem tesz semmit, azon kívül, hogy egy vagon vitamint szedet az öcsémmel. Készült januárban egy ujabb több szeletes MR felvétel, annak márc. 16-án lesz meg eredménye. Október óta az ötödik rosszulléten megy keresztül a testvéren, most visszahívta befekvésre a doktornőnk, és MEDROLT ad neki, mert autoimmun encefalitisra gyanakszik. Meg sem várta a következő MR eredményt., De a legfontosabb, hogy miért nem kezdte már el az első labor eredmények után a szteroidost kezelést, ha eddig is CSAK GYANAKODOTT. Tudom mik a medrol mellékhatásai, és honnan fogom tudni, hogy mellékhatások jelentkeznek -e majd a testvéremnél, mikor egyes tünetei ugyan azok, mint a medrol mellékhatásai. Nagyon kétségbe vagyunk esve. Elvileg Budapesten az egyik legjobb református gyermekkórházban vagyunk, mert több orvos ismerősünk ezt ajánlotta., De az az érzésünk, hogy nem vagyunk jó helyen nem jó orvosnál. ÉS mi van akkor ha téves a doktornő gyanakvása és feleslegesen kap medrolt. Kérem doktornő, ha esetleg tudna ajánlani alternatívát, tanácsot adni, másik orvost, vagy bármit küldjön nekem egy emailt. A címem: [email protected] Bármilyen tanácsot, iránymutatást megköszönnék. Köszönöm figyelmét, megértését, segítségét. Tisztelettel: T. Zsanett

Dr. Kerekes Éva válasza autoimmun encephalitis témában

Tisztelt Érdeklődő! én is a Bethesda kórház Neurológiai Osztályán tanultam, életem végéig hálás leszek érte, azóta is abból élek, amit ott tanultam. Ők a legjobbak. Megértem, hogy elkeseredett, mert bizony nagy lehet a baj, de sehol a világon nem tudnák jobban kezelni. Minden egyes orvosi döntést megfontolunk. Az orvostudomány nem egzakt tudomány, nincs kész kezelési előírás, nem elég sokat tudni, gondolkodni kell, de néha sajnos ez sem elég.. A Medrol szövődményeit biztosan Öntől jobban ismerjük, hiszen nem csak olvasunk róla, hanem a mindennapokban használjuk.. Nincs alternatíva. HIT van és BIZALOM. Gyógyulást kívánok a testvérének és erőt, kitartást, türelmet a családnak., De elsősorban hitet és bizalmat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 27.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Szteroid injekciótól izomleépülés
Üdvözlöm, Kérdésem az lenne, hogy régebben kaptam Kenalong injekciót farba (allergia miatt kaptam) …Ezt követően, néhány hónap múlva azt vettem észre,...
Nagyon gyors fejrázás babánál
Tisztelt Doktornő! 10,5 hónapos unokaöcsém néha nagyon gyorsan rázza a fejét jobbra-balra. Többször láttam már ezt a fejrázást, pl. napközben az...
Éjszakai kézzsibbadás
Tisztelt Doktornő! Néhány hete éjszakai kézzsibbadást tapasztalok. Azután jelent meg a panasz, hogy két alkalommal Raynaud-kór, -szindróma (?) tüneteit...
Pots vagy orthosztatikus hipotenzió
Kedves Doktornő!, Amióta az eszemet tudom, hirtelen felállást követően egy pár másodperces szédülést tapasztalok. Azt gondoltam, ez normális, így orvosoknak...
Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim felé jelentkezik....
Vascularis laesiok
Tisztet dr. nő! Családtagomról akinek kezelt hypertóniája van 2018-ban koponya MRI készült, apró T2 jelintenzív eltérések voltak tapasztalhatók. Nemrég újra...