Kábítószer okozhat epilepsziát?

A családban van egy 25 éves fiatalember. 14 évesen "bukott le" először tudatmódosító szerek használatával (csattanó maszlag és kanabisz). Gyanakodtunk, hogy folytatta, de hiába próbáltunk hatni Rá. 18 évesen a rendőrség kapta kanabisz fogyasztáson, elterelésre küldték. Ennek ellenére tovább drogozott. Feltehetően a marihuána mellett erősebb szerekhez is nyúlt (talán amfetamin, de nem biztos ). Emellett alkoholt is rendszeresen fogyaszt nagyobb, mennyiségben. Egy éve pénzzavarba került. Áttérhetett olcsóbb "dizájner" drogokra, de erre sincs bizonyíték. Két-három héten át folyamatosan paranoid téveszméket tapasztaltunk nála, pszichiátriai osztályra vittük, ahonnan két nap múlva rendzavarás miatt kitiltották, de a téveszméi elmúltak, átmenetileg javult. Súlyos pszichés trauma is érte ebben az időszakban. Az elmúlt egy év során "normális" viselkedés, hiperaktivitás és zavart viselkedés váltogatta egymást. Ezután három hétre teljesen elvesztette a kontrollt. Állandó önkívületbe, zavartan viselkedett, csavargott, aludt, kommunikálni szinte képtelen volt. Valamelyest kijózanodott, egy napra a munkahelyére is bement dolgozni. Másnap reggel azonban erős epilepsziás rohamot kapott. A roham kb. egy óra múlva megismétlődött, már a kórházban. Nagyon bizonytalanok vagyunk, hogy mi váltotta ki a rohamokat, számíthatunk-e az ismétlődésükre? Olyan szer okozta, amit beszedett/elszívott, vagy talán már maradandó idegi károsodással kell számolnunk? Kérem segítsenek a családunknak felkészülni a lehetőségekre!

Dr. Kerekes Éva válasza epilepsziás roham témában

tisztelt Érdekődő! mindkettő kiválthat epilpseziás rohamot: a drog és alkohol, valamint ezek megvonása, és az anyagok által létrejött agyi károsodás is. Önmaga a rogham nem nagy probléma- ha nem lenne drog meg aohol, nem lenne, és jó gyógyulásui hajlama van. Viszont a páciens állapota aggasztó. A roham csak a jéghegy csúcsa - sokkal nagyobb itt a baj.. kitartást kívánok önöknek ebben a reménytelennek tünő helyzetben.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. május 28.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Epilepszia fejfájás után
Jo napot, sajnos 3 napja volt egy epilepszias rohamom. 38 eves vagyok soha nem volt ilyenem. Hozzatartozik, hogy elotte 4napig lazam es fejfajasom volt, erre...
Terhesség alatt árthat a magzatnak az...
Terhes vagyok es van egy betegsem az epilepszia! Gyogyszert szedek a neurotop300mg es a lamictal 100mg a neurotopbol 2 es fel tabletat szedek naponta es a...
Szteroid injekciótól izomleépülés
Üdvözlöm, Kérdésem az lenne, hogy régebben kaptam Kenalong injekciót farba (allergia miatt kaptam) …Ezt követően, néhány hónap múlva azt vettem észre,...
Nagyon gyors fejrázás babánál
Tisztelt Doktornő! 10,5 hónapos unokaöcsém néha nagyon gyorsan rázza a fejét jobbra-balra. Többször láttam már ezt a fejrázást, pl. napközben az...
Éjszakai kézzsibbadás
Tisztelt Doktornő! Néhány hete éjszakai kézzsibbadást tapasztalok. Azután jelent meg a panasz, hogy két alkalommal Raynaud-kór, -szindróma (?) tüneteit...
Pots vagy orthosztatikus hipotenzió
Kedves Doktornő!, Amióta az eszemet tudom, hirtelen felállást követően egy pár másodperces szédülést tapasztalok. Azt gondoltam, ez normális, így orvosoknak...