Emlékezet kiesés

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Azért írok Önnek, mert nagyon aggódok a barátnőmért. 16 éves nő. A probléma kb 2-3 hónapja kezdődött, talán heti 1-szer, de volt, hogy 2-szer rángatózott a hasizma. Ez 10-30 másodpercig tarthatott maximum. Ezzel egy idő után (talán másfél hónap), elmentünk háziorvoshoz, de utána már nagyon kezdett fájni a hasa és vissza akart menni pár nap múlva, de elkezdett rángatózni a hasa és nem szűnt meg. A rángatózás kb 40-45 percig tarthatott, ezalatt tőlünk átmentünk hozzájuk, én pedig elakartam vinni az ügyeletre, de megint elkezdett rángatózni és kicsit vártunk, hátha jobb lesz, mert nem akartunk úgy elindulni. Elmentünk, elküldtek minket a klinikára, ahol 1 hétig bent tartották, eeg-t végeztek, vérvételt, de epilepsziát nem tudtak kimutatni, még akkor sem, amikor rángatózás közben nézték eeg-n. Most epilepszia ellen kapott valamilyen gyógyszert, talán Sandoz a neve. Emelett napi 1-2 rángása volt, ma viszont erőteljesebben elkezdett rángatózni és előre szólt is, h erős lesz, mert érezte, hogy teljesen összeszorul a gyomra. Miután véget ért nem emlékezett arra se, hogy én kivagyok, de még arra se, hogy ő kicsoda. Körülbelül fél órán keresztül egyszerű kérdéseket tettem fel neki, hogy, hogy hívják, mikor született, hány testvére van, stb. és mindenen 5-10 másodpercig gondolkodott, de végül tudta a választ. A nap végére azonban még mindig azt mondja, hogy vannak homályos dolgok, meg még, amikre nem emlékszik. Ez azért aggaszt engem annyira, mivel az orvosok nem tudták kimutatni az epilepsziát és ha jól tudom az epilepsziások csak a rohamukra nem emlékeznek, nem pedig az egész életükre. A szülei azt mondták, hogy az orvos azt mondta, hogy lehet, hogy lesz emlékezet kiesése, így nem vitték be az orvoshoz, amit én nagyon elleneztem. A kérdésem az lenne, hogy, mennyire normális az ilyen, ha epilepsziáról lenne szó, vagy ha mégsem, akkor van-e esetleg Önnek valami ötlete, h mivel állhatunk szemben? Az egész nagyon aggaszt és félek, hogy lesz még ilyen, de nem fognak visszatérni az emlékei. Előre is köszönöm a válaszát!

Dr. Kalóczkai Andrea válasza emlékezetkiesés témában

Kedves Kérdező! A barátnőjének epilepszia betegsége van. Ha a gyógyszer mellett is vannak rohamai, akkor ezt meg kell mondani a gondozó rovosnak, aki esetleg másik gyógyszerrel próbálkozhat elérni a rohammentességet vagy emelheti a mostani gyógyszuer adagját. A rohamok után előfordul emlékezetkiesés, és zavart állapot, ez velejárója lehet a rohamnak. Utána visszatérnek az emlékek. Ne aggódjon, még senki nem maradt ebben a zavart állapotban roham után.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. október 02.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Emlékezetkiesés
Néhány másodpercre teljesen kiesett az emlékezetem, nem a hozzám intézett kérdésre válaszoltam. Az elmondások alapján a szemem ugyan nyitva volt, de...
Emlékezet kiesésem van.
T. Dr. Bessenyei Mónika! Szeretném meg kérdezni, hogy mi lehet az oka annak, hogy nagyon sürün el felejtek dolgokat. 2003-ban műtöttek mellrákkal, és 2006...
Szteroid injekciótól izomleépülés
Üdvözlöm, Kérdésem az lenne, hogy régebben kaptam Kenalong injekciót farba (allergia miatt kaptam) …Ezt követően, néhány hónap múlva azt vettem észre,...
Nagyon gyors fejrázás babánál
Tisztelt Doktornő! 10,5 hónapos unokaöcsém néha nagyon gyorsan rázza a fejét jobbra-balra. Többször láttam már ezt a fejrázást, pl. napközben az...
Éjszakai kézzsibbadás
Tisztelt Doktornő! Néhány hete éjszakai kézzsibbadást tapasztalok. Azután jelent meg a panasz, hogy két alkalommal Raynaud-kór, -szindróma (?) tüneteit...
Pots vagy orthosztatikus hipotenzió
Kedves Doktornő!, Amióta az eszemet tudom, hirtelen felállást követően egy pár másodperces szédülést tapasztalok. Azt gondoltam, ez normális, így orvosoknak...