• Térdfájás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő!

        5-6 éve foci közben kicsavarodott a bal térdem, ami után hónapokig nagyon fájt. Az ortopédián megröntgenezték, majd az aktuális orvos azt mondta, semmi komoly, csak vmi zúzódás.

        Most a napokban - szintén sport közben - kicsit erőteljesebben léptem a bal lábamra, melynek hatására ismét előjött a fájdalom.

        A kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy van-e valami kezelés, vagy akármilyen más mód a probléma javítására? Jelenleg fáslizom, és sportkrémet illetve egyéb, gyulladáscsökkentő krémmel kenem, de tartok tőle ez nem túl hatékony.

        A másik kérdésem, hogy a boltokban kapható térdszorító "gumik" jelentenek valami védelmet, érdemes sport közben ilyet használni?

        Válaszát előre is köszönöm!

         

        WEBBeteg szakértő válasza a Térdfájás témában

        Tisztelt Kérdező!

        Elképzelhető, hogy akkor amikor a térde kicsavarodott, valamelyik tartószalag sérült, legalábbis meglazult. Ezen kívül a nagy, tartós terhelés következtében porcsérülés is kialakulhatott, de ennek általában egyéb jelei, pl. ízületi duzzanat is szokott lenni.
        A gyulladácsökkentő, fáslizás jó lehet, a sport közben használt rögzítő is mindenképpen ajánlott, ha van egy kis instabilitás.
        Mindezek mellett azért egy ortopédiai vizsgálat jó lenne nem sürgős jelleggel.

         

        Üdvözlettel: Dr. Szamosi Szilvia

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg Szakértő
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-05-13 13:42:40; Megválaszolva: 2011. szeptember 30., 12:58

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Legalább 3 hónapja fájdalmat érez hátul a bokájánál (sarka felett) mindkét lábán, de a bal lábán fokozottabban. Egy új (futó)cipő viselésekor jelentkezett először a fájdalom. Terhelésre, nyomásra fájdalmas, ha fekszik, pihen, akkor nem....
        Fiam triatlonozik, ami napi 2-3 óra aktív sporttal jár.kb. 2 éve tavasztól őszig fáj a bokája , hosszabb pihentetés után is! Amikor jól van mindig az elsők között végez és nagyon szereti ezt a sportot! Elmentünk 1 MR vizsgálatra, de nem...
        Jó napot! Egy kéthónapos kisbaba anyukája vagyok. Nagyon sokat van kézben napközben. Két hete éjszakánként arra ébredek fel, hogy nagyon fáj a hátam, pontosabban a lapockáim és az azok közötti rész. Olyan mintha az izmok összeálltak volna!...
        Tisztelt Dr.Úr/nő Már lassan egy éve lesz hogy megzúzódott a jobb csuklóm egy rossz ütés következtében (zsàkolás) amikor megtörtént elmentem vele dokihoz azt mondta vizesruhazzam enyhült a fájdalom de rá egy hónapra vissza mentem...
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 9 éve intenzív sport tevékenységet folytatok. 2 éve az egyik mérkőzésen csapattársammal ütköztünk, és azóta fáj a térdem. Akkor a kórházban annyit mondtak, hogy zúzódás, majd 1 éve elmentem ortopédushoz,...
        Kedves Doktornő! Körübelül januárban kezdődőtt el a lábfájdalmam. Ezt sportolás, konditerem előzte meg. Másfél hónapja voltam orpédusnál, aki elküldött MR-re. Itt kiderült, hogy "fibula proximális harmadában medialisan a corticalis 40 mm...
        Megrúgták a jobb térdemet. Hónapok óta nem (illetve alig) javul az állapotom, 10 alkalmas UH kezelést már kaptam, illetve kb. 3 hete gyógytornára járok. Az a kérdésem, hogy érdemes lenne-e egy sportsérülésekre szakosodott orvost felkeresnem...
        04.15-én focimeccsen súlyos külső - belső bokatörést, làbszàrtörést szenvedtem. 05.28àn veszik ki az àllitócsavarokat, utàna jöhet terhelés. Mennyi idő alatt jöhet rendbe sérülés, hogy jàrni megfelelően tudjak? Mikor àllhatok munkàba...
        20 éves egyetemista vagyok. Történt, hogy a felmosott padlón szerencsétlenül megcsúsztam és bevertem a térdem egy téglafalba. A térdem megdagadt de járni úgy ahogy tudtam rajta ezért én csak zúzódásra gyanakodtam. Ezután pár nappal mivel...
        Bal vállamnal proc/csont kiugrás ha mell fölé emelem a karomat, fajdalmat nem érzek maximum ha nagyobb súlyt emelek a fejem fölé Valaszát/válaszukat előre is köszönöm Tisztelettel: Patrik

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Ginzengtartalmú készítmény, számos gyógyhatással. Tudjon meg többet! (x)
        Tekintse meg infografikánkat, és tudjon meg többet az ajakherpeszről!
      • Hirdetések
      • Infografika és videó