Elülső térdszalagszakadás utáni tünetek

2017 Július 28-án műtötték a bal térdem elülső keresztszalagját ugyanis az elszakadt. Jól sikerült a műtét, jártam kontrollra, orvosom aki műtött azt mondta a 2 hónapos kontroll után nagyon jól néz ki, sőt még sokkal előrébb is járok a felépülésben, mint az átlag. Folytattam a gyógytornát, de az tudni kell, hogy betegség miatt volt egy jó másfél-két hónap kihagyás úgy, december és február között. Most ott tartok, hogy megy a mozgás, de bizonyos térdhajlitásnál ici picit kattog a térdem (nem mindig), ami nem is lenne baj mert nem fáj és nem érzem, hogy hátráltatna, a nagyobb baj az, hogy sprintelésnél, vagy támasztásnál (ugyanis én futballozok) a hajlatomban igen erős húzódó, szúró érzést érzek, ami eléggé kellemetlen. Ez mitől lehet, és helyrehozható?

Dr. Bogdán Aurél válasza térd témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. A fizikális vizsgálaton kívül célszerű lenne valamilyen képalkotó diagnosztikát is elvégezni, hogy képet kapjunk a térd jelenlegi állapotáról. Az MR vizsgálat lenne a legcélravezetőbb, de ehhez tudni kellene azt, hogy milyen beépített anyagokat használtak műtétnél. Egyes anyagok beültetése után, ugyanis nem végezhető MR vizsgálat. Első körben azt javaslom keresse fel operáló orvosát, aki ismeri a beültetett anyagok természetét, illetve ismeri az Ön kórlefolyását és a térde anatómiáját. Ő tud Önnek a legpontosabb választ adni és akár azonnali megoldást is, ami lehet gyógyszeres kezelés, fizioterápia, esetleg műtét is, attól függően, hogy mi áll a panaszok hátterében (gyűrűporc leválás, szalag elégtelenség, gyulladás, terhelési porcfelszín károsodása, stb.)

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. február 26.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdfájdalom
Kedves Doktornő! Tavaly nyáron egy teljes napos magassarkú viselése után másnap a bal térdem belső részén kialakult egy csomó, 1 hétig fájt utána a térdem....
Térdprobléma
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! 38 éves nő vagyok., December eleje óta térdfájdalmam van, illetve idegentest érzésem. Voltam emiatt rtg-en (semmit nem mutatott...
Jobb térd MRI és UH eredménye
Kedves Doktorno! Azert fordulok Onhoz, mert szeretnem kikerni a velemenyet a jobb terdemmel kapcsolatban. 29 eves vagyok, 173cm, 75kg korte alkat. Hosszabb...
Térdműtét - kérdés
Tisztelt Doktornő /Doktor Úr! Segítségét kérném az alábbiakban. Másfél éve részleges térdkalácsficamom volt. Instabillá vált a térdem, sántítani kezdtem....
Chondrofiller információ, porcsérülés...
Térdproblémám orvoslásához artroszkópiás térd műtét lenne szükséges (közel három éve már volt egy meniscus műtétem, de sajnos ismét fájdalommal jár a...
Kihez forduljak?
Tisztelt Címzett! Néhány hete erős fájdalmat, olykor feszítő érzést érzek a térdemben., Mintha egy gumival szorítanák össze. Voltam röntgenen, a leletem a...