Hirtelen fellépő fájdalom és kattogás az ízületekben

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 37 éves férfi vagyok, Kórelőzmény: 2011-ben nyaki porckorongsérvvel műtöttek. 2015. márciusában egyik napról a másikra gyulladásszerű fájdalom jelentkezett szinte az összes ízületemben és ezzel együtt mindegyik el is kezdett kattogni, ropogni. Néhány már előtte is kattogott, pl. a bal vállam, jobb térdem, bokáim. Ezekben a kattogás még erősebb, hangosabb lett és olyan helyeken is kattogni, ropogni kezdett (csípő, könyök, csukló, jobb váll, bal állkapocs ízület) ahol eddig még egyáltalán nem. Mindez egyik napról a másikra. A fájdalom főleg vállban és csípőben volt a legrosszabb (sokszor fekvő helyzetben) és csak több hét alatt vált fájdalmasból "csak kellemetlen" érzésre. Laborvizsgálat nem mutatott semmi különlegeset, húgysavam volt egyedül magas. Góckutatás lett végezve, minden negatív lett. Autoimmun betegségekre is teszteltek, szintén negatív eredménnyel. A fájdalom azóta hullámzásszerűen hol erősödik, hol szinte teljesen eltűnik, a kattogás viszont mondhatni állandó, pl térdeim 5 perc ülő helyzet után fájni kezdenek, ezt megmozgatásukkal enyhítem, ilyenkor az első mozdulat hangos ropogással jár, bokáimnál ugyanez a helyzet, de ott még fekvő helyzetben is meg kell őket mozgatnom. Más ízületeimben fájdalom kevésbé van jelen, azonban ezeknél a kattogás mozgatásra sem múlik. Végül a reumatológián azóta is hipermobilitás szindróma gyanújával kezelnek, de az egyik napról a másikra fellépő kattogásra, ropogásra nem tudtak választ adni. Mi lehet a diagnózisom ill. milyen szakterülettel foglalkozó orvost kellene felkeresnem? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Bogdán Aurél válasza ízület témában

Vizsgálat nélkül, illetve a korábbi dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Az emelkedett húgysavszint a köszvény betegség jele. Köszvényben jelentős ízületi fájdalmak alakulhatnak ki és kattogás is lehet. A korábban meglévő kattogás viszont nem magyarázza ezt a kórképet. Az ízületi lazaság, hypermobilitás is állhat a háttérben, illetve ugyan autoimmun kórképet nem mutattak ki, de minden ízületet érintő porckárosodás is okozhatja panaszait. Mindenképpen kellene további vizsgálatokat végezni, esetleg egy ízületi tükrözést elvégezni a térdeken, vállakon, ahol szövettani vizsgálatra lehetne, mintákat venni és az előre vinné a diagnózist és a kezelést. Keressen fel egy ortopédiai szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 24.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Kattogó izületek+TFCC
Tisztelt Doktornő/úr! Kb 3 hónapja elkezdtek kattogni az izületeim (bal csukló, térd) szerencsére nem állandóan, de napjában 4-5 alkalommal. Terhelésre...
Kézcsomó
Az ujjaimon ugynevezett herden csomok vannak, nem fáj, de csunya. Ez valamivel kezelhető illetőleg visszaforditható?
Sacroiliacalis izület MR leletet...
Tisztelt Doktornő! Tisztelettel kérdezném Sacroiliacalis izület MR vizsgálata történt ennek eredménye nekem érthetetlen kérem írja le, hogy az én számomra...
Talán lehet protézis?
Azt szeretném megtudni, hogy a staphylococus aerus baktériumot ki lehet e irtani az izületböl. A sérült térdem megint bedagadt, kiütések lettek a végtagokon...
Izületi fájdalom
Aférjemnek 3 honapja fáj a jobb válla karja, jelenleg kivizsgálás alatt áll, és volt röntgenen, a következö eredménye született: Nyaki borda nem láthato, m...
Izületi fájdalom
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Szeretném megtudni, hogy melyik a jobb készítmény, a Proenzi 3, vagy a Proenzi 3+. A Keresztanyám már szedte a Proenzi 3-at, és most...