Nyilallik a térdem és fáj

T. Doktor úr! Több, mint fél évvel ezelőtt belenyilalt a bal térdembe és attól kezdve nagyon nehezen tudtam menni illetve elég nagy fájdalommal. Bíztam benne, hogy elmúlik kb. másfél hónap múlva megröntgenezték- minden rendben, de nagyon fájt. Három hónappal később éjszaka kegyetlen fájdalmas érzésre ébredtem és a saját hangomra (a férjem is felébredt rá, -nem szoktam jajgatni). Elmúlt. Tudok rendesen járni. Nem bicegek. Visszamaradt viszont egy kisebb és mozgásban nem zavaró fájdalom, ami elviselhető, de nyilván nélküle jobb lenne. Mit javasol? Tisztelettel D. Éva

Dr. Bogdán Aurél válasza térdfájás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján akár porckopás, akár gyulladás is állhat a háttérben. Mindenképpen célszerű ortopédiai szakvizsgálat. Keresse fel háziorvosát és kérjen beutalót. Addig is használjon valamilyen nem szteroid gyulladáscsökkentő tartalmú krémet és valamilyen porcerősítőt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 29.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

A térdfájdalom okai
Kedves Doktornő! 2019.12.03-án kaptam a térdembe porcjavító injekciót (Sing Joint). A térdem akkori állapotában a lépcsőn felfelé menetkor éreztem fájdalmat,...
Hideg fájós láb
Tisztelt Dr. Nő, Úr! Hetek óta éreztem időnként szúró fájdalmat a bal térdhajlatomban hátul. Kellemetlen volt, de nem vészes, jött és ment. Aztán egy hete...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni az alábbi problémával kapcsolatban: Bal térdem fáj 3 hete, hátul az inas rész, de az egész ropog. Reggelre...
Térdfájdalom
A mai röntgenfelvételem mellé ezt a magyarázatot kaptam: "A rés medialisan több, mint a felére beszűkült. A peremeken felrakódások vannak. Az eminentiák...
Térd fájdalom
Tisztelt Doktor úr! KB 4 hete napi rendszerességgel fáj a bal térdem! Nem nagy fájdalom, inkább csak kicsi zavaró jellegű! Voltam vele ultrahangon, melyet...
Szaggató térdfájdalom
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Én egy 41 éves, nem dohányzó, ülő munkát végző nő vagyok. A segítségét szeretném kérni egy ideje fennálló problémában. Lassan már 1...