Farokcsont fájdalma

Tisztelt Doktor Úr! 13 éves egészséges lányomnak kb 4 hete fáj a farokcsontja ülésből való felálláskor és hajoláskor. Nem ütötte meg, külsőleg nincs semmi nyoma. Két hete elmentünk a kisvárosunk egyetlen ortopédorvosához, aki megtekergette a gyerek lábait, és azt mondta, hogy nővekszik. Adott Cataflamot, felmentette testnevelésből. A röntgenre azt mondta, hogy nem csináltat, mert káros. Azóta a helyzet a gyógyszer és a Voltarennel kenegetés ellenére mit sem változott, sőt, a napokban már azt mondta a gyerek, hogy ülés közben is érzi. Látva, hogy ez nem járható út, kértem időpontot az Országos Gerincgyógyászati Központba, ahol leghamarabb 3 hónap múlva tudnának fogadni. Időközben tehetlenségemben már minden összeolvastam az interneten, ezekre a tünetekre egyből a csontdaganatokat adja ki a kereső, ezért nagyon aggódom. Doktor Úr mit gondol a fájdalom okáról, és mit tanácsol a továbbiakra. Válaszát nagyon köszönöm. PI

Dr. Bogdán Aurél válasza farokcsont fájdalom témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Mindenképpen szükség lenne röntgen vizsgálatra, mert a csontokat ért bármilyen elváltozást csak annak segítségével (esetleg CT, MR) lehet meghatározni. Azt javaslom, hogy próbálják meg nagyobb ortopédiai osztállyal rendelkező kórház, vagy klinika szakrendelést felhívni, hogy van-e hamarabbi időpont, hogy ne keljen addig szenvedni a gyermeknek. Addig is szerezzenek be egy úszógumit (ha nincs) és félig felfújt állapotban tegye gyermeke feneke alá üléskor, így a gyógyszerek mellett ezzel is csökkenthető a fájdalom.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 28.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Vállropogás
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hétben (talán 1.5 hónapra visszamenően) azt vettem észre, hogy a jobb vállam ropog karkörzésnél és időnként ezután fáj is. A...
Jóga Csontritkulás
Tisztelt Doktor Nő! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 Magas Frax érték: 11%. 6,2% - 10 év Azt...
Derékfájdalom, csigolya hasadék
Tisztelt Dr. Puskás Réka! Folyamatosan jelenlévő, mindig ülő vagy hajoló, emelésnél intenzívebb, végtagokban nem kisugárzó, derékfájdalmaim vannak, egy...
Csuklóízületi porckopás kezelése
Üdvözlöm! Nagyjából 2 éve egy túlerőltetést követően nagyon megfájdult a kezem leginkább az ujjaim majd hónapok múlva javult a fájdalom, de sosem tűnt el...
Öregujj törés gyógyulása
Tisztelt Doktor nő! Október végén egy amatőr focimeccs közben elrúgták a nagylábujjam és láb fejem közötti részt, ami miatt a lábujj tövének bal sarka letört....
Bal térd MR értelmezése, tanácsadás
Kedves Doktor Nő! Kérem segítsen értelmezni az MR vizsgálat leletét és kérem adjon tanácsot! 27 éves vagyok és ülő munkát végzek. Nem mostanában estem el a...