Nem tudom mi bajom van

Kedves Doktorúr/Doktornő! Panaszaim nagyon régen kezdődtek, egészen fiatalon, 14 éves korom körül (most 28 vagyok). Hátfájással kezdődött, ami sokszor kisugárzott az oldalamba, néha nem tudtam aludni tőle, annyira megfeszült az egész törzsem, néha egy hirtelen mozdulattól feszültem be, iskolai testnevelés órán nem tudtam felülésezni, mert nem hajlott rendesen a hátam. jártam gyógytornára, úszni, nem segített semmi. az orvosok gerincferdülést és scheuermann-kórt diagnosztizáltak, de, hogy mitől fáj ennyire és miért nem múlik, azt nem tudták. Ehhez társult egy gyerekkori boka sérülés(játék közben cipővel belerúgtak a bokámba), ami szintén a mai napig, azaz 18 (!) éve nem múlt el, ma is dagadt, a mozgása beszűkült, futni nem tudok, kicsit sántítok, a létező összes krémet, fizikoterápiát, gyógytornát, inyekciót kipróbáltam az utobbi 18 évben, de semmi változás. Az állkapcsommal se stimmel valami, sose stimmel, kihúzták az összes bölcsességfogam, de még mindig fájdalmas kinyitni, nem is tudom túl nagyra. Ezen kívül a jobb kezem mutató ujja és a bal kezem középső ujja kolbászszerűen meg van dagadva, ezek csak az utobbi egy- két évben jelentkeztek. Nyakam, vállam szintén nehezebben mozog, minden reggel "be kell járatni". Egyik karomat se tudom kinyújtani, vagy a vállam elérni, a könyököm be van dagadva.leletek: HLAB27 antigén hordozó vagyok, magasabb crp, magasabb we, Sacroiliacalis izület MR: folyadék feszaporodás mindkét oldalon, csontvelő oedema (...) vélemény: bilaterális aktív sacroileitis.Reumafaktorom negatív, anti-ccp-m negatív, lyme kór vizsgálaton voltam, az is negatív, TSH kicsit magasabb, mandulámat kivették, összes bölcsességfogam kivették, nőgyógyászati gócom sincs. az orvosok nem tudják megállapítani mi bajom van, küldözgetnek ide-oda, legközelebb szeptember végén megyek az orfiba, további vizsgálatra, mert elvileg még immunvizsgálatok kellenek, de addig mi lesz? minden nap fájdalomcsillapító? ki tudna nekem segíteni? nem hiszem, hogy jót tesz ennyi fájdalomcsillapító,

Dr. Puskás Réka válasza hátfájás témában

Kedves Kérdező! Önnek a leletei és újabb panaszai alapján valószínűleg gyulladásos gerincbetegsége van. Ezt valóban artritisz centrumban szoktuk kezelni, ebből az egyik az ORFI-ban van. A betegség kezelése addig is, amíg speciális terápiát kaphat, nem szteroid gyulladáscsökkentőkből áll, azt kell naponta szedni, tehát a jelenlegi kezelés a szakma szabályainak megfelel. A hosszú várakozási időre való tekintettel próbálkozhat másik artitisz centrumban is. Reumatológusa elméletileg kiírhatja önnek az immunológiai vizsgálatokat, ezt nem szükséges az ORFI-ban végeztetni el. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. július 11.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Hátba nyílaló fájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 46éves 175cm magas és 76kgis férfi vagyok. Sportos alkat vagyok, hetente 3* szoktam edzeni ha időm engedi. A problémám az lenne, hogy egy...
Gerincfájdalom egy pontban
Tisztelt DoktorNő! 24 éves fiú vagyok, és 3.5 hónapja a gerincem egy pontján, függőleges irányban középen, merőleges irányban a középvonaltól picit balra...
Ez normális hogy még érzek görcsös...
Tisztelt Doktornő Előző hét vasárnap kezdődtek a tüneteim. Reggel munkába menet vonatról leszállva éreztem egy enyhe húzódást fájdalom félét a jobb hátamon a...
Hátszúrás kondi, séta után
Tisztelt Doktor Nő! Megszeretném kérdezni, hogy mitől lehet a ritkán előforduló hátközép szúrás , vagy valamikor csak alul a, derekamnál fáj (szúr). Kicsit...
Gerinc fájdalom
Tisztelt Cím! Szeretném, ha leleteimet megnéznék és elmondanák véleményüket. Kérdésem, hogy mit lehet tenni, hogy gerinc ill hát fájdalmaim megszűnjenek....
Hát-, fej-, mellkas fájdalom
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Egy pár hete éreztem először szúró fájdalmat a bal lapockám mellett a lapocka és a gerinc között. Ez nem tart tovább pár...