Térdduzzanat

Tisztelt Doktor Úr! A jobb térdemmel kapcsolatban már korábban is kérdeztem Öntől, közben voltam reumatológián és ortopédián is. Túl vagyok a labor vizsgálaton (minden rendben), a röntgen sem mutatott semmit, tegnap voltam ultrahangon, ott megállapították, hogy folyadék van az ízületben. A reumatológus felírt, és be is szedtem már egy doboz Voltaren, Xefo, valamint Prednizolon tablettát. A tünetek: nehezen hajlik, feszítést, szorítást érzek a térdemben. A prednizolon után javult a helyzet, de még mindig nem tudok pl. teljesen leguggolni, mert nem hajlik be annyira a térdem. A tünetek fennállása óta (január eleje) nem sportolok (előtte heti két zumba, és 2-3 hetente 3-4 km futás volt). Megyek még vissza a reumatológiára és az ortopédiára is, csak szeretném kérni a doktor úr véleményét is. Előre is köszönöm válaszát.

Dr. Bogdán Aurél válasza térd probléma témában

Pontos válaszhoz kellene a pontos ultrahang lelet. Az, hogy folyadék van az ízületben, az gyulladásra utal., De az is elképzelhető, hogy porcsérülés is van. Ha ezt nem írta le az UH, még akkor is állhat ez a háttérben, mert tünetei ezt a lehetőséget is felvetik. Konzultáljon a leletek birtokában ortopédussal, aki a megfelelő kezelést fogja ajánlani Önnek, ami lehet, hogy az ízületi tükrözés (arthroscopia) lesz.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 02.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mi lehet a baj? Fájó térdek
Tisztelt Doktor úr! A bal térdemben már elég rég óta, lassan egy fél éve feszülést érzek, ez akkor a legrosszabb mikor ülök vagy fekszem. Nem kifejezetten...
Hialuronsavas térdinjekció
Tisztelt doktor nő/úr, Közel 10 évig triatlonoztam, aminek egy keresztszalag szakadás vetett véget. A szalagplasztikát követően további 4 artroszkópiás...
Mi a baj a térdeimmel? Milyen kezelés...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 20 éves lány vagyok, 6 éve időnként mindkét térdem fáj. Kalapácsvető voltam fél évig, utána kezdődtek a fájdalmak, ami miatt abba is...
Ficam utáni problémák
Tavaly 2013 szeptemberében egy térdficamom volt. Sajnos a munkahelyen szükség volt rám és így muszáj volt bemennem. Ez miatt nem tudtam pihentetni és 3-szor is...
Mit jelent az MR leletem?
Előzmény: 2013.szept. 17.-én bal térd ASC-os plica mediopat. bemetszés és med. meniscus part. resectio történt. 2014. májusától bo. térde ismét panaszossá...
Térd belső részének fájdalma
Ez év 01-02.hónapjában kisebb szünetekkel fájdalmat éreztem a térdeim belső felén. Munkahelyemen sokat megyek. 03. hóban mindkét térdem elkezdett fájni, hogy...