Térdpanaszom kialakulásának mi lehet az oka?

Tisztelt Hölgyem/Uram! 3 éve tartó térdfájdalmaim vannak, mindkét lábamban. A térdeim környéke fel van dagadva, és a mozdulatok során kattanást, illetve fájdalmat érzek. Az utóbbi időszakban annyira súlyos lett, hogy napi szinten előfordul, hogy a lábaim nem tartanak meg és összecsuklom. Magánúton való vizsgálat során a következőket állapították meg: Status: Térd izületekben folyadék nem tapintható. Mko. fokozott Q szög. Jobb oldali túlsúllyal mozgások beszűkültek. Mko. mediopat. plica vetülete fájdalmas. Szalagrendszer stabil. Laborvizsgálatokat végeztek el, ahol a fájdalom reumatológiai eredetét nem mutatták ki. Valamint tengelykorrekciós műtétet javasoltak, amit, december 20.-án végre is hajtottak a jobb lábamon. Az felől szeretnék érdeklődni, hogy a problémám miért alakulhatott ki, illetve, hogy mikor?

Dr. Bogdán Aurél válasza térdfájás témában

Vizsgálat nélkül, illetve a röntgen felvételek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Általában hasonló esetekben alkati okok vezetnek a tengelyeltérés kialakulásához. Szerepelhet még az okok között balesetből adódó csonttörés utáni nem megfelelő csontgyógyulás, anyagcsere betegség miatti csontdeformitás is. Pontos válaszhoz számos vizsgálatra lenne szükség. Közelebbit operáló orvosától tudhat meg.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 29.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

A térdfájdalom okai
Kedves Doktornő! 2019.12.03-án kaptam a térdembe porcjavító injekciót (Sing Joint). A térdem akkori állapotában a lépcsőn felfelé menetkor éreztem fájdalmat,...
Hideg fájós láb
Tisztelt Dr. Nő, Úr! Hetek óta éreztem időnként szúró fájdalmat a bal térdhajlatomban hátul. Kellemetlen volt, de nem vészes, jött és ment. Aztán egy hete...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni az alábbi problémával kapcsolatban: Bal térdem fáj 3 hete, hátul az inas rész, de az egész ropog. Reggelre...
Térdfájdalom
A mai röntgenfelvételem mellé ezt a magyarázatot kaptam: "A rés medialisan több, mint a felére beszűkült. A peremeken felrakódások vannak. Az eminentiák...
Térd fájdalom
Tisztelt Doktor úr! KB 4 hete napi rendszerességgel fáj a bal térdem! Nem nagy fájdalom, inkább csak kicsi zavaró jellegű! Voltam vele ultrahangon, melyet...
Szaggató térdfájdalom
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Én egy 41 éves, nem dohányzó, ülő munkát végző nő vagyok. A segítségét szeretném kérni egy ideje fennálló problémában. Lassan már 1...