Térd sérülés

19 éves vagyok kb. 2 éve egy foci meccsen összeütköztem az ellenfelemmel, utána at érdem fájt, de, rá tudtam állni, másnapra bedagadt. Elmentem kórházba vele, ott azt mondták, hogy részlegesen szakadt el a külső térdszalagom. A sérülés után kb. 1 hónappal kibicsaklott a térdem. Ez után kb. 2 hónappal elkezdem focizni, de egyszer rosszul léptem és megint kibicsaklott a térdem. Utána felkerestem egy traumatológust, ö azt mondta, hogy elszakadt a keresztszalagom, de nem tudja megműteni míg növésben vagyok. Adott egy térdgépet és azt mondta, hogy benne focizni. Ezután egy évig fociztam, de közben kétszer megrándult, egyszer kifordult a térdem. Azt kérdezném, hogy biztosan nem lehet megműteni korábban a térdemet? Válaszát Köszönöm.

Dr. Bogdán Aurél válasza térdsérülés témában

Az igaz, hogy növésben lévő sérültnél nem szoktuk elvégezni a műtétet, mert az a csont megfelelő növekedésére kihatással lehet. Ha Ön valóban 19 éves, akkor már biztosan nem növekszik, így ha valóban keresztszalag szakadása van, és instabil a térde továbbra is, akkor célszerű megoperáltatni. Ha az említett orvos továbbra sem vállalja, akkor keressen fel egy másik ortopéd, vagy traumatológus szakorvost.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 04.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdfájdalom, mri lelet
Szép napot! . Egy éves térdfájdalom után, pár hónapja már a guggolás csak hatalmas fájdalommal megy, illetve a térdem kattog. Készült most egy második mri...
Térd MRI leletet kérem értelmezze
MRI vizsgálat lelete aggasztó Erős fájdalmaim vannak bal térd körül. Háziorvos csak fájdalomcsillapítót írt. Ortopédia 5 hónap múlva. Az ACL régebben teljesen...
Térd MRI kiértékelése
Kedves Doktornő! Március elején síbalesetem volt, a térdfájásom nem javult, így egy hete MRI-vizsgálatra mentem, ahol az alábbiakat fogalmazták meg: A...
Porckopás térdben
Üdvözlöm Doktornő! Tisztelettel kérem, mellékelt fotón lévő MR felvétel eredményének véleményezését bal térdemről! Nagy fájdalmaim vannak! Az érdekelne...
Lelet kielemzése
Kedves Doktor nő! Kérem szépen tessék már elmagyarázni, hogy ebben a leletben mi található. Köszönöm.
Sportsérülés a térdhajlítónál
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja a heti foci alkalmak egyikén egy hátra sarkazó mozdulatnál fájdalmat éreztem a jobb lábam hátsó térdhajlatánál, a mediális...