Térdficam után testnevelésóra

Üdv! Kedves doki, a kislányomnak 8 hónappal ezelőtt térdficamja volt. Be is vérzett, amit akkor leszivattak róla. Mostmár hála Istennek tünetmentes kivéve azt, mintha az eset óta menés közben egy kicsit jobboldalra dőlne, affelé a lába felé amelyik ki volt ficamodva. Azokkal a kérdésekkel fordulok önökhöz bizalommal, hogy lehet e összefüggésben a testtartása a térd ficamával? Járhat e a kislányom a torna órára, viseljen e térdvédőt, és ha igen milyet javasol, vagy mire kell vigyázzon, merthogy eddig felvolt mentve a torna óráról, Várom válaszát bizalommal: László

Dr. Holnapy Gergely válasza térdficam témában

Tisztelt Uram! A combizomzat fokozatos erősítése szükséges az újabb ficam elkerüléséhez. Erre legjobb a kerékpár illetve szobakerékpár használata. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a combcsont illetve térdkalács fejlődési variációja hajlamosít a térdkalács ficamára. Leírásából nem, derül ki számomra, hogy a gyermek hány éves, de a növekedés alatt érdemes kontrollálni a térd tengelyét, állapotát. Amennyiben a gyermek még szimmetrikusan nem tud járni a térd korábbi sérülése miatt, úgy ez természetesen az egész testtartására hatással van.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 10.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

A térdkalács visszatérő ficama
A problemam az lenne, hogy a bal terdkalacsom mar negyedszer ficamodik ki. Az elso 16 eves koromban tortent, egy enyhe megcsuszastol a jeges uton. Azutan...
Szükséges lehet a műtét?
Tisztel doktornő/doktor úr! A lányomnak kificamodott a térde, de de vissza is ugrott a helyére.elmentünk orvoshoz ahol elkűldék röntgenre majd felvágott...
Térdprobléma
Tisztelt doktor úr/doktor nő! 1 éven belül kétszer ment ki a térdem. Vagyis nagyot roppant és utána vissza is ugrott egyből. Már egy éve félek futni, mert...
Többszöri térdficam 10 évesen, nem...
Tisztelt dr.nő/, dr úr. Azzal a kérdéssel fordulnék önök felé, hogy van nekem egy10éves kislányom, akinek4hónap alatt két alkalommal fordult ki a térde. Ezt...
Térdficam után milyen tornát...
Kb. hat hete térdficamom volt, befelé ment ki a térdem, a konyhába estem el. Majdnem két hétig gipszbe volt, háromszor szívták le. Mostmár térdrögzítőt...
Térdficam
Tisztelt Dr. Nő, Dr.Úr! olyan panasszal fordulnék önhöz és tanácsot is szeretnék egyrész kérni, hogy lassan már 4 éve mind a bal mind a jobb térdem...